förike
2011.05.18
|
|
0 0
1548
|
Erőteljesebb és összehangolt közösségi marketinggel kellene erősíteni a libamájtermelők bel- és külpiaci pozícióit: Magyarországon, és a hagyományos exportpiacainkon is inkább az eladásösztönzésre helyezve a hangsúlyt, mintsem az állatvédők, köztük is a Négy Mancs vádjaira adott cáfolatokra − hangzott el egy, a hazai libatermelés fellendítéséről folytatott háttérbeszélgetésen.
Emellett érdemes lenne az ágazat szereplőinek jó előre felkészülniük a korábbihoz hasonló támadások elhárítására is. Azt azonban az előadók, köztük Dull Péter, a Vidékfejlesztési Minisztérium osztályvezetője is elismerte, hogy ennek konkrét pénzügyi háttere még nem tisztázott. Az Agrármarketing Centrum idén egymilliárd forintos költségvetése döntően a belpiaci kampányokra van félretéve.
A libamáj népszerűsítését szolgálja az orosházi libamájfesztivál is, amelyet az idén június 3−5. között, már a harmadik alkalommal rendeznek meg. Magyarországon évente mintegy 2000 tonna libamájat állítanak elő, amelynek 70-80 százalékát alapanyagként exportálják a legnagyobb vágóhidak és feldolgozók − a libahús-értékesítéssel együtt számolva évi mintegy 40 millió euró értékben. |
|