"Nyilt levél a bukott Gyurcsánynak"
Ez a cím egxértelműen utal arra, hogy a, na jó valakik még mindíg be vannak szarva Gyurcsánytól.
Vajjon miért?
"Ön a saját, alávaló politikai érdekei miatt rábírta pártját arra, hogy maradjon távol az alkotmányozás folyamatától - noha több párttársa, választóik jogos elvárásának megfelelően részt kívánt venni ebben a közös, mindannyiunk számára fontos munkában. Elszámolnia Önnek kell ezért - a sorban már sokadik - történelmi bűnéért."
Ez a Gyurcsány maga a patás ördög, és egyben
a világ legzsenibbje:
- Rábirta pártját,
- meg Európát,
- meg magát a jó Istent is, hűűűűha!!!!!!
Erről a madárról még én sem hittem, hogy ekkora igazsága és ereje lenne.
"Ön tette ugyanis gyengévé és elesetté ezt az országot és ezt a nemzetet, amelynek megújítása, önbizalmának visszaadása, talpra állítása most a mi feladatunk. Mi erre szerződtünk, erre esküdtünk. "
Hajrá gyerekek!
De minek ehhez Gyurcsány lepiszokszarozása?
Hiszen ez a gyurcsány egy valóságos szarjankó, tehát a fidesz faszán lemoshatja vele a padlót!
Na jó, de ha így van, miért kell neki nyílt levelet irni?
Ha valakinek nyílt levelet ir az uralkodó, fülkeforradalmi párt, ott nagy szar lehet a palacsintában:
- Az rendben van, hogy az életben egyszer igazat mondó politikusról kiderítette az ellen, hogy nála nagyobb hazug nem született a földre.
A hugyosforradalmárok egy éven át naponta hugyozták le ennek megerősitése végett a Kossuth téri gyepet.
- Most mi a baj? A fülkelelkesek rájöttek, hogy mégsem élnek jobban, mint korábban? Sőt?!
- Amit a fidesz 8 éve összedagonyázott, annak viselje is faszán a következményeit.
Ehhez Gyurcsánynak semmi köze.
Ha száz nyilt levelet intéz is a fülkeforradalmi győztes fidesz Gyurcsányhoz, akkor sem hárithatja át az ezért viselendő felelősséget.