juhosttt Creative Commons License 2011.05.24 0 0 1662

Jah azt nem írtam le, hogy nem attól függ hogyan keltetjük a jószágot, hanem a szülőpártól öröklődő tulajdonságok a génekben öröklődnek. Ha olyan a vérvonal, hogy megkotlik, akkor megkotlik a gépi kelés is. Ha olyan hogy nem, akkor nagyon ritka, ha pedig szelekcióval küszöbölik a kotlási hajlam kizárását, akkor szinte 0% az esélye a kotlásnak. Lásd a nagyüzemi csirkét, pulykát, kacsát, stb.

Meg minnél vadabbnak maradt meg egy adott fajta, annál nagyobb a kotlási hajlama. Ezen kívül az apróbb testü madaraknak is nagyobb a kotlási hajlama.

Nekem egy öreg emberke azt mondta tavaly, hogy a fehér némakacsa nem olyan jó kotló, mint a tarka színüek. Ezt persze lehet cáfolni, de nekem 5 fehér tojóból kemény 1 kotlik, pedig nem géppel lettek keltetve. sőőt nem is nagyon akarnak tojni. Az egyik 5 tojást tojt, azóta semmi. Fel is iratkoztak a vágólistára, mert ezek közül egyet sem tartok meg, majd a mostani kelésből válogatok szép színü tojókat.

 

A magyar kacsára visszatérve, tavaly volt egy cirkás magyar kacsám, (valami tarka magyarkacsa féle lehetett) amelyik az öreg néma gácsérral volt. Pont szeptemberbe kezdett letojni. Eléggé úgy tünt mint aki megakar ülni, de nem hagytam, mert már kései volt. Sajnos a telet nem bírta ki, elpusztult. De a lényeg, hogy csak azt állítom ezek a nagyüzemi fehér kacsák nem kotlanak meg.

Előzmény: juhosttt (1661)