Mit látnak az emberek ebből.

1. Egy hete voltunk kint, kb 0 nylevtudás, este 8kor mind a két gyereknek felment 39 fokra a láza (a kisebb épp elmúlt 4 hónapos) és a legközelebbi orvos, akivel tudsz beszélni 1500km-re. Most már tudom, hogy van Párizsban is ügyelet, meg hova kell fordulni, de akkor az egyetlen, amit tudtam, hogy hol van patika mert pont szembe van a metrokijárattal.

2. 1 hónappal késöbb az asszony bevágta a fejét, enyhe agyrázkodás. Ha beviszem a kórházba benttartják, akkor nem tudok mit csinálni a két gyerekkel (a kicsi még napi 5ször szopizott), se nagymama, se bébiszetterünk nem volt még, ja a kiküldetés miatt a biztosítást sem tudtunk kötni (evm az utasbíztosítás nem fizet kiküldetésnél, a magyar  oep, meg csak a francia alapellátás szintjén térít x%-t, kiegészítőt meg nem tudsz kötni francia "tajszám" nélkül - járd körbe mielőtt jöttök). Úgyhogy én félnapoztam, az asszony még félig pihent.

3., 4., 5... mind olyan, ami otthon 1 perc, itt meg azt se tudod hova, kihez fordulj és mit csinálj. Most februárban volt egy olyan pillanat (mindkét gyerek+anya beteg 39feletti lázzal), hogy azt mondtam az anyósomnak, holnap délre van repülőjegye OLDJA MEG (a munkahelyén - tanár), hogy rajta legyen a gépen. Otthon apám, 5 percre anyám 20ra lakik tőlünk...

Szóval lehet irigykedni, de én annyit még az életben nem szívtam mint az elmúlt évben és ennyire kiszolgátatott nehéz helyzetekben még sem voltam soha (pedig a gimiben és utána is éltem egy-egy évet külföldön).

G