Mottó: „Heller Ági írt 40 könyvet”, mely könyvekben „szakított kommunista múltjával”, és lett „nagyszerű antikommunista filozófus… írt 40 könyvet, például itt van Az én filozófiám története, tessék azt elolvasni, abba bele lehet kötni!”

(Ungvári Tamás, amerikailag többszörösen studentírozott überprofesszor)

 

 

Ungvári professzor lepedőmosdatása öt szóban foglalható össze: „Heller Ági nagyszerű antikommunista filozófus”.

Sajátos jelzős szerkezet, s amely elvileg három dolgot jelenthet: (1) Heller antikommunista filozófus, (2) nagyszerű antikommunista, (3) nagyszerű filozófus.

Az 1-es számú eshetőséggel nem foglalkozom, mert ekkora marhaságot csak „nagyszerű” (értsd: nem nagyszerű) antikommunista professzorok mondanak a szintén „nagyszerű” antikommunista ATV stúdiójában, és hát van egy szint, amely alá nem ereszkedünk, márpedig az „antikommunista filozófus” mélyen nívó alatti szintagma.

 

Heller nagyszerű antikommunista? Elképzelhető, ám ez sem különösebben érdekes, mert nagyszerű antikommunista lehet bárki. Még Ungvári Tamás is. Nem szólva arról, hogy Ungvári Heller filozófiájának olvasására és kritikájára szólított föl, miként a „belekötésre” ajánlott könyv címe is: Filozófiám története, nem pedig Antikommunizmusom története.

Marad tehát a 3-as számú eshetőség, amely szerint Heller „nagyszerű filozófus” (Almásinál „originális” filozófus, Faragónál „okos nő”, Csintalannál „filozófuszseni” stb.), világos, csakhogy maga Heller írja könyve bevezetőjének legelején: „Több élettörténetünk van. Nekem is van egynéhány, drámákkal, fordulópontokkal, örömökkel és csalódásokkal teli”.

 

Igen? Teli van? Akkor hadd kérdezzem meg: az árulás, vagyis Heller barátainak, elvbarátainak, mesterének elárulása, följelentése dráma, fordulópont, öröm vagy csalódás volt a „nagyszerű antikommunista” számára? Tehát Heller „élettörténete” kapcsán is fölvetődik a kérdés: mi az árulás genus proximuma? A kártevés? A hitványság? Jó, de hol van benne a dráma? Ott ahol a gerinctelen „hernyóból egyszer csak felröppen a színes szárnyú pillangó”? (14. o.) E bájosan önminősítő hernyó-metaforáról bővebben is szólok, de haladjunk sorjában, így folytatódik a Bevezető: „Sokszor nyílik módom beszélni róluk [ti. a drámákról, fordulópontokról, örömökről és csalódásokról], hiszen az interjúkban ezekről vallatnak” (11).

Ismét egy közbevetés: Heller idézett állítása hamis(kodó), ti. a szerző kevéssel odébb így vall erről a problémáról: „nem várhatom el senkitől, hogy minden könyvemet elolvassa”.

Megjegyzem: azt sem „várhatja el”, hogy akár egyetlen könyvét is elolvassák, a szerzőnek ugyanis nem az „elvárás”, hanem az alkotás a dolga, vagyis csak az olvasó várhatja el joggal, hogy ne valami helleri szarságot kapjon a boltban a pénzéért. Tökéletesen jellemzi a szerzőt, hogy ő ezt épp fordítva gondolja: az olvasó igenis vegye megtiszteltetésnek, hogy „Heller Ági” egyáltalán létezik az olvasó számára az ő „nagyszerű antikommunista filozófiájával” együtt. Egyébként ilyen értelemben Heller és Babarczy egymás paródiái. És „ami ennél rosszabb – folytatja Heller –, ha interjút készítenek velem, menthetetlenül elkezdek fecsegni” (17).

