Doppelstangel válasz | 2011.02.11 16:26:19 © (21056)

A helyzet az, hogy agyonverték… fogták magukat és - mit szépítsük? - közfelkiáltással agyoncsapdosták egy arrajáró szívlapáttal, amely szerszám ezzel meglelte földi rendeltetésének optimális formáját.

Előzmény: kiski (21051)

 

Nyusa Bagarol Fuskin válasz | 2009.03.27 21:33:27 © (14611)

Erre a kis csórikámra meg szerintem  (mert elmúlt a komonizmus!) már nincs szükség,  kivénhedt mindenhonnan, vagy legalábbis így éli meg, és ide jár tombolni.

Míg bele nem vágok a fogsorába egy 8 kilós rozsdás  szívlapáttal, egy kies tavaszi estén.

Előzmény: gábornok (14606)

 

Népi Rizling válasz | 2011.02.17 00:57:15 © (21087)

... nem tudod hogy GyuLackót csak ütni, ütni, ütni, csépelni, alázni kell.

Kétcollos szívlapátnyéllel leginkább, tarkóra, ornyeregre, szívgödörre, ádámcsutkára.

Parasztgyerek, sokat verték, az csak ebbõl ért.

©

 

Polgári humanizmus. És akkor most nézzük mindennek a genezisét!

 

Heller Ágnes írja: „A [budapesti] iskola közös alapelvei közé tartozott, hogy valamiféle szocializmusban hiszünk. Ha ezt nyíltan feladjuk, feloszlatjuk az iskolát. A fordulat egy évvel az emigrációnk előtt következett be. Misu [Vajda Mihály] írt egy ťlevélfélét barátaimnakŤ, melynek egy változatát közölte is a Miért nem vagyok marxista? című kötetében, ezzel kezdődik. Az írás lényege abban foglalható össze, hogy a kapitalizmust nem lehet meghaladni. […] Márkusék lakásán, az Izabella utcában Vajda Misu bejelentette: Marx érvénytelen, és a kapitalizmus meghaladhatatlan. Azaz: nincs Isten. Ezért Gyuri [Márkus György] és Feri [Fehér Ferenc] pofon vágta. Én azt mondtam magamban, nem kell valakit pofon vágni azért, mert kimondta, hogy nincs Isten, hátha mi sem hiszünk benne olyan nagyon, s akkor sem, ha igen – noha az ilyesmit mégsem illik kimondani. Ez volt a Budapesti Iskola vége.”

 

Szürkeállomány. Szürke-marha-állomány. Szarvuk nincs, klasszikusan öklelni képtelenek, ám nemcsak szarvuk, adekvát szavuk sincs, így hát a megoldás: agyonverni, agyoncsapdosni, ököllel, tenyérrel, szívlapáttal... Csak a szúrni, vágni, ütni, marad ultima ratio: „szívgödörre”!

 

Heller a megengedő liberális, empatikus nő-liberális, az ilyenek feminizálják majd a mocskos macsó férfitársadalmat: „azt mondtam magamban, nem kell valakit pofon vágni azért, mert kimondta, hogy nincs Isten, hátha mi sem hiszünk benne olyan nagyon”.

 

1) „Azt mondtam magamban”.

Miért csak magában mondta? Ha hangosan mondja, ő is kap a női szívgödrére? Ennyire pipogyák a (potenciális) liberálisok? Nem csak buták (ököllel érvelnek), de gyávák is? Mint a szar? Ketten mennek egy ellen, míg a harmadik „magában” tiltakozik. (Nem én találom ki, Heller írja a könyvében!)

 

2) „Hátha mi sem hiszünk benne olyan nagyon”.

Ha viszont hiszünk benne, akkor indokolt a fizikai agresszió? A ketten egy ellen is indokolt? A szívlapát is indokolt? Ha „hisz” a humanista, akkor a humanista nő már „magában” sem tiltakozik az ütlegelés ellen? Miféle emberek ezek? Miféle rongy emberek?

 

Heller Ágnes: „Jól hangzott, amikor Gyurcsány azt mondta, hogy Orbánt megvetjük. Ugyanis csak a diktátorok gyűlölik az ellenfelet, a demokraták vagy tisztelik, vagy megvetik”.

 

Vagy leütik. Lecsapják elvi síkon, mint Töfi a taxamétert.

 

Nem tudom, mit jelent Hellernél demokratának lenni, illetve tudom: semmit nem jelent. Ezért én inkább a „kultúrember” kifejezést használom (az sem jelent semmit, de legalább sértőbb, mint a „demokrata”), tehát szerintem a kultúrember nem tiszteli Orbánt, nem veti meg Orbánt, hanem viszont tudomásul veszi, hogy létezik. A tudomásulvétel nem tisztelet, de nem is megvetés. Mert a kultúrember (mondjuk inkább így: a „meglett ember”) a legtöbb jelenséghez sztoikusan viszonyul. A „meglett ember” tartózkodó: kevés dolgot tisztel, s még annál is kevesebb dolog iránt érez megvetést, gyűlöletet pedig egyáltalán nem. Míg a diktátorságnak és a gyűlöletnek nincs közük egymáshoz. A legtöbb diktátor nem gyűlöl. Van olyan is persze, aki gyűlöl. De nem azért, mert diktátor. És nem azért diktátor, mert gyűlöl.

