Én is voltam szektás. Mondjuk rajtam nem látszott. :) Merthogy ez is elsősorban belső dolog, maximum idővel a külsőségekben is megnyilvánul. Például fejkendőben. Onnan már csak egy lépés a csador. Az az érdekes, hogy a csadoros arab hölgy, a fejkendős hosszúszoknyás, állig begombolkozott, nyáron hosszújjú náljoningszagú keresztény nő meg a hasonló slafrokokban mászkáló hindu, buddhista mind egyforma. Egy hülyeség. Az egyik keresztet hord, a másik kendőt, a harmadik érdekes láncokat a nyakában vagy a derekán, pöttyöket a homlokán, kezén, stb.

Tényleg azt hiszed, hogy a külső a lényeg?

De van fejlődési lehetőség, van reménység.

Mondjuk ha szajhának tartasz mindenkit, aki sminkel, akkor ítélsz, ezt nem mondhatod, hogy nem írtad. Én régóta sminkelek, tudok is, szépen, szóval akkor leszajháztál. Én is mondhatom, hogy hmm. De természetesen nyugodtan lehetek én szajha egy szektásan viselkedő, gondolkodó szemében, ez a normális.

A kereszt imádata, az ahhoz való vallásos ragaszkodás ugyanolyan a szememben, mint a görcsös tárgyfóbia. Egy tőröl fakad. Úgy hívják: materializmus.

Énnekem az Istenem azt mondta, hogy ha a mező liliomait olyan szépen felöltözteti, akkor miért ne adna nekem is megfelelő ruhát? Hát, anyámnak köszönhetően, még amikor nem is volt pénzünk, sose jártunk rongyokban. Én erre büszke vagyok, és nem hagyom magam holmi vallásos buzgalomból egyenruhába bújtatni. Pont. De egyenvallásba se. Nekem senkise mondja meg, hogy hány keresztet tarthatok, és hol. Az én Bibliámban erről semmi sincs. Emberi szabályokat pedig csak akkor fogadok el, ha van értelmük, vagy elkerülhetetlenül szankcionálják a megsértést. Úgyhogy nálam marad a kereszt, artistás, marad az arany, meg a smink is. Meg a normális ruha.