Tehát a „nagyszerű filozófus” azon borong, hogy az interjúkban csak a „nagyszerű antikommunizmusáról” („drámáiról”, „fordulópontjairól”) „vallatják”, miközben maga állítja, hogy mindezért nem az interjú készítője a felelős, hiszen ő kezd el minden esetben „menthetetlenül fecsegni”.

De nézzük tovább a könyv bevezető mondatait! Ott tartottunk, hogy a „nagyszerű filozófusnak” „több élettörténete van”, egy nagyjából ismert (Bicikliző majom), sőt tukmált „élettörténet”, illetve egy azzal párhuzamos, „ügyesen” leplezett, titkos „élettörténet”; már gondolom én, az „undorító” tévénéző, „mételyes” fórumozó, rosszindulatú „rágalmazó”. Még az a szerencse, hogy Heller jóindulatú önmagával szemben, így folytatja könyvének bevezetőjét: „Az egyik történetemről azonban ritkán vagy sohasem vallatnak” (11).

Merthogy ilyen egy „nagyszerű filozófus”! Még azt sem képes eldönteni, hogy vallatják-e őt az „egyik élettörténetéről” (csak „ritkán”), vagy pediglen egyáltalán nem vallatják („sohasem”). Kérdezem: ha Heller Ágnes alkalmatlan arra, hogy összeeszkábáljon, legalább olykor-olykor, egy-egy egyszerű prózai mondatot, akkor miért épp a bonyolult filozófiai gondolatok megfogalmazására volna képes? Hofi mondotta annakidején: „Az igaz, hogy az érettségin megbuktam, na de majd az egyetemen! Ott majd megmutatom!”.

Tehát Hellert vagy vallatják néha vagy egyáltalán nem, ezt sajnos nem tudjuk, de tán’ nem is oly nagy baj, tudniillik egy a lényeg: Hellernek van olyan „élettörténete” is, amelyben „kevesebb a drámai fordulópont, bár sok a változás”.

Jó. Akkor most nézzük a könyv rövid bekezdésének (koherens gondolatának) első és utolsó mondatát: „Az egyik történetemről ritkán vagy sohasem vallatnak… Ez pedig nem más, mint a filozófiám története” (11).

 

Nos!? Vajon miért? Miért nem vallatják a filozófust filozófiájának történetéről? De még Ungvári professzor sem! Ő is (a tévében) Heller „antikommunizmusról” beszél. És miért nem inkább a „nagyszerű filozófus” nagyszerű filozófiájáról? A filozófiát miért hagyja meg (sőt ajánlja!) nékem, a „mételyes”, „undorító”, „rágalmazó” antiszemitának? Miért van, hogy még Almási professzor sem a filozófiájáról ír a „nagyszerű filozófusnak”, hanem arról, hogy „Heller Ági győz a korszellem felett… fényévnyire marad a közhelyszerű vagy épp divatos tézisektől. Illetve: azok ellenében építi konstrukcióit”?

Milyen konstrukcióit, öreg?! Ömlengés előtt érdemes volna tán’ olvasni is egy kicsit! Nem szégyen az! Heller 4-5 mondatonként cáfolja önmagát, miközben kizárólag lapos közhelyeket képes kifacsarni vájdlingos spongya-elméjéből, ráadásul a banalitásai sem közhelyigazságok, szinte csak hamis ítéleteket tartalmaznak. Például a már idézett nagyszerű filozófiai tézis: „több élettörténetünk van”.

Persze. Neked! S ezt – „hála” Hankiss Ágnesnek – tudjuk.

