Altostratus Tamás Gáspár Miklós leleményes propagátora, márpedig Tamás Gáspár Miklós derék, becsületes férfiú (s a többi is mind, mind becsületes), ezért aztán (szintén derék, becsületes kíváncsiságom okán) átfutottam Altostratus hozzászólásit, és ugyebár, aki keres, az talál, így hát magam is ráleltem egy tipikus, pszichobugyogóban totyogó felhő-lelkendezésre:
Altostratus válasz | 2011.03.02 11:21:34 © (3426)
Heller Ágnes egy kitűnő és világszerte ismert filozófus, méltó utóda az "első" nagy filozófusnőnek, Hannah Arendtnek.
Büszkék lehetünk rá és illene odafigyelni a (természetesen nem mindig helytálló) véleményére.
©
Heller tehát „filozófus”. Arendt „filozófusnő”, az „»első« nagy filozófusnő”.
Heller a második. Ő viszont nem nő.
Nem kérdezem, miért került az „első” idézőjelbe, ti. nincs a kérdésre értelmes válasz; azt sem kérdezem, miért „természetes”, hogy a nagy „filozófus” kicsike szamárságokat beszél, mennyiben tartozik a „filozófus” természetéhez a fecsegés (hacsaknem annyiban, hogy a filozófus a „nagy filozófusnő” méltó utóda), azt viszont megkérdem: milyen alapon legyünk mi büszkék Heller Ágnesre?
Ahogyan például az obligát Teller Edére? Puskás Öcsi bácsira? Balczó Bandira? Kertész Imrére? Dzsudzsák Balázsra?... Igen, csakhogy ez az a szint, amelynél már nincs lejjebb! Ez a gödör legalja.
Kik vagyunk „mi”? Heller szülei? Tanítói, tanárai? Lukács György? A Fehér „Feri”? Mi közünk Heller Ágneshez?
Netán származástanilag legyünk rá büszkék? Legyünk immáron teljesen hülyék? A legeslegvégsőkig menően? Rendben van, legyünk hülyék, büszkélkedjünk Heller Ágnessel nemzeti alapon (plusz/vs. genetikailag), járjunk a világban öntudattal, fölemelt fejjel, ez is egyik bevált módja a szellemi elkorcsosulásnak, büszkélkedjünk, de ne racionálisan, henem nacionálisan, jót teszünk vele magunknak, csakúgy, mint másoknak, ám akkor is marad a kérdés: mit kezdjünk méltó büszkeségünkben Heller kardinális kijelentésével: „Én nem Árpádtól, hanem Ábrahámtól származom. Tehát ott is van egy hazám, a szó misztikus értelemében. Nem a szó történelmi értelmében, mert történelmi értelemben nekem Magyarország a hazám”.
Ugye?! Megkerülhetetlen a kérdés: végül is a „szó”-nak mely „értelmében” legyünk büszkék Heller Ágnesre? A „szó misztikus”, vagy a „szó történelmi” értelmében? Szerintem „a szó történelmi értelmével” még csak próbálkoznunk sem érdemes, hiába töltenénk vele az időt, hisz’ Heller világosan megmondta: ő nem Árpádtól származik. Jó, nem tőle származik, és akkor?!? Akkor mi most mi a francot csináljunk?! Származzunk Ábrahámtól? Vagy verdessük a fejünket a falba? Merthogy egy életben csak egyszer származhat az ember (ebben nincs korrekció!), a misztikus tutiról pedig már, nagyon úgy tűnik, igencsak lekéstünk. Továbbá: mit tegyen az a mezei Heller-rajongó, aki példás alakban, büszökre vágyódván, sem nem Árpádtól, sem nem Ábrahámtól származik? Hanem mondjuk, Szvatopluk az őse. Vagy Odin. Vagy Erik, a viking. Bud Spencer… Lehetünk-e büszkék Heller Ágnesre akkor is, ha a veres seggű páviántól származunk? Esetleg a Rattus Philosoph-tól. Vagy akkor csak igazán?! (Erről bővebben később.)
Altostratus válasz | 2011.03.02 11:21:34 © (3426)
Büszkék lehetünk rá és illene odafigyelni a (természetesen nem mindig helytálló) véleményére.
©
Világos, de miért? Miért „illene” odafigyelni Heller „nem helytálló” véleményére? Az is helytálló?
Na most, szerintem a döntő kérdés nem az, hogy Hellernek melyek a nem helytálló „véleményei”, és már csak azért sem, mert eo ipso indifferens, hogy a „vélemény” (bárki véleménye!) helytálló-e vagy sem, ti. az ítéletet (állítást, megállapítást) mérjük a valóság mércéjével, szóval az a kérdés Heller esetében, hogy melyek a helytálló megállapításai.
Egyáltalán, vannak-e ilyenek?
Hol az az egy?!
A következőt állítom: Hellernek nincsenek tévedései. Merthogy nincsenek ítéletei. Csak vélekedéseiről tudunk. Vagy ahogyan maga Heller mondja: fecsegéseiről.
Nem így van? Ha nem, akkor legalább egy konkrét állítást, megállapítást tessenek idézni Hellertől! És akkor arról lehet beszélni! Minden egyéb lelkendező, büszkélkedő, apologetikus stb. szöveg csak unalmas Ungvári-locsogás.
Miként az itt idézett Tamás Gáspár Miklós is fecsegő ember: „nem félünk semmilyen hatalomtól, őszintén beszélünk, keményen, lehetőleg színesen, hatásosan fogalmazunk, nem azért élünk, hogy óvatoskodjunk és mellébeszéljünk. És hát temperamentuma is van az embernek…”.
Tehát. Hogyan beszéljünk, hogyan fogalmazzunk? Bátran, őszintén, keményen, színesen, egyenesen, hatásosan, temperamentumosan.
Milyen érdekes, a filozófusi fölsorolásból csak az „értelmesen”, „cáfolhatatlanul”, „meggyőzően” kifejezések maradtak ki!
No comment – mondom én, s ha nem is túl színesen, hatásosan, de legalább őszintén.
Egyébiránt őszinte bárki lehet! Ugyanakkor, sajnos, az őszinteségből – miként a fönti példa mutatja – nem lesz értelem. Esetleg „színes”, ámde dögletesen unalmas fecsegés. Félig-meddig tanyán nőttem föl, ezért pontosan tudom (és mert önzetlen vagyok, elárulom a nagy titkot a Városi Filozófusoknak is), az iromba kotlós intellektuálisan éppoly unalmas, mint a többi, ti. az is csak kotkodácsolni (maximum kárálni) képes baromfi-udvari-filozófusi kapirgálásai közben.
