Törölt nick Creative Commons License 2011.05.16 0 0 7218

Ha az volt a cél, hogy még hétvégén is forgalmi torlódás legyen, rendkívül magas levegőszennyezéssel, akkor helyes, ez jól sikerült.

Elindulunk a Ferenciek teréről, átmegyünk a Szép utcai lámpán, ami éppen akkor váltott zöldre, majd rátette kolléga a lábát a fékpedálra és megállt a szép utcai lámpától 75 méterre lévő gyalogosátkelőhelynél, mert akkor váltott pirosra. Megvárta, míg megjelent a busz lámpa, majd padlógáz, hátha elérjük a lámpát az Astoriánál. Hát nem sikerült, így ezt buktuk. Tehát állunk a 3. lámpánál, de legalább már a Múzeum körúti kereszteződés előtt vagyunk. Elindulunk a zöldre, majd átmegyünk a megállóhoz. Ürít, cserél, szippant cseng, csuk majd elindulnk a köbvetkező lűámpához, amin kényelmes 30-as tempóval sikeresen teljesítünk. Urániához is megékeztünk, Hát ez nagyon megy nekünk. Ajtó ki, utas le, utas fel, majd csengő és zár. Elindulunk a lámpához, ami épp akkor vált pirosra. Hát akkor elmondhatjuk legalább, hogy az autóbuszon közterületfegyülők is vannak illetve már nincsenek, de még a megállóban történő káros szenvedélyekről is tarthatunk kiselőadást a tisztelt utasoknak. De legalább hallani fogják, mert nem zúg a motor. Hurrá, 75 másodperc után előttünk keresztbeállnak, mert ugye visszafelé is orális kielégítés a téma minden közlekedőnek. Mire Eljutottunk a Nyár utcai lámpához, addigra ott is tilosra váltott így legalább szoktathatjuk az utasokat a gyaloglásra. :-D A Blahánál volt elintéznivaló dolgom, így nem élvezhettem tovább a szájon át történő kielégítés élvezeti értékét.

Ugyanez visszafelé is érvényes, így nemcsak a kiskörút forgalma fog megbénulni, hanem az Erzsébet-híd felé közlekedő autósok is kiolvashatják a metro újságot, amit az Keletinél kellene osztogatni.

Szerintem ezekután minden érintett vonalon rendszeresek lesznek a késések, az átfordulások és a kurva anyázások.

Előzmény: 18-09 (7212)