A Munkáspárt semmiféle egészséges propagandát nem folytat. Nem akar nyerni a választásokon. Ez biztos. Újabban még jelölteket sem tudott állítani a főváros minden választókörzetében. Azt gondolom, hogy minden ilyen párt, egy névleg fenntartott párt, ami azt hivatott fenntartani, hogy ne is legyen ilyen fordulat. A másik ok pedig a múlt rendszer már átértékelődött, és az új világrend szerint egy új embertípus is kialakulóban van. Ez pedig egy evolúciós folyamat. Minél jobban távolodunk 1990-től, annál inkább, már genetikusan is kapitalista társadalom születik. A kereszténység és a pirimitív fehér ember ideológiája vérbe borította az új világot, az már akkor imperializmus volt, és érdekes módon a jelen rendszert mégsem ítélik el és a kereszt sincs betiltva, mint tiltott önkényuralmi jelkép. 1 millió ember esett áldozatul a boszorkányüldözéseknek, főként nők. A kapitalista rendszerek alattomosabban ölnek, 10%-át a társadalomnak mindenképpen kilátástalan helyzetbe taszítják, ezek nyomtalanul tünnek el aluljárokban, tbc-ben halnak meg, öngyilkosok lesznek. Ez a társadalmi lemorzsolódás persze nem olyan látványos,- idő intervallumokban kitolt, elnyújtottabb - mint a politikai leszámolások, ezért alattomossága miatt ez a rendszer sokkal tovább fenn tud maradni. Ugyanakkor azok is áldozatok, akik nem születhetnek meg, mert nincs lehetőség rá. A kapitalista "demokrácia" elsősorban ember ellenes, mert olyan előnytelen tulajdonságokat fejleszt ki az evolúció szerint , amely szociáldarwinizmusból fakad és végkifejlete is ez a K1(állampolgárai survivorok). Kriminalizálja a társadalmat is. Nemzet ellenes, mert 10%-át bármely nemzetnek szándékosan munkanélkül tart, tehát nem tartja a nemzet részének. Azt gondolom, hogy a múlt bűnei miatt teljesen felesleges próbálkozás kommunista névvel, vagy KISZ névvel pártot indítani. El kell határolódni az 1956-os megtorlásoktól, a szovjeteket pedig nem kell felszabadítóként ünnepelni és deklarálni kell egy új kommunista pártnak, hogy szakít az egyház ellenességével is és ugyanakkor társul egyfajta felvilágosult és tradícionalista revolúcios humanizmussal is. Mert e nélkül a humanista álláspont nélkül a múlt bűneibe esik, mivel önmagában egy forradalmi ideológia olyan mint az elszabadult hajóágyú.
Ezek pedig olyan akadályok, hogy könyebb a tevének a tű fokán áthágnia, mint a Munkáspártnak a kapitalista parlamentbe kerülnie. Én inkább abban látom a jövöt, hogy a nemzeti antikapitalizmusnak van jövője és a jelen rendszer állandó kritikájának, hiszen tudjuk, hogy ez egy gyilkos rendszer, és fellépni ellene csak tiszta lappal lehet, tehát nem kommunizmus, hanem antikapitalista és humanista platform. XXI. századi fellépés a kapitalizmussal szemben. Régen rossz, hogy egy pártnak el kell számolnia
sortűzekkel, halállal, gulággal - a múlt bűnei olyan súlyosak a kommunistákra nézve és a kapitalistákra nézve is ez a húsz év bűnözés - hogy csak is az antikapitalizmus és az antikommunizmus maradhat hiteles.