Elnézést, egy pár gondolat erejéig csatlakozom én is ehhez a kis kitérőhöz ( és ezt kicsit csak udvariasságból és az általánosan lefektetett alapelvek tiszteletbentartásának szándékával írom, mert azt gondolom, semmilyen témakör nem létezik önmagában, más, adott témakört is meghatározó és befolyásoló kapcsolódó témák és összefüggések kontextusából kiragadva).

 

A természet erőinek etikai megítélése - amely természetnek ugyanakkor szerves része az ember is! - értelmetlen és emberi projekció csupán.

 

Minden egyes szóval maximálisan egyetértek, hozzátéve, hogy a természet ismerete, értése nélkül megítélni azt, pláne értelmetlen dolog.

 

Az emberben meglévő gonoszság, kegyetlenkedés valójában animális vonások, ösztönszerű, alacsonyabb rendű attribútumok. Mindaz, amit az emberek immorálisnak (erkölcstelennek, az erkölccsel ellentétesnek) tartanak, akár a gonoszságnak, kegyetlenségnek bizonyos formáit is - csak emberi mércével azok: a természet nem ismer sem jót, sem rosszat. A természet, az embertől független létező világ teljességgel amorális.

 

Ha az előző gondolattal egyetértek, akkor viszont itt néhány dologgal nem tudok.

Az állatokat én szintén a természet részeihez sorolom:)

Ha valami része valaminek, nem lehet attól független utóbbi.

A természet amorálisnak ítélését valahogy nem tudom elfogadni abban az értelemben, hogy "semmilyen", egyrészt alapvetően és eredendően jónak gondolom, melyből születtünk, mely jónak részei vagyunk, következésképp ott van mindannyiunkban. Bár némi önellentmondás, de a természetnek bármiféle megítélése (amorális), szintén emberi projekció lehet csupán, annak mélyebb ismerete és értése híján.

 

És Moon kérdéséhez egy kérdés:

 

"szerinted az önzés (vagy inkább így írom: életösztön, túlélésre irányuló cselekvési kényszer) "sötét" tulajdonság?"

 

Életösztön, túlélésre irányuló cselekvés = önzés?