Jesper Olsen Creative Commons License 2011.04.11 0 0 318

Balatonfűzfő, mámai templomrom (Veszprém megye)

A 13. században Szent László tiszteletére emelték. Hajója téglalap alakú, szentélye négyzetes. A diadalív és a szentély falai csaknem eredeti magasságukban megmaradtak, a többi rész is jól kivehető. „A keletelt, torony nélküli, egyhajós, egyenes záródású szentélyű épület megmaradt falaiból és az 1963-ban elvégzett régészeti kutatás során feltárt alapokból megrajzolható a vélhetően a XII. és XIII. század fordulója táján épült egyház pontos képe. A tizenkét méter teljes belső hosszból nyolc méter jut a hajóra, négy méter a szentélyre. A téglalap formájú hajó szélessége hat méter, a dongobaltozatú szentély alaprajza majdnem szabályos négyzet. Az északi hajófalon látható – téglából készült – műemléki kiegészítésben nyíló kapu a feltárt sekrestyébe vezet, amelyben a helyreállításkor kis kápolnát alakítottak ki.

A kis falu és temploma a török hódoltság évszázadai alatt több ízben szenvedett komoly kárt. Utoljára 1702-ben építették újjá, nagyjából az eredeti formájában, csak az említett sekrestyével egészítették ki. Az előtte álló, új templom építésekor, 1932-ben jócskán kitermelték a követ az öreg épület falaiból. Szinte csak a szentélye maradt meg, amelynek déli oldalán és a keleti zárófal tengelyében keskeny, román stílusú tölcsérablakok láthatók. Ugyancsak megfigyelhető egy ablak a hajó déli falmaradékán és egy keskeny, rézsűs nyílás magasan a diadalív feletti harántfalon.” (Ludwig Emil cikke nyomán)