Elkerülhette figyelmedet, hogy meglátásom szerint egyik párt választási programjában sem szerepelt kimondottan az alkotmányozás. (Az egy dolog, hogy "szóbeszéd" volt, hogy kellene/jó lenne/szükésgszerű/kényszerű stb., de hogy erre is kellett volna szavazniuk a szavazóknak, erről szerintem nem volt szó!)
Következésképpen egyik parlamenti párt sem kapott felhatalmazást az alkotmányozásra, de arra sem, hogy ellenezze.
Két párt az alkotmányozás mellett döntött. Egy ambivalensen áll hozzá. Két másik tiltakozik - jólehet a kezdetekben ök is részt vettek, de elfogadhatatlan opcióba ütköztek., ezért távol maradnak.
Szerintem a fentiek miatt mindegyik álláspont elfogadható, mert senki nem tudja, hogy kapott-e felhatalmazást az alkotmányozásra, de ugyanakkor arra sem, hogy az ellen tiltakozzon. Így azután a pártok vélelmezik szavazóik állásfoglalását és az szerint cselekednek.