>> "A KERESZTET MAGA ISTEN VÁLASZTOTTA"
Én erről nem tudok. Tudnál idézni az Írásokból valamit, ami alátámasztja, h Isten kereszt alakú faragott képmás állítására szólított fel?
>> "ha nincs a pogány rümai uralom, akkor Krisztus megkövezés által hal meg /.../ Akkor viszont hogyan teljedett volna be a már a Páskai bárány szertartásában megjövendölt mozzanat, hoyg "csontja ne töressék meg""
Ugyanmár, először is, Istennél nincs "mi lett volna, ha", Ő irányítja a világ folyását, minden Neki engedelmeskedik, és senki sem állhat ellen akaratának. Vagyis, (és most kénytelen vagyok belemenni ebbe) ha az lett volna az akarata, h Jézus kövezés által haljon meg, akkor az ő áldozatáról szóló előképek ehhez igazodtak volna, azaz már az Izraelnek megadott ünnepek jelképei is ennek megfelelőek lennének. Isten nem adhoc, menet közben találja ki a dolgokat, hanem már a teremtés kezdete előtt mindent pontosan eltervezett és lefektetett, vagyis ha Jézust megkövezték volna, akkor most azon álmélkodhatnánk, h lám, Isten ezt is előre megmutatta a páskabárány elrendelt ütlegelése által (most csak improvizálok, tudom, h ennek semmi értelme).