 

Nincs több élettörténetünk. Egy embernek egy élettörténete van (melynek persze lehet több vetülete), s éppen Heller története a legfrappánsabb bizonyíték arra, hogy ha valaki emberként hernyó (spicli, áruló), akkor az a „filozófiai vonójával” hadonászva is csak egy puhán potrohos lárva marad. Esetleg lehet belőle később lukácsi hernyóból kibábozódott liberális molylepke, s akinek az a világraszóló („zseniális”) filozófusi teljesítménye, hogy Melbourne-ben, New Yorkban rágta szét régi, „komonista” lódenkabátját. Rögtön mondom, miként jön ide a „hernyó” és a „lepke”, csak előtte szögezzük le még egyszer: egy életünk (egy halálunk), így egyetlen „élettörténetünk” van, s egyetlen „vonónk” hozzá (mert képzeljük el azt a hegedülést, amely több vonóval történik egyszerre!), vagyishogy egyazon „vonónkkal” hazudunk, súgjuk be barátainkat, illetve bocsátunk meg mindenkinek minden hernyóságot, s főként azért, hogy nékünk is minden megbocsátassék. „Élettörténetünk” legvégén pedig (korábbi hernyóságaink megkoronázásul) pille-filozófiatörténetet röptetünk elő kisnői nagyszerűségeinkről. Heller például az emberi, illetve a bölcseleti minőség konkrét jellegét, „természetét” így vonja össze az Ungvári professzor által „belekötésre” ajánlott „filozófiai” alkotásban: „A második vagy harmadik könyvvel, vagy talán a második vagy harmadik tanulmánnyal, amelyet megír az ember, készen áll egy filozófus filozófiai természete, személyisége, karaktere. Azért nem írtam, hogy ťelső könyvvel vagy tanulmánnyalŤ, mert így nem tartom igaznak. A filozófus ugyan hamar kialakítja filozófiai karakterét, de mégiscsak kialakítja, néha egészen hirtelen, ahogy a hernyóból egyszer csak felröppen a színes szárnyú pillangó” (13-14).

 

Mint metafora, telitalálat. Öntelitalálat. Heller sztálinista hernyó volt, majd „felröppent”, világgá röppent belőle a „nagyszerű antikommunista” (értsd: neofita) pillangó (ez „élettörténetének” egyik vetülete), miként a „Cserniszevszkij-könyv” bölcseleti pondrója is „Heller Ági” „antikommunista filozófiájának” pillangójaként szárnyal liberális lélekről liberális lélekre. Méghozzá szükségképpen. Ungvári professzor azt mondta a tévében, és valami egészen széles orcával, hatalmasat bődülő hangon, hogy a „Heller Ági írt 40 könyvet… például itt van Az én filozófiám története, tessék azt elolvasni, abba bele lehet kötni!”.

 

Jelentem, megtörtént, elolvastuk, és bele lesz kötve. Be lesznek mutatva Heller Ágnes ungvárilag proponált hernyóröptének stiláris és bölcseleti szárnycsapásai.

 

De még mielőtt rátérnék Őhernyósága nagyszerű mondatainak elemzésére, válaszolok a Filozófiám története bevezetőjének alapkérdésére, vagyishogy miért nem „vallatják” Hellert a „bölcseletéről”, miért nem beszél senki, sem Almási, sem Sziklai, sem Ungvári Heller filozófiai „élettörténetéről”?

A válasz triviális: azért, mert Hellernek nincs filozófiája. Nincs helleri filozófia. Egyszerűen nem létezik. Filozófiai produktum (amely Helleré volna) nyilvánvalóan nincs, de még filozófiai improduktum sincs, amely személyesen Helleré volna. Magyarán: Hellernek nemhogy a „tollában”, de a „vonójában” (a lelkében) sincs filozófia. Vagyis nem pusztán arról van szó, hogy Hellernek szívrepesztőn duzzad az értelme, csak hát, szegénykém ugyebár, nem tudja magát adekvát módon kifejezni, hanem az a helyzet, hogy nincs is mit kifejeznie. Heller Ágnes üres. József Attila klasszikus minősítését kölcsönvéve nyugodtan kijelenthetjük: a „nagyszerű filozófusnak”, e „színes szárnyú pillangónak” valójában „nyákos, üres odu a lelke”.

 

Ezt fogom bebizonyítani.