"A buddhizmussal teoretikusan képes vagyok azonosulni, a praxist illetően már vannak kétségeim. Néha úgy gondolom, hogy a buddhizmus sem egyéb egy kecsegtető, alaptanításaiban igaz, de praxisát tekintve csak egy "szofisztikált zsákutcánál", mivel amennyiben valaki a buddhista útmutatást követi, akkor azzal éppen emberi valójától fosztja meg önmagát. Attól az emberi valótól, amely kétségtelenül minden szenvedés forrása (vágy, ragaszkodás, nem-tudás), ám amely mégis eleven tartalommal tölti fel az emberi életet. ... Én mégis azt gondolom, hogy az ilyen élet minden derűssége ellenére valahol mélyen tragikus és szomorú (még akkor is, ha ezt nyilvánvalóan tagadná az összes megvilágosodott)."
Engem inkább a praxis fog meg benne. Ha a jelenlegi állapotomból, ahol az élet azokból az "eleven tartalmakból" áll, amiket soroltál, csak a végcélra, a megvilágosodásra és nirvánára nézek, akkor egyet kell értenem veled: az ott lévő emberből hiányoznak a szenvedélyek, indulatok, illúziók és még sok minden, amitől én is emberinek gondolom az életet.
Ezért jónak gondolom nem a végcélt nézni, hanem az utat, ami odavezet(het). Azokat a változásokat, amik közben történnek meg, és amik által a szemléletem is változik közben ezekről az alkotókról. Amit most fontosnak vagy nélkülözhetetlennek tartok, az veszít a jelentőségéből. Amiről most azt gondolom, hogy attól ember az ember, arról kiderülhet hogy nem. A mostani önmagam sajnálná a megvilágosodott önmagamat, mert sok nekem most fontos dolog nem lenne meg benne, de azt nem tudom, hogy a megvilágosodott önmagam nem sajnálná-e majdnem hasonló okból a mostani önmagamat.
Mondjuk, itt csap át hitbe az egész, mert ahhoz, hogy valaki nekiszánja magát, legalább az elején el kell hinnie, hogy elérhet oda, vagy legalább hasznára válik a gyakorlás, és hogy nem fog fájni. :) Ez majdnem olyan "ugrás a sötétbe", mint amikor istenhitbe veti bele magát valaki. De hát azt mondja Kierkegaard, hogy az értelmünk megóv attól, hogy elhiggyünk valami értelmetlenséget, és Buddha megtoldja azzal, hogy csak olyasmit fogadjunk el, amit megvizsgáltunk és elfogadhatónak tartunk.
