Olvasd el, érdekes elmélet! :)

 

http://www.varga.hu/OSKOR_ELO_NYELVE/MAGYAR_LATIN_SZOTAR_KOR_ES_KERESZT.htm

 

Amúgy a reformáció kakasai, buzogányai és más ehhez hasonlatos templomi díszek se vonatkoztathatóak el a pogány kultuszoktól, még akkor sem, ha erőssen keresztény elveket adnak mellé!

 

Sajnos az evbangéliumokat ott hamisították ahol csak lehetett, kellett, hisz volt vagy egy tucat, a zsinatokon persze az akkori erősebb hitelveknek megfelelő szövegzettel maradtak a köztudatba, főleg eme !, még szerzői sem ismertek, hát adtak nekik!

 

Ám vannak még szimbólumok....:

 

http://mindentudas.hu/elodasok-cikkek/item/43.html

 

http://www.sulinet.hu/tart/fcikk/Kig/0/27689/1

 

http://lfg.hu/11801/

 

 

Pl.:

 

" Azzal, hogy a maguknak kereszténynek képzelő tömegek, hogyan kábítják magukat a héber misztika által feltalált külső és objektív Jehovához imádkozva csoportosan, és ima után folytatják a természetkizsákmányolást és a szingli-termelést, éppen úgy nem lehet pozitív érv a Logosz-on, mint az, hogy a "megvilágosodott" hinduk hogyan szaporítják a szegénységet unalmukban, vagy fetrengenek az út porában és saját fekélyeikben, azt képzelvén, hogy ők elérték a Brahmani tudatot, a többi tehát már nem érdekes, az élet és a test merő illúzió. Mind két esetben meghamisított metafizikáról van szó. Utóbbi esetben, hogy a megnyilvánult lét és benne a fizikai dimenzió és az élet és persze, az az ember is, mindössze Brahmannak az álma, illetve az álmában látott képzetek káprázata, tehát más dolga nincs az embernek a földön, mint ráébredni arra, hogy lényegében ő maga Brahman, aki álmodja ezt az egészet és ebből az álomból felébredve, már csak ki kell bírnia ezt az életet, utána - vagyis a halála után - egyből Brahmaként ébred fel az illúzió-mentes valóságban. A fizikai dimenzió és az anyag és benne a mi anyagi testünk, amely lehetővé teszi az individuális tudatunkat ugyanis, egyáltalán nem illúzió, mint ahogy a Véda írja, hanem igen is, szakrális valóság és arra való, hogy a szüntelen táguló abszolút lét-tudat, amely a boldogság-szükségében néha mértékét veszti és káosszá alakulva örvénylik, mint a világűrben a központi Fekete Lyuk, éppen a fizikai lét és a fizikai testben levő emberi öntudatban való tükröződési lehetőségével, kiszűrje magából és feloldja - meghaladja a mértéktelenséget és a felelőtlenséget (a boldogság - bódulatát), hogy megismerje a határtalanságán belüli erő-határait. - Ez utóbbiról szólnak az eredeti Jézusi tanítások - Lásd a gnosztikus keresztény evangéliumok értelmét! -, vagyis arról, hogy a természeti létben, a testünk és a lelkünk által tapasztalható fájdalmat, akárcsak az igazság-érzetet, nem mellőzni kell és nem közömbössé válni azokkal szemben, különböző misztikus - vallásos gyakorlatokat kieszelve annak érdekében, hogy ezektől megszabaduljunk (Lásd a Buddhizmust!), hanem igen is vállalni kell és racionálisan értelmezni a természeti életet és a test fájdalmait, mert egyedül ebből az információból következtethetünk vissza arra, hogy szellemben mit gondolunk, képzelünk és gyakorlunk spirituálisan tévesen. És ha megtanulunk a fájdalmainkból - azoknak a misztikus (fakir), vagy gyógyszeres megszüntetése helyett! - a spirituális tévedéseinkre vissza következtetni, és a hibás mentalitásainkat kijavítva, megváltódni. Jézus szavaival: a Királyságba, vagy a Mennyek Országába bekerülni, ténylegesen egészségesekké és boldogokká válni. (Lásd a Hegyi beszédnek a szintén nyolc pontját, ami még metafizikailag értelmezetlenül is sokkal emberibb és igazság-töltetűbb, Patandszáli vérbeli illuzionistához méltó, öncélú és ezért realizálhatatlan fantazmagóriáinál!) Ennek a feltétele és az ára viszont a Kereszt által szimbolizált természettel való harmonikus együttlét elfogadása és a természeti élet törvényeinek a megismerése, azok tiszteletben tartása!
Nem létillúzió-elméletből következő illuzórikus élet, illetve belső önáltatáson alapuló, logikus külső hazudozás, mint a nyugati jogiknál, vagy a természettel szembeni védekező és a természetkizsákmányoló mentalitásukat az Isten akaratára kenő zsidóknál és magukat kereszténynek nevező materialistáknál. Mert a metafizikai hamisítás, a kereszténykedőknél éppen a hindu illúzió-elmélet valóság-hamisításnak az ellentétében áll. A zsidó és a keresztény soha és semmiképpen nem mondja azt, hogy a megnyilvánult - teremtődött - teremtett lét illúzió lenne, hanem azt mondja, hogy ez a teremtett valóság is tőle függetlenül létező, objektív valóság és az Isten is, ami, vagy aki ezt az objektív valóságot, tőle függetlenül teremtette, valamiféle felette és rajta kívül álló Objektív úristen hozta létre és az is kormányozza, az ő tudatától, akaratától és képességeitől függetlenül. - És itt van a zsidó-keresztény vallás nagy csalása, mivel Jézus egyáltalán nem ezt mondja, hanem ugyanazt, amit a Véda: "Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet." és: "Én az atyától jövök és az atya bennem van, és én benne vagyok." stb. - Csakhogy ő egyáltalán nem vallást tanított, hanem - illúzió-elmélet és ezért: illúzió-mentes - tiszta metafizikai beavatási tant hirdetett: a Szaturnusz tanát: vagyis a maximális személyi felelősség-vállalás tanát: a kereszt tanát! De aztán Nagy Konstantinnal jött a birodalmi vallás-érdek úgy-e, és az egészet elferdítették, mondván, hogy amikor Jézus a spirituális lényegi azonosságról beszélt (Ez vagy te, vagyis ez vagyok én, az út, az igazság és az élet! - Tat vam asz.), azt hazudták, hogy ebben a saját Isteni kiválóságát fogalmazta meg.
Ahogyan Hamvas Mondja: nem a kereszténységet kell elárulni a hinduizmusnak és a Buddhizmusnak (És a harcművészetekből kialakult egészségmegőrző, egészség-erősítő sportolást a Jogával felváltani!), hanem a kereszténység eredeti forrásához és tanításaihoz kell, a huszadik századi tudományos felfedezések tükrében visszahatolni, annak segítségével ténylegesen szabaddá, egészségessé és boldoggá válni! "

 

=>

 

http://ktnye.akti.hu/index.php/Szimb%C3%B3lum

 

Vagy:

 

" 

A keresztény szimbolizmus kollektív, elvileg is szabályozott rendszer szerint működött, főleg kétféle alapelv szerint: kifejezheti a hasonlót a hasonlóval vagy az eltérővel. A szellemi entitások magasztos fogalmakon, s a valóság egyes kivételesen nemes elemein keresztül is kinyilatkoztathatják magukat (Logosz, Fény). Ez azonban veszélyes, mert a befogadó azt hiheti, hogy érzékszerveivel közvetlenül felfogja azt, ami abszolút, illetve az is könnyen megtörténhet, hogy az eredeti helyére a képmást teszi. Ezért a szent szövegek időnként torzítva is megjelenítenek bizonyos kapcsolatokat, ügyelve arra, hogy a megfelelés csak részleges legyen. A szimbólum két komponense közeledik egymáshoz, de – mint mondottuk – a kettő a földi perspektívában maradéktalanul nem egyesülhet, csak a végtelenben találkozhat. Az összekeveredésnek ugyanakkor igen nagy volt a veszélye; talán elegendő itt a keleti egyház véget nem érő teológiai-politikai küzdelmeire, a képrombolók és a képtisztelők harcára utalni, vagy Nagy Szent Gergely pápa nagyon óvatos kijelentését idézni: a képek alkalmazásának egyetlen oka, hogy az írástudatlanoknak megtanítsák a Szent Igét.

