Heller Ágnes 1959-es „önkritikájának” lényege így hangzik: „az objektív felülállás pózát öltöttem magamra”.

És hogy milyen politikai-ideológiai vonatkozásban? Teljesen mindegy. Aki pózol, az pózol. Míg Heller „önkritikájának” „önkritikája” egyetlen szóban összegezhető: „hazudtam”. Nem nagyot. Kicsit.

Ám még a helleri önkritika helleri önkritikájához is kritikával kell viszonyulnunk, ugyanis az az igazság, hogy Heller nem hazudott. Sem kicsit, sem nagyot. Mégpedig azért nem, mert Hellernek fogalma nincs, mi hazugság, mi nem hazugság, mi forradalom, mi ellenforradalom, mi gonosz, mi nem gonosz stb. stb.

De maradjunk a helleri szóhasználatnál, ugyanis a helleri önkritikai önkritika lényegének másik fontos mozzanata így hangzik: „Péter háromszor elárulta urát és rá lehetett építeni az egyházat, akkor nekem is van lehetőségem, hogy egyházat építsenek rám”.

 

Tehát. Heller Ágnes kicsi filozófus, így hát ő kicsit hazudik a kicsi vonójával. Annakidején egy kicsit elárult mindenkit, tetves spicli módján köpte be mesterét, barátait, kollégáit (vesd össze, jelesül Hecky Brown esetével), vagyis, ha Heller nem Pétert, hanem Máriát választja identitása inkarnációjául, akkor Heller nyilván szűznek, ám csak kicsit szűznek minősítené magát. Így viszont kicsit szent. A nagyon Szent Péter melletti kicsit Szent Ágnes. Kisegyháznak kicsi alapzata. Minden világos. Csupán azt nem értem, Heller miért nem hazudott nagyobbat annakidején, most jóval nagyobb szent lehetne Ungváriék szemében.

 

Jut eszembe, tegnap a tévében Ungvári professzor (aki számomra innentől „szintén professzor”) nem kicsi, hanem nagy filozófusnak minősítette Heller Ágnest. Azon hüledezett a mókás öregúr, hogy Hellert politikailag támadják, és ho’ mᒠmé’ támadják má’, és ho’ mé’ politikailag, hiszen Heller nagy filozófus! „Írt 40 könyvet”, hᒠtámadják őtet filozófiailag! „Írt 40 könyvet”, s ismét szó szerint idézem a celeb-professzort: „például itt van Az én [sic.] filozófiám története, tessék azt elolvasni és azt kikezdeni!”. (Meglesz. Már most szólok: igen rossz fahasábot tetszettek lepisikélni a nagy professzori bögyörővel! Illetve még annyit: Hörgheő Csuli legalább a címét ismerhetné a proponált könyvnek, legalább ennek az egynek, ama dicsőséges „40” közül!)

Tehát Ungvári professzort sem az eszéért szeretjük. Azt parancsolta a tévében, hogy Hellert ne politikailag, hanem filozófiailag támadják az ellenségei. Majd a „nagy filozófus” nagyfilozófiai nagyságát bizonyítandó szó szerint ezt mondta: Heller Ágnes „Hannah Arendt-ről, a nagy antikommunista filozófusról elnevezett tanszék vezetője New Yorkban”.

Kérdezem: az „antikommunista” jelzőnek mi köze a filozófiához? Válaszom: semmi köze hozzá. Csak a celeb-professzori tévés szerecsenmosdatáshoz, Arannyal szólván: a lepedőmosdatáshoz lehet köze. Ungvári (Hörgheő Celeb) Tamás professzort nem az eszéért szeretjük, ez kétségtelen, ám annyira buta nem lehet valaki, mint amilyennek e nagyon nagyhangú professzor látszik, vagyishogy itt szerintem valami más dolog dominál a lelkek legmélyén. Tény ugyanis, hogy Heller politikailag támadta meg, „csőcseléknek” nevezte Hankiss Ágneséket, azokat az embereket, akik a megmozdulásaikat nem randalírozásokként, hanem koherens „nemzeti forradalomként” élték meg. Tény, hogy Heller így fogalmaz: „Egy csőcselék tönkreteszi azokat az emlékeimet, amelyek életem legtisztább emlékei voltak”.

Kérdezem: a „csőcselék tönkreteszi” szóösszetétel, Heller szubjektumára vonatkoztatva, filozófiai kategória?  Válasz: nem az. Heller politizál, amikor Hankissékat csőcseléknek nevezi. Kérdezem: akkor hát miért van csodálkozva azon, hogy Hellert politikailag támadják „alantas módon”?! És hogy visszatámadják-e? Lényegtelen, tyúk-tojásprobléma, vagyis nem arról beszélek, hogy kinek van igaza, kinek nincs, a csőcselékezőnek-e, vagy a hazaárulózónak, komonistázónak, hanem arról beszélek, hogy Ungvári professzor buta ember. Mondjuk így: ez faktum! Illetve arról beszélek, hogy ennyire buta azért nem lehet. Tehát azon sincs sok csodálkoznivaló, hogy egyre többen állítják, és immár nemcsak az antiszemiták, hogy „ezek faji alapon védik egymást”. És lehet a dologban valami, hiszen jól látható: Ungvári Tamás lepedőmosdató szövege nulla racionalitást tartalmaz. Megismétlem a kérdést: Ungvári professzor milyen alapon várja el a „csőcseléktől”, hogy az a csőcselékező Hellerrel szemben ne komonistázva támadjon vissza?!

Ungvári azt követeli az antiszemitáktól, hogy Hellernek a filozófiáját vitassák (részemről meglesz a dolog – ha már csak ez hiányzik nekik), de nem ám akármelyik filozófiáját, hanem kizárólag azt, amelyet Ungvári professzor nékünk „kikezdeni” engedélyez (nos, részemről az is meglesz!). Ungvári így fogalmazott a tévében: „Heller Ágnes írt rossz könyveket, Csernisevszkijről írt egy rossz etikát”.

Két megjegyzésem van ehhez: Heller a Bicikliző majomban közli (félve mondom, mert nem tudom, ezt a könyvet szabad-e „kikezdenem”, mint fórumozós csőcselékembernek), szóval Heller szerint Hermann azért „parvenü” (egyebek közt), mert „már a Csernisevszkij-disszertációmról is ezt állította [ti., hogy hülyeség], később meg a helyzet csak rosszabbodott”.

Mikor „később”? Amikor Ungvári professzor is megszólalt a tévében? Memorizáljuk: „Heller… Csernisevszkijről írt egy rossz etikát”!

Na most a másik megjegyzés: Heller a „Csernisevszkij-disszertáció” megvédésével lett filozófus doktor, mint tudjuk, vagyishogy Csernisevszkij nem más, mint a helleri „nagy filozófusság”, „világhírű filozófusság”, „filozófiai zsenialitás” tudományos alapzata. Doktorátus. Kérdezem ilyenformán: mit ér, mennyit ér az a filozófiai kandidatúra, amely immáron nemcsak Hermann, de Ungvári szerint is szarból lett kikovácsolva, illetve – amiként mondani szokás – nem libáért, hanem Csernisevszkijért lett megvásárolva?

 

De Ungvári csőcselék-kritikájáról térjünk vissza a helleri „önkritikára”! Idézőjelbe tettem a szót, ugyanis Hellernek esze ágában sem volt valódi önkritikát gyakorolni. Meg sem fordult a fejében, hogy kilazuljon „az objektív felülállás pózából”, megváljék parvenü, penetránsan pinaszagú kékharisnyájától. Hogy több is van néki belőle? Van. Némelyiket elnyűtte már, ám „Jó lesz az még, gondolta, valakinek” (©Örkény), s csak úgy, kimosatlanul lökte oda a szintén „Valakinek”, pl. Babarczy Eszternek, aki boldogan fölkapta magára, azóta is viseli; ismét Örkénnyel szólva: „És most viszi!”.

 

Hogyan viszi Babarczy a parvenüszagú helleri „önkritikát”? Konkrétan így (először a hvg.hu hozzá intézett kérdését idézem): „Az előbb nagyon élesen bírálta a kormányt. Nincs egy éve, hogy a Babarczy-Bauer vitában ön – a Fidesz kétharmada mellett érvelve – egyebek mellett azt írta: ťkifejezetten előnyös lenne egy kétharmados Fidesz-győzelemŤ. Azzal, amit az előbb elmondott, egyúttal önkritikát is gyakorolt? Másképpen: igaza volt Bauer Tamásnak?”.

 

Babarczy válasza: „Van egy önkritika része. Bauernek igaza volt abban, amit azzal kapcsolatban jósolt, hogy a Fidesz mire készül a kétharmaddal. Ilyen szintű gátlástalanságot nem feltételeztem. Ennél sokkal jóindulatúbb voltam az akkor még csak leendő kormánnyal szemben. Az a véleményem, hogy minden, legitim módon hatalomra került kormány megérdemel bizonyos várakozó jóindulatot. Viszont a Fidesz ténykedése mellett azt is nagy bajnak tartom, hogy nincs ellenzék”.

 

Én pedig ezt a szöveget analizálom legközelebb, már amennyiben Ungvári professzor megengedi nekem. Szóljon, ha tilos, mert akkor elemzünk valami mást! Nemcsak a Hellerből, de a Babarczyból buggyant baromságok tárháza is kimeríthetetlen.