Szia!

Nos, amit én protestánsnak értek a szó eredeti értelmében, vagyis valami ellen való tiltakozás, protestálás, egyfajata rebellis gondolkodás (még ha nem is mindig rossz céllal), abba Te beleférsz, de ha elhatárolod magad a protestantizmus szervezetétől, a szíved joga. Csak tudd, hogy valamitől való elhatárolódás még nem jelenti azt, hoyg valami máshoz is tartozol egyúttal. Krisztus eljött a földre, hoyg megalapítsa az Egyházát, amelynek kezdettől fogva látható dimenziója, szervezete is volt, mivel a földön alapította meg Krisztus és nem a Mennyben az angyaloknak. Krisztus elhívta a tanítványokat, még a Szentlélek is láthatóan módon szállt le rájuk, az Apostolok is látható kézrátétellel adták tovább a papi hivatalt és a látható keresztséggel vették fel a tagokat. Ez nem azt jelenti, hogy csupán látható, fizikai szervezete van az Egyháznak, hiszen egy testi szervezetet, nyájat az állatok is léte tudnak hozni, csak a nyugatiak egyszerűen képtelenek eltalálni azt az egészséges metszetet, amit maga az emebr is képvisel: a test (látható fizika) és a lélek (láthatatlan szellem) összebékítését. Ez a fajta mentalitás sokkal jobban illik a buddhista gondolkodáshoz, akik számára a test egy cserélendő ruha, és a csúcs az, amikor szivárványtestük lesz, levetik a testet és úgy jutnak el a Nirvánába fizikai test nélkül. Ezzel szemben Krisztus a fizikai testben támadt fel és emelkedett a Mennybe. De ez nagy téma. Mindenesetre a csak lelki közösség nem emberi és nem Egyház – ugyanúgy ahogy a csak testi sem az. Krisztusban végleg összefonódott az univerzum legmagasabb szintjén a test és a lélek, a menny és az ég, így az igazi Egyház, amely Krisztust követi szintén rendelkezik lelki dimenzióval és látható szervezettel is, amely a föld sója és a világ világossága, és nem valami underground mozgalom, hanem ugyanolyan nyilvánosan és bátran tesz mindent, mint Krisztus. Az állam segítsége nélkül is elvan (melesleg a modern kor is üldözte az Egyházat, lásd pl. a kommunizmust, erről valahogymgefeledkeztél, hogy frankón visszatért ha lehet még nagyobb erővel a „hivatalos” egyházban is a korai üldözések kora a XX. században), de annak segítségével is elvan. Vajon Isten nem használja fel az államot, a földi hatalmat arra, amire csak akarja, és vajon nem ismeri el Pál Apostol és Maga Krisztus is Pilátus előtt, hogy a földi hatalom is Istentől van? Na, mindegy, ez egy kicsit más téma.

A keresztet pedig szerintem kellő idézettel alátámasztottam, hogy jelképként, metaforaként használja maga a Biblia is a megváltásra. Az ortodox meglátás egyébként az – és a nyugatiak ezt se értik meg – hogy, mivel az ember maga is jelkép, képmás, a jelkép/ikon több, mint valami puszta szimbólum, hanem ami jelképes, az annyira valóságos, mint amennyire jelképes, hiszen minden teremtett valóságos létező és minden termetett dolog valamiképpen jelkép is egyben Istenhez képest. Ha ez nem így lenne, Isten végsősoron semmi valóságost nem teremtett volna. Jelkép és valóság, test és lélek tehát egyáltalán nincs olyan kettéhasított kibékíthetetlen ellentétben az ortodox – és tegyük hozzá: az őskeresztény! – gondolkodásban, mint a modern nyugati tévelygésekben.

De visszatérve a bálványimádásra: jó lenne, ha valaki végre utánanézne, hogy mi is a bálványimádás. Ugyanis ez arról szól, hogy a Teremtő HELYETT imádunk teremtett immanens dolgokat! Aki eltávolodik Istentől és kézzel alkotta bálványok előtt borul le, áldozik nekik, remélve, hoyg az a tárgy olyan erővel rendelkezik, hoyg majd segít rajta, az bálványimádó. Aki jobban szeret bármit Istennél, akár a pénzt, akár saját gondolatait, akár egy másik embert, akár bármi immanens dolgot, az szintén bálványimádó. Ez a bálványimádás és nem más. Vajon az Apostoli Egyházak melyiket cisnálják a kettő közül? Jé, egyiket sem! Ugyanis soha nem távolodnak el Istentől, Őt imádják, bizonys kulcsfontosságú tárgyakat tiszteletben részesítenek (mint ahogy pl. a Frigyládát, a Templomot  is tiszteletben részesítették korábban), de csakis a Megetestesült Isten miatt, és ez a tiszetelet is Hozzá visz közelebb, és nem távolodunk el Istentől, sőt még nem is csökken emiatt az iránta érzett tiszteletünk. És nem a tárgyaktól várunk segítséget, pusztán azon tárgyak, amelyek az Örömhír tanújai (akárcska mi emberek)  mindig Isten szeretetét juttatják eszünkbe és jelenítik meg a világ számára, így nem lehetünk irántuk megvetéssel, de még ha közömbösök vagyunk velük, az is bűn! Akit szeretünk, annak semmilyen tárgyával szemben nem tudunk közömbösek lenni. Ennyi.