Tessék elhinni, nem kell szakképzett pszichiáternek lennünk ahhoz, hogy világos legyen előttünk: aki oly sokszor emlegeti az ő másokkal szembeni megvetését, mint Heller Ágnes, voltaképpen a tehetetlen gyűlöletéről tesz mindegyre tanúbizonyságot: „megvetem őket, megvetjük őket!”. (Jól van akkor, vessél meg, öreganyám, ki nem szarja le!?)

Egyébiránt én – a magam részéről – nem vagyok sem diktátor, sem demokrata. Ezt onnan tudom, hogy nincsenek ellenfeleim. Nincsenek sem gyűlölt, sem tisztelt, sem megvetett riválisaim. Különösen az alattomos, gyáva embereket nem tekintem ellenfeleknek. Paradigmáknak tekintem őket, szövegeik (vallomásaik, kirohanásaik) által jól lehet magatartásokat, jellemeket (pontosabban: jellemtelenségeket) ábrázolni.

Azért beszélek paradigmáról, mert e neofita-liberális-demokrata vircsaftnak (vagy ha már szürke-marha-állományról beszélünk, mondjuk stílszerűen: csordának) mindenik tagja ilyen, Hellerhez hasonló, talán egy-két Ungvári Tamás kivételével.

Ungvári olyan, mintha fehér volna a szürkemarhák között. Nem európai a fehérek között, tudniillik Ungvári is képes ám akkora baromságot mondani a tévében, hogy még a műsorvezető is elismeréssel nyugtázza tudós megnyilatkozását. Sőt – tetszik, nem tetszik, ki kell mondani – Ungvári legutóbbi bölcsességét a neofiták egyik legtaszítóbb példányának (egy Gerő András nevű történésznek) röttyent agyveleje minősíti a leginkább. Az a helyzet ugyanis, hogy Gerő és Ungvári szó szerint ugyanazt mondták (egy hét eltéréssel) Bánó műsorában: „ostobaság, amit a kommunisták akartak, a múltat végképp eltörölni, mert a múltat nem lehet eltörölni”.

Ezt mondták ők a tévében. Ungvári és Gerő. És még ők ostobáznak. A többszörösen ostobák.

Olyasmit ugyanis, hogy a múltat el lehet, el kell törölni, kommunista nem mondott soha. Sőt ellenkezőleg. Orrvérzésig idézhetnék, de nem teszem, csupán Marxék egyetlen (jellemző) gondolatát hozom ide: „A kommunizmus senkitől sem veszi el azt a hatalmat, hogy társadalmi termékeket elsajátítson, csupán azt a hatalmat veszi el, hogy ezen elsajátítás révén idegen munkát leigázzon”.

 

Az „elsajátítás” a múlt része. Nem eltörlendő a kommunisták szerint. Igaz, a „leigázás” is a múlt része, és ha az sem eltörlendő Ungváriék szerint, akkor rendben van, éntőlem mehet! Próbáljanak meg engem leigázni! Mondjuk, szellemileg. Na, de nem teszik, ők ugyanis csak fantom-kommunistákkal mernek hadakozni vitézül, míg a fórumon (pl. itt), ahol bárki visszaszólhat, vitézül kussolnak. Szürkeállomány.

 

Tehát. Azt, hogy a „múltat végképp eltörölni”, nem a kommunisták mondták. Efféle szöveget Ungvári Tamás kommunistától nem tud idézni (nem is akar, ő csak fecsegni akar a tévében). Azt, hogy a „múltat végképp eltörölni”, egy Bresztkovsky Ernő nevű ember írta, akiről ugyebár, ha Babarczy roppant valagába fojtanák patyolat lelkemet, akkor se tudnám megmondani, ki volt. Csak gyanítom. Valószínűleg polgári entellektüel lehetett, ugyanis a hasonló kvázi kommunista szövegeket polgári, liberális slágergyárosok (művész-entellektüelek) alkották, ha nem is éppen Gerő vagy Ungvári, de például Zsüti elvtárs (alias G. Dénes György), igen, bizony, Zsüti elvtárs olyan sztálinista, rákosista indulók szövegeit fogalmazta meg annakidején, hogy azoktól még Thürmer Gyula is elpirulna, ha hallaná.

