Ha nincs gonosz, akkor jó sincs, pedig szerintem mind a kettő létezik.

 

Talán avval tudnám legjobban kifejezni, amit erről gondolok, ha az általad is időnként emlegetett "szintek"-re képezem le a dolgot.

 

Van egy szint, a dualitás világa, amiben "általában" működünk, gondolkodunk, észlelünk, tapasztalunk (és hitem szerint - tanulunk). 

Ezen a szinten érvényesnek tűnhet ez a megállapítás.

Van egy ezen túlmutató, vagy ha úgy tetszik, mélyebb szint, legbelsőbb lényeg - ha ez a kifejezés közelebb visz ahhoz, amit mondani szeretnék -, ahol nem feltétlenül igaz ez az állítás, ill. kívül esik a dualitás világán. Ha a fenti gondolatodat, hitedet mindenre érvényesnek tekinted, az is meggyőződésed kell legyen, hogy az a belső, valami - számunkra nem tudatos - mély részünk, aminek a segítségében hiszel mondjuk az álmokon keresztül való iránymutatásban, az is lehet gonosz. Márpedig ezt nem gondolhatod komolyan:) 

 

Hányszor van, hogy gyerekek gonoszak egymással, vagy állatokkal különösebb ok nélkül, élvezik a gonoszságot.

 

Ezt az érvet csak akkor tudnám elfogadni, ha te magad tapasztaltál magadon olyat, hogy ok nélkül, élvezetből viselkedsz gonoszul, és ezt is csak akkor, ha megfelelő tudatossággal és rálátással bírsz saját cselekedeteid motivációira, illetve, ha képességed van arra, hogy beleláss mások belső gondolataiba és motivációiba, mindenre kiterjedően.;) 

 

 

Vagy ilyenkor az igazságtól félek, hogy milyen vagyok?

 

Első körben talán - de ha még tovább mész, szerintem ismét kilyukadunk a "megfelelőnek kell lennem" szindrómánál - nem mellesleg összekeverve a megfelelőséget a jósággal.