Emlékeim szerint a svájcisapka történet nagyjából úgy zajlott, hogy akkor már nagyon húzódott-kenődött a vita az állami címerről, több változat is ütközött, eszelős mennyiségű baromság hangzott el, és akkor Kis János, az SZDSZ elnöke valahogy úgy fogalmazott, hogy neki most már mindegy, hogy koronát tesznek a Kossuth-címerre, svájci sapkát vagy semmit, csak fejezzék már be és lehessen tovább lépni.

 

Nem volt szerencsés megfogalmazás, inger szülte, bár tartalmilag nincs baj vele, csak éppen tudnia kellett volna, hogy ezt ki lehet csavarni, félre lehet magyarázni, és évekig lehet ismételgetni, előhúzni, lobogtatni és a liberálisok csökött nemzetellenességét igazolni vele, miként ez tucatszor meg is történt.

 

Természetesen nem mondott Kis semmi olyat, hogy a korona (akár Szent, akár "sima") = svájci sapka.  Feltehetően nem is gondolta úgy, mert annál okosabb ember. Rosszul fogalmazott, vagy talán ironikus akart lenni egy olyan közegben, amely nem vevő az iróniára.

 

A csürhézés, hordázás, bandázás, csőcselékezés, gengezés színre lépésének időpontja sem határozható meg pontosan, én Tamás Gáspár Miklóshoz kötném az első választás elvesztésének éjszakáján, amikor a "mucsaizmust" megfogalmazta. (Ha nem akkor történt, elnézést, de én így emlékszem.). A volt komcsikat, munkásőröket és hasonlókat leszámítva, akiket már akkor bűnbandának, bűnszövetkezetnek és ahsonlóknak nevezték politika-szerte, ez volt az első alkalom, hogy valaki a demokratikusan megválasztott ellenfelét illette ilyen megfogalmazással.

 

Ami egyébként sokkal sértőbb és igaztalanabb volt, mint a "banda". A banda nálam szimpla sértési kísérlet, ártó szándék a nyelvvel, de nincs erős hatása vagy súlya. A mucsaizmus viszont súlyos. A sötét, bunkó sültparaszt, a semmirekellő, lusta, neveletlen, erőszakos tahó. Az a mucsai.

 

Na most, Antall táborában voltak mucsaiak persze, de voltak mindenfele, például az ellenzéki oldalon is. Szép számmal. Mucsa beköltözött a magyar politikába, és nem válogatott a pártok között. Ily módon az MDF lemucsaizása nagyon súlyos pillanat volt. Mindemellett Antall ezeket mélyen megvetette, és amennyire tehette, nem is nagyon engedte magasabb politikai szintekre. Nála egy Dénes Jánosnak, Horváh Bélának és hasonlóknak esélye sem volt, hogy igazi pályán valódi labdába rúghassanak. Kormányában vitatható politikai képességű, de tisztes tudósok foglaltak helyet többségükben, és unatkoztak hosszasan. Némelyikük később kissé elzüllött politikailag, amint kikerült Antall szigorú bűvköréből (Für Lajos, Boross Péter), de utólag visszatekintve nem volt azzal semmiféle rettenet, Mucsa pedig a legkevésbé. Azt hiszem, ma simán becserélnénk Orbán kormányát az Antalléra (Kupa, Bod Péter Á., Szabó Iván, Kádár Béla)

 

Később aztán szépen eszkalálódott ez a nyelvi viszonyrendszer: jöttek az idegenszívűek, a hazaárulók, a magukfajták és magunkfajták, volt valami hideglábúak is, szóval ezekhez képest a banda smafu. Nem ez a baj Makoveczcel, nem ez a makoveczizmus lényegi eleme, nem itt kell Makoveczet fülön csípni, nem ez a legártóbb, amit ki szokott hajigálni a száján.

 

A csőcselékezés valóban durvább.  A csőcselék a fékevesztett és zabolátlan, minden rombolásra kész, agyament tömeg leírása. Hankiss Á. nem az. Más. Nagyon rút dolog például ez az "eltett", majd most hirtelen eszébe villanó egykori levél, hiszen nyilvánvaló, hogy gyűjtögetett a szebb napokra. Ez alantas. Ez nem független értelmiségihez méltó, mert ez nyomozói-kurkászi feladat, nem társadalomtudósi. Viszont semmiképp nem csőcselékes. A csőcselék nem időzik könyvtárak hűvös mélyán, keresgél régi iratok között, majd amit talál, azt nem teszi el egy dossziéba és kapja elő a politikailag alkalmas pillanatban, mint a "Két férfi a városban" című film aljadék rendőrnyomozója.