 

És akkor itt most egy „fanyar, fura kanyarral” hadd védjem meg, ha nem is mindjárt Zsüti elvtársat, hanem inkább Bresztkovsky Ernőt, akiről fogalmam nincs, kicsoda, ám ami nem akadályoz meg abban, hogy erősen megvédjem! Ezt írja Bresztkovsky: „a múltat végképp eltörölni”. Ennyi. És ezt nevezi Ungvári is, Gerő is „ostobaságnak”, s mondják ezt Gerőék ennen pártállami múltjukat most „végképp eltörölni” igyekezvén, ti. ezek az emberek anno tele tüdőből fújták az inkriminált verssort, csak hát azóta már ők is föl vannak világosulva. Tegyük hozzá: Gerőéknél a fölvilágosultság azt jelenti, hogy ostobáznak. Méghozzá ostobán ostobáznak. Még annyi eszük sincs, amellyel valamennyire fölfoghatnák: a Bresztkovsky Ernők, Zsüti elvtársak nem nagyfilozófiai elaborátumokat írtak annakidején, vagyishogy Zsüti elvtársék akkor lettek volna ostobák, ha a lelkesítő, harcba hívó mozgalmi induló szövegét egy az egyben emelik át a serkentő dalba Engels punnyasztó dolgozatából. Mert kérdem én, ki a Babarczy barcogó bulája buzdul föl lelkileg, eszmeileg, s indul csatába, forradalomba (állni a vészben, állni merészen) mondjuk, egy ilyen dalszöveg hallatán: „A materialista történetszemlélet és ennek sajátságos alkalmazása a proletariátus és burzsoázia közti modern osztályharcra csakis a dialektika révén volt lehetséges”.

Ez így teljesen korrekt (szó szerinti idézet a kommunistáktól), ráadásul nincs benne múltnak eltörlése egyáltalán, ugyanis a dialektika nem töröl el „végképp” semmit (hanem viszont „megszüntetve megőriz” ugyebár), és ez így helyes, ám ismét megkérdem: ki az, aki életét is áldozná a par excellence „dialektikus történelemszemlélet” érvényesüléséért?

 

Gerő András tökbunkó, rendben van, na de Ungvári mégiscsak foglalkozott művészi hatásmechanizmusok elemzésével, mesélje már el (vagy valaki helyette), mennyiben ostobaság a harci induló műfajában a harci leegyszerűsítés!? Tovább megyek: még úgy sem ostobaság, ahogyan Ungváriék énekelték, békeidőben, a „forradalom győzelme” után, a szemináriumok végén („elvtársak, énekeljük el az Internacionálét!”), vagyis amikor már megtanulták, mit állítanak a történelemről, a forradalom „permanenciájáról” a valódi kommunisták: „a szocializmus a forradalom permanenssé nyilvánítása, a proletariátus osztálydiktatúrája, mint szükségszerű átmeneti pont az osztálykülönbségek megszüntetéséhez”.

Ez volt a tananyag. És ezután jött a dal: „a múltat végképp eltörölni”. Na most, a „múlt” szó (a „permanencia” szó viszonylatában) művészi metafora, tetszik érteni?, történelmi paradigmát jelöl, tesz érzékletessé egy mozgalmi dalban. Különösen akkor, ha az Internacionálé éneklése közben földet osztanak, vagyishogy „múltat”: agrárkapitalizmust teremtenek Ungváriék, Vitányiék, Kádárék, Nagy Imréék (Rákosiékkal, Gerőékkel együtt).

 

Ha a harci induló szövege olyan, hogy attól frankón be lehet indulni harcilag, akkor az a szöveg nem ostobaság. Hanem az az ostoba (túlbuzgón tudálékos) fazon, aki ostobaságnak nevezi.

Láttam a műsort, tanúsítom: Ungváriék bornírt kommunistázásának éle az Orbán-alkotmány ellen irányult.

Két dolgot hadd jegyezzek meg ezzel kapcsolatban: (1) Még Orbánék sem akarjál „eltörölni a múltat”. Esetleg kitörölni szeretnék „alkotmányosan” a köztudatból az általuk gyalázatosnak ítélt történelmi korszakokat. És ami infantilis játék természetesen (lehet, hogy kárhozatos is, nem tudom megítélni, amit bizton állíthatok: rám és a közvetlen környezetemre nincs hatással), ugyanakkor Orbánék nemzeti múltszelektálásának ahhoz, amiről a kommunisták beszélnek, még érintőlegesen sincs köze. Orbánék lekommunistázása tehát csak gagyi politikai hohmecolás. (2) A „múltat végképp eltörölni” szöveg még az Internacionáléban sem azt jelenti, hogy a múlt történéseit kell eltörölni, hanem azt jelenti, hogy szükségképpen kell megszűnnie annak a múltban kialakult uralmi szisztémának, amely révén az egyik ember rabszolgájává teheti a másikat; a kapitalizmusban részint bérrabszolgájává, részint házi rabszolgájává (vö. Beauvoire Engels-elemzésével).

Szerintem nem kell kommunistának (éppen elég „csak” viszonylag jóérzésű, közepes értelmű embernek) lennünk ahhoz, hogy egyetértsünk a kommunisták álláspontjával, mely szerint, amíg az „elsajátítás” rendszerének olyan (történelmileg kialakult) formája uralkodik a világban, mely során lehet ember embernek a rabszolgája, rabszolgatartója, addig ember embernek lesