„Az teljesen rendben van, hogy kötözködöl, csak csináld úgy, hogy betűhűséggel ragaszkodsz ahhoz, amit írtam.

Nem tudom nem észrevenni, hogy nem azt írtam, hogy Kis okos (bár annak tartom...”

 

Akkor „csinálom úgy”. Betűhűséggel kötözködöm: kétségtelen, nem azt írtad, „hogy Kis okos”, és az is kétségtelen, hogy „annak tartod”. Miközben az is kétségtelen, hogy én ezt írtam: „te Kis Jánost okos embernek tartod”. Nem azt mondtam, hogy ezt írod, hanem hogy okosnak tartod. Betűhíven. Vagyis nem pontosan értem, miben áll a kötözködésem, ha magad állítod, hogy Kist okosnak tartod (ti. én is ezt mondtam).

Netán azt tartod kötözködésnek, hogy én nem tartom Kis Jánost okosnak?

 

 

„azt írtam, hogy okosabb annál, hogy úgy gondolja”

 

Ha azt írod, hogy „okosabb annál”, akkor ezzel eo ipso állítod, hogy okos, mivel a buta éppúgy nem lehet okosabb (valaminél), miként a csúnya sem lehet szebb a még csúnyábbnál, hanem csak kevésbé lehet csúnya a még csúnyábbnál. Aki szebb, az eleve szép, aki okosabb (valaminél), az eleve okos.

 

 

„A magam részéről egy pillanatig sem kételkedem abban, hogy sosem gondolta a koronát egyenértékűnek, egyneműnek, azonosnak vagy helyettesíthetőnek a svájci sapkával.”

 

Én pedig a magam részéről nem tudom, Kis János mit gondolt, mit nem gondolt magában, de nem is érdekel. A tény érdekel: Kis János svájcisapkáról beszélt. Ergo butaságot beszélt. Általában is, az adott politikai kontextusban is, ti. a címerről zajló vitának semmi köze a svájcisapkához. A félhülye (vagy tán egészen az) poénkodás arra volt „jó”, hogy embereket megsértsen, hergeljen vele a „vitázó”, de legalábbis olyan ürügyet szolgáltasson a zsidózáshoz, amelyet nem az antiszemitáknak kellett koholniuk; magyarán: az „okos” Kis János a „valaminél okosabbságával” máig hatóan könnyítette meg az antiszemiták dolgát. Ha viszont Kis János helleriánus, vagyis ha az volt a célja, hogy fokozza az antiszemitizmust, erősítse a zsidók iránti gyűlöletet, akkor legalább a magához (s a Hellerhez) való esze megvan, ezt nem vitatom, ám okosnak így sem mondható. Mint ahogyan Heller Ágnes is buta ember.

 

 

„A legokosabb emberek száján is kijön olykor az adott pillanathoz nem feltétlenül illő megjegyzés. Sőt, akad, aki fingik a Himnusz éneklése közben, nem törődve azzal, hogy mellett álló hazafias érzelmű honfitársát ez viszolygással tölti el. Ismerek olyan nemzeti érzelmű és köntösű politikust, aki nem tudná a Himnuszt a második versszaktól folytatni.”

 

És? Akkor ezzel most mit akarsz mondani? Hogy aki fingik, az okos? Hogy az a politikus, aki nem ismeri a Himnuszt, okos? Miről fecsegsz? Honnan tudod, hogy ki okos, ki nem, ha egészen zavaros dolgokat beszélsz?

Egyébként pedig a legokosabb emberek száján soha nem jön ki butaság. Az okosság fő attribútuma nem a tudás, hanem az önfegyelem. Az okos ember éppen arról ismerszik meg, hogy nem beszél olyankor, amikor félő, hogy butaság szalad ki a száján. Nem az az okos, aki mindent tud, hanem az, aki nem fecseg, főként, ha nem tud valamit, illetve nem biztos abban, amiről éppen folyik a szó. Vagy pedig nyilvánvalóvá teszi: amit mond, hipotézis, föltevés stb. Míg az olyan Kis János, aki hülyeségeket dumál összevissza svájcisapkáról, miegyebekről plusz gúnyolódik is, kifejezetten ostoba embernek minősül.

 

 

„Egészen komoly emberek száján is kiszalad, hogy "basszátok meg", amikor a politikai ellenfél sunyi aljasságok sorozatával gátolja az előrelépést. Na és?”

 

A „na és” szintagma Orbán szájából így hangzik: „oszt jónapot”. Ízlés kérdése, engem mindenesetre a hideg kiráz az olyan (cinikus) emberektől, mint amilyen az Orbán, illetve mint amilyen te vagy.

Egyébként pedig az „egészen komoly ember”-nek éppúgy nincs köze az okossághoz, az „okos ember”-hez (vagyis a vitatott tárgyhoz), miként a politikus ismerősöd fingásának sincs köze a svájcisapkás címerhez.

 

 

„Az teljesen rendben van, hogy kötözködöl, csak csináld úgy, hogy betűhűséggel ragaszkodsz ahhoz, amit írtam”.

 

Jó. Akkor betűhíven. Az „okosság” betűhíven o-k-o-s-s-á-g, a „komolyság” betűhíven k-o-m-o-l-y-s-á-g, míg a „fingás” betűhíven f-i-n-g-á-s.

Betűhíven kérdezem: mi közük egymáshoz?

 

Betűhíven idézlek: „a címerről folytatott vita tartalmatlan, álságos és időt rabló, és hogy aki ezen lovagol már sokadik hete, az nem törődik a friss-ropogós demokrácia előtt álló fontos kérdésekkel, lebutítja a problémákat jelképes  konfliktusokra és hitvitákra, mégpedig azért, mert a komoly ügyektől retteg, viszolyog, nincs érdemi mondanivalója, és már előre izzad a tenyere, ha terítékre kerülnek. De bezzeg egy jó kis címervita, ahol elő lehet húzni tücsköt-bogarat, koronát szentségestül, tanostul, szembe lehet futtatni Kossuthot Istvánnal, nagyszerűen lehet dagonyázni a nemzetinek álcázott álkérdésekben, fel lehet bolygatni derék emberek nemzeti érzelmeit, szembe lehet őket fordítani a progresszióval, nos ez a valódi lételeme és táptalaja a makoveczeknek mindmáig, innen loccsanhatnak be egyenesen az Alkotmányba és nyerhetnek kivételes elbánást, mert párszor mondtak valami értelmezhetetlen, de nemzetnek álcázott ökörséget”.

 

Dögletesen unalmas lózunghalmaz. Még a lapos közhelyigazság szintjét megüti a szöveged. Merthogy nem mindenki olyan cinikus ám, mint amilyenek ti vagytok (te, az Orbán és a Kis János)! Fecsegsz. Nem tudod bebizonyítani, hogy mindenki, aki a címerről vitázik, azért teszi, mert ugyan egyáltalán nem érdekli a címer, viszont „a komoly ügyektől retteg, viszolyog, nincs érdemi mondanivalója”.

Tipikus ungvári-helleri-kisjánosi buta-pökhendiség: az a komoly ügy, ami neked komoly. Téged a címer nem érdekel (az néked „svájcisapkás”), így a dolog nyilván mást sem érdekelhet. Ha viszont a másik úgy tesz, mintha érdekelné az „álságos címervita”, az csakis azért lehet, mert az illető „retteg” a „komoly ügyektől”, hiszen tudatlan, dacára annak, hogy „párszor mondott valami értelmezhetetlen, de nemzetinek álcázott ökörséget”. Szabad György is azért mászott le az elnöki pulpitusról annakidején, azért „minősítette vissza magát” mezei képviselővé, s ebbéli minőségében ágált a Kossuth-címer mellett, mert valójában álságosnak tartotta a Kossuth-hagyomány ápolását, csak hát rettegett a „friss-ropogós demokrácia előtt álló fontos kérdésektől”. Hogyne. Ahogy azt a kalapos Kis János elképzeli.

 

Nálatok van a „szürkeállomány”. A szöveged intellektuálisan nulla (lapos, gyönge, olykor hamis banalitások szörnyű egyvelege), szinte csak svájcisapkázni, „nemzetinek álcázott ökörségek”-ről hörögni tudtok. Én megértem, hogy kapaszkodtok a szánalmas mítoszba, elhiszem, hogy születetten okosaknak tartjátok magatokat, ti viszont (cserébe) higgyétek el nekem: nem kötözködésből, hanem valóban nem tartalak benneteket okos embereknek.