"Azonban nem veszem jó néven, ha ilyesmivel jönnek mások, lobogtatva előttem valami faragványt, (ami lehet, h hasonlít Jézus kivégzésének eszközére, de valószínűbb, h nem), és felszólítanak, h mostpedig szíveskedjek megemlékezni a kereszthalálról."

Ha idegesít valami (engem), akkor elkezdem vizsgálgatni (magamat), hogy miért idegesít. Mert amíg idegesít, addig nincs a helyén, és addig zavar a szabadságomban. Akkor vagyok szabad, ha nem tudnak kizökkenteni a biztonságérzetemből. Egy kereszt, vagy egy szimbólum nem szabadna, hogy zavarjon.

Én is bevettem olyan tanításokat, hogy káros az artistás kereszt, meg a buddhaszobor az egészségre. De aztán rájöttem, hogy ez marhaság. A tárgyak csak tárgyak, és az IstenApámmal ugyebár egy szelleminek titulált, igazságon alapuló láthatatlan módon tartom a kapcsolatot. A tárgyaknak nem szabad engem befolyásolni, még úgy se, hogy idegesítenek. Úgyhogy hagyatéki és emlékjellegű feszületet és buddhaszobrot is tárolok otthon. És keresztet hordok a nyakamban, ha úgy tetszik. Ettől még tudom, hogy Krisztus él, és örülök is neki.

Egyébként az elkényeztetett, hurráoptimista amerikás happyenden legeltetett lelkem gyakran tiltakozik az evangéliumok vége ellen. Néha nehezemre eseik olvasni a Getsemáné kerttől az eseményeket. Pedig a prédikátor szerint jobb a temetésre menni az emlékezés végett, mint a lakodalomba...