Látom, azért a Pálra hivatkozó kitételeimre nem reagáltál.

Vagy ez az "és bizony helytelen..." kezdetű szentencia akart a páli idézetre érdemi reakció lenni?

A másik: nézd, én is átestem ezen a stádiumon, hogy márpedig nekem ne mondja meg senki... még partizánkeresztény koromban. Nem olvastam teológiai műveket és nem jártam semmiféle gyülekezetbe sem.

Ez egy átmeneti állapot sztem. Innen aztán kétfelé vezet az út:

az egyik, hogy az ember megérti, mi a közösség jelentősége, és elkezd kíváncsi lenni mások gondolataira is. Nekem itt kezdődött el ez a kíváncsiság, prophet1 kitartó tevékenysége nyomán ismertem meg Oswald Chambers elmélkedéseit, ez volt az első ilyen jellegű olvasmányom. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy én becsülettel bevallottam magamnak is, másoknak is, hogy azért nem olvasok teológiai irodalmat, mert félek, hogy elvisz valamilyen irányba, és én egyelőre a Bibliát akarom tanulmányozni a maga ellentmondásaival. Most már nem félek.

A másik út viszont az, hogy az ember megmarad ebben a dacos "ne mondja meg senki..." állapotában, és észre sem veszi, hogy ő maga akarja másoknak megmondani, hogy mi a helyes, mit kell gondolni adott jelenségekről, dolgokról. A keresztény embernek szüksége van a közösségre, ahol a hitét másokkal együtt élheti meg, és a gondolatait, élményeit megoszthatja másokkal. Ez természetes, de csak akkor, ha már képes odafigyelni más véleményekre is, képes elfogadni, hogy esetleg ő téved, illetve, hogy vannak dolgok, amelyeket nem kell uniformizálni.

Te itt egy kulturális hagyomány, egy szokás ügyéből teológiai, sőt hitelvi kérdést csinálva nagyon erős és bántó kifejezéseket használsz, megsértve ezzel mások hitét és tisztességét. Harciasan, keményszívűen, lekicsinylően reagálsz a mi érveinkre, és csak hajtod a magadét. Sajnálom.