Dunakeszi, Alagi-major, templomromok (Pest megye): „Alag a török időkig önálló település volt Keszi keleti szomszédságában. … Történeti forrásaink rendre megemlítik, hogy Alag határában egy régi templom vagy kápolna romja található. Első szabatos leírása Arányi Lajosnak köszönhető: a polihisztor doktor 1876-ban felmérte és lerajzolta a maradványt, a jelentéséhez készített vázlatokon egy különös geometriai formát mutató, két egymáshoz kapcsolódó, sokszög alaprajzú épületrész látható, az egyik, magasan álló falain még az elpusztult boltozat falpillérei és ívei is kivehetők. E középkori eredetű rom szerepel a Technika folyóirat 1943. évi számában és az 1958-ban kiadott Pest megyei műemlék-monográfiában. Első tudományos vizsgálatára azonban csak 1961 nyarán került sor Molnár Vera (1940–1979) régészhallgató jóvoltából. A tisztázott alaprajz és építési periodizáció alapján azóta tudható, hogy az épület legkorábbi része egy 7,8 méter belső átmérőjű, egy méter falvastagságú XII–XIII. századi körkápolna. Lábazatát gondosan faragott és illesztett, íves párkánykövek alkotják. Felmenő falait elhordták vagy beépítették a későbbi bővítésekbe. A rotundához csatlakozik a két későbbi toldalék, észak felé egy tört mészkőből készült egyenes záródású helyiség – talán sekrestye? –, északkeleti irányban pedig a három méter magasan álló, kőből és téglából vegyesen falazott sokszögű szentély. Ez utóbbi – csúcsíves boltozati részletei és támpillérei alapján – a XIV–XV. századra datálható. A vélhetően több lépésben tervezett és megkezdett bővítések, átépítések talán az 1440-es évek huszita belháborúi, majd a törökök északra nyomulása miatt szakadtak félbe, a hódítók kiűzése után pedig már csak bontogatták a rom építőanyagát. Az Újpestről Veresegyház felé vezető vasútvonal Alagimajor megállója közelében található templomromot az utóbbi években restaurálták.” (Ludwig Emil cikkéből). – Nincs messze a fővárostól, de nem csak ezért javaslom felfedezését. Két képet mellékelek a napfényben fürdő romokról.