Az egyik úticél Taliándörögd volt, Szent András templomromot kerestük fel. A falun kívül található meg, már messziről kicsúcsosodik a pusztában. Többször is jártam erre, leginkább a kapolcsi fesztivál keretén belül, helyszíne is volt a rendezvényeknek. Most kicsit alaposabban megtekintettük. Ráadásul kétszer is, mert feleségem itt kiejtette a telefonját a zsebéből, így két óra múlva újra visszajöttünk :-).
Pecsételek a füzetben, majd belenézek a Román kori templomromok mozgalom mellé készült excel táblába, és mit olvasok?
„Római katolikus templom, XIII századi templomra csak a megmaradt kő keresztelőkút emlékeztet”
Nofene, akkor nem is a Szent András templom volt amit kerestünk? (Persze azt is, más túramozgalom miatt is, illetve a leírás szerint ez is korabeli templomrom). Három templomot is találtunk a faluban, az említettet is megleltük, de bejutni nem tudtunk.
Illetve találtunk egy ilyen romot a szomszéd faluban is Kapolcson, de ez fogalmunk se volt, micsoda.