Persze, Jézus nem önmaga jele volna az égen, hanem az idők végének, a helyreállítás és ítélet korszaka eljövetelének a jele. Sztem nem lehetetlen, h egyszerűen ő maga fog feltűnni, mindeki számára jól láthatóan.

 

És, kedves Nemo, komolyan azzal kívánod igazolni a mindenféle jelképek "kulturális" felhasználásának helyességét, h szerinted hasznos a temetőkben nyugvó elhunytak hovatartozását ezekkel hirdetni? Ki a csudát érdekel, h a szomszéd parcellában milyen vallású ember fekszik? Kinek számít egy ilyen "kiplakátolás"? A hozzátartozók nyilván tudják a rokonukról, h miben hitt, az idegeneknek meg mit számít? Tényleg nem értem ezt a logikát.

 

>> "a keresztnek mint jelnek (pl. az útfélen) megvan az az előnyös tulajdonsága, hogy nem kell az felállítójának az erkölcseit megismerni ahhoz, hogy lássuk, milyen indulatból állította"

Hát ez a hozzáállás bizony pont a képmutatást és az általad is említett hamis tanúságtevést szorgalmazza, vagyis bárki megteheti, h kihelyez egy keresztet pl. az otthona elé, ajtaja fölé, és máris úgy tűnik sokak előtt, h hívő ember az illető, holott lehet, h az élete, a cselekedetei szöges ellentétben vannak a keresztény értékrenddel.

 

Az apostolok pedig egyáltalán nem olyan jellegű épületeket használtak gyülekezésre, amilyenek a mai templomok. A birodalomszerte elterjedt zsinagógák, mint bizonyára te is jól tudod, sokkal inkább voltak társas gyülekezeti helyiségek, ahol minden nap, bármely időpontban lehetett találkozni, beszélgetni egymással, illetve a szombatokon itt volt a felolvasás is. Vagyis nem a mostani szokás szerinti, heti egy alkalmon kívül jórészt üresen tátongó, és akkor is csak az ún. papok által prezentált előadások bemutatására szolgáló helyszínek voltak. Továbbá bizony használt Pál is egyéb épületeket, magánházakat, sőt, nyílt teret is az igehirdetésre. Nem hiszem, h az "otthonosság" különösebb szempont kellene legyen az Isten beszédeinek hirdetése során...

 

A Zsidó levélben is ott van, az általad idézett passzust megelőzően, az örömhírnek az a része, h Isten kegyelméből "dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg" a Krisztus, és h ezáltal "sok fiakat vezérel dicsőségre" a Fiú. Vagyis itt is el van mondva a teljes evangélium, csak épp nagyobb a hangsúly Jézus szenvedésein, mivel az ő főpapi méltóságát és jogosultságát bizonyítja épp az író a zsidóból lett keresztényeknek.

 

>> "a feltámadás nélküli kereszthalál valójában pont vereségnek hangzik" - Mármint a világ számára"

Igen, ez így van, és persze igaz az is, h az elhívottaknak örömet ad az Isten hatalmának megismerése, ami viszont éppen nem a halálban van, hanem a feltámadás tényében. Ezt tanítja Pál is, mivel a gondolatmenet elején azt állítja, az evangélium hirdetésére küldte el őt a Krisztus. Az örömhír pedig nem csak az, h Jézus meghalt, nem egy halott Emberfiát mutatott be az apostol a hallgatóinak, hanem a feltámadott Isten Fiát.

 

Az Úrvacsora elrendelésekor is rögtön hozzáfűzte Jézus, h végül majd együtt fog ülni újra a tanítványokkal, vagyis itt sincs elválasztva egymástól a két dolog. Az ő áldozatára való emlékezés nem jelenti azt, h itt lezáródik a történet, számomra az Úrvacsora sem kizárólag a kereszthalálról szól, mert ha csak idáig tartana az örömhír, akkor bajban lennénk, én nem tudok sosem elvonatkoztatni a feltámadástól, és ennélkül a Krisztus áldozata sem adna hálaadásra okot. (Saját megtérésünkkor is nem kizárólag a bűnöknek való meghalás történik meg a Felkent halálába való bemerítkezéskor, hanem egyúttal fel is támadunk a mi Urunkkal együtt azonnal az új, szellemi életre.)

 

>> "Amiből persze nem következik, hogy a feltámadás során történt volna meg a bűneink bocsánata. Az Atya azért támasztotta fel a Fiút, mert ő már a kereszten legyőzte az ördögöt."

Természetesen nem a feltámadás alkalmával zajlott le a megbocsátás, hiszen egyrészt az Atya még bűnös életünk során elhív minket, és már akkor szeret, és lehetővé teszi a Vele való közösséget (ami pedig nem lehetséges bűnös állapotban, hiszen az Ő jelenlétében nem állhat meg semmi gonosz). Másrészt maga az elhívásunk már elrendeltetett a világ megalapítása előtt, csakúgy, mint a Krisztus áldozata, vagyis a bűnbocsánat is készen volt már a kezdetektől. Azonban ennek jeleként, bizonyítékaként támasztotta fel Isten a Fiút, azért, h mi is láthassuk az Ő kegyelmének erejét, és h elsőszülött legyen a sok feltámadott közül.

 

>> "Ha pl. a halál legyőzése a téma, akkor a feltámadást kell hangsúlyozni. Ha viszont a bűnbocsánat, akkor a keresztáldozatot."

Én nem "hangsúlyozásról" beszéltem, hanem arról, h egyáltalán említi-e az ember a feltámadást, amikor Jézus áldozatáról beszél. És azt állítottam, h számomra a kettő elválaszthatatlan.