Kedves Oncogito!

 

A hasonlatom éppen oda illeszkedik, ahová Munyamunya kérdése, ti. hogy mire jó egy kulturális utalás. Hát éppen az olyasféle dolgokra, amiket említettem: hogy pl. a temetőben, a templomok tornyán, esetleg a nyakláncon viselje őket valaki. Alapjáraton az ilyen helyen megjelenő kereszt az odatevőjének a kereszténységgel való összeköttetését jelezte, még akkor is, ha olykor ez sablonossággá kopott is.

 

Nem jön itt számításba, hogy személy szerint neked fontos-e, hogy meggyőződésedet azonnal lássák rajtad. A kereszt mint szimbólum tömeges használata még abból az időből fakad, amikor az egyháznak sokkal kevésbé az egyéni, és sokal inkább a közösségi oldala érvényesült a mindennapi életben. És e közösségi jelleg érvényesült a templomokban, temetőkben, sőt a liturgiában is. Fel sem merült, hogy bárkinek is a személyes tetszését vagy meggyőződését fejezte volna ki az efféle. Így a kereszt is főleg közösségi jelkép volt, és a közösség használta, nem elsőrenden az egyén. (Egyáltalán: az egyén mint fogalom abban az időben fölöttébb gyermekcipőben járt.)

 

Egészen szárazok azok az ellenvetéseid, amiket ezután felhozol. Bizony a temetőket a régi keresztények (meg általában a régiek) arra szánták, hogy halottaik földi maradványairól gondoskodjanak, és egyben kifejezzék összetartozásukat is velük. Az első századokban a vértanúkra való emlékezés a haláluk napjának megünneplésével járt: innen erednek a szentek névnapjai is a naptárban. Ekkor elmondták (a közösség önmagának, persze Isten színe előtt), hogyan tett tanúságot az illető az üldözések alkalmával, és hogyan dicsőítette meg az Istent kitartásával, állhatatosságával. Ezeket a beszámolókat utóbb le is írták, és legendának (olvasmánynak) nevezték. A holtak sírjánál szeretetvendégséget, ritkábban úrvacsorát is tartottak. Ilyen értelemben az élők és a holtak továbbra is egy közösségnek számítottak, csakhogy az utóbbiak már nem tudtak beszélni. Hát beszéltek helyettük a kövek és a szimbólumok.

 

És ez így volt a későbbi időkben, a vértanúság korának lezárultával is, és bizony, még nem-rómaikatolikus vidékeken is. Ha jártál már valami rigmusos magyar temetőben (pl. a csereháti Lak nevű faluban van egy ilyen, ezúttal ref. temető), és olvastál a halott vagy a gyászoló szájába adott rövid versezetet, akkor nem lesz érthetetlen számodra ez a gyakorlat. Ebbe a megközelítésben nem Istennek vagy az arra járó idegennek szólt a vers, hanem a közösség írta önmagának, megerősítvén a halál által megrongált összetartozási érzést.

 

Persze a mai átlagember ezen már csak fintorog, hogyaszongya, mit ér a sírkövön a kereszt, hiszen legfeljebb a római katolikusságot emeli ki a református kehellyel szemben. Ez azonban nem a keresztet mint kulturális utalást minősíti elégtelenre, hanem a mai elidegenült átlagember empátiahiányát bélyegzi meg mint sivár érzéketlenséget a régiek közösségi szemlélete iránt. Most pedig nem vallási, hanem kulturális szempontból kezdtük tárgyalni a keresztet, és e szempontból bizony helyük van az efféle közösségi és rituális meggondolásoknak. Egy magamfajta protestáns is tudja ezt értékelni, noha én kétségkívül nem tartom a hit tévedhetetlen bizonyságtételének, hanem inkább a kereszténység mint társadalmilag is érvényesülő eszme történeti megnyilvánulásának.

 

"Ismétlem, a kereszt nem a kerszténység általános jelképe, hanem csak egyetlen vallásé.

Tehát kisajátítani igen csak hiba." - Az elsőt éppen most vitatjuk, tehát nem fogom névértéken elfogadni. (A római katolikusok mellett használnak keresztet az evangélikusok, az ortodoxok, a nem magyar reformátusok, az amerikai evangéliumiak, az anglikánok és egy sereg kisebb felekezet.) Persze azt látom én is, hogy vannak olyan irányzatok, amelyek meggyőződésből berzenkednek ellene - de attól még vígan tarthatom tévesnek az ő berzenkedésüket, és így fenntarthatom ama vélekedésemet, hogy a kereszt a kereszténység legfontosabb kulturális szimbóluma (ha már előkerült az a kérdés, hogy melyik szimbólum lehet a legjelesebb). Különben meg miféle kisajátítást vetsz a szememre? Éppen hogy nem korlátozom a kereszt szimbólumszerepét egyetlen felekezetre, hanem egyetemes keresztény kultúrfejleménynek tartom, amely alól inkább csak kivételek akadnak.