Mindazonáltal a kérdés a skolasztika korában nem volt igazán jelentős teológiai probléma, mert kialakultak azok az elméletek, amelyekkel viszonylag hosszú ideig úgy lehetett teológiai szempontból is megnyugtatóan alátámasztani a képi ábrázolást, hogy egyben ki lehetett zárni az idolátriát. S csak jóval később, a reneszánsz kori immanencia-elméletek megerősödésével, a keresztény kollektivitás-eszmény ellen is fellépő individuális, szubjektív transzcendencia-élmény jelentőségének megnövekedésével, a művészi kifejezési technikák rohamos fejlődésével és a hermetikus-mágikus tanok elterjedésével állt elő olyan helyzet (a XVI. században), hogy ismét teológiai kérdésként kellett kezelni a kép és az igazi valóság viszonyát. Ismertek a katolikus ortodoxia szigorú ikonográfiai utasításai vagy a protestáns irányzatok (főleg a kálvinizmus) merev álláspontja a „faragott képek” vonatkozásában.

Első megközelítésben a szimbólum leginkább a dualitással határozható meg. Alapvető jellemzője a kettősség, amely önmagát igyekszik – természetes keretek között sikertelenül – az eredeti egységben megszüntetni, ehhez azonban külső, isteni beavatkozás szükséges. Valahogy úgy, ahogyan Platón meséjében a férfi és a nő keresi a másikban saját maga ősi és elvesztett teljességét (lásd kettő, androgün/hermafrodita, illetve bináris szimbólumpárok). A jelentő–jelentett polaritását kiegészíti egy harmadik tényező, a „felismerés”. Minden szimbólumban van a kettő mellett egy harmadik, amely nemcsak a két résznek, hanem és elsősorban összetételüknek ad nagyon bonyolult és teljesen sohasem körülhatárolható szellemi értelmet (lásd három). A significans az általánosért „cserében” a maga alakiságával, realitásával igazolni és konkretizálni igyekszik a tudat tevékenységét, amely gyakran objektívnak tételezi a relációt. A szimbolikus teológia tételei enélkül a merő absztrakcióba merülnének, s végső soron le kellene mondania a megtestesülés tanáról.

E „harmadik”, lényegi aspektus a keresztény teológia számára az isteni szándékkal van szoros összefüggésben. Az egyik kozmikus vagy történelmi esemény úgy utal mint jelentő a másikra, a jelentettre, hogy abból kiolvasható a Megváltás története is. Mivel a kinyilatkoztatás nemcsak szavakkal (Biblia), hanem a dolgokkal is történt, ezért az írásokban éppúgy vannak belső megfelelések, mint a természeti valóságban (lásd Nap, Hold). A téli napfordulón a fény születésének az ideje egybeesik Krisztuséval. Jónás három napja a cet gyomrában jel, amelynek jelentettje Krisztus háromnapos útja, amikor is „szálla alá poklokra”. Az Ábrahámnál látogatást tevő és Izsák megszületését előre jelző három angyal a Máriát, Józsefet és a gyermek Jézust felkereső napkeleti bölcsek előképe. Ezzel és természetesen sok más „összetétellel” végbemegy az üdvözülés története. Általánosan is megállapítható, hogy keresztény értelmezésben az Ótestamentum minden lényeges eseménye előkép, a maga konkrét történeti valóságosságában előre mutat a krisztusi megváltás felé, úgy, hogy szerkezetében számában és sok más részmozzanatban előre jelzi és külső jellegében meg is valósítja a később bekövetkezőket (lásd Ádám, Éva). "

 

http://www.tankonyvtar.hu/konyvek/szimbolumtar/szimbolumtar-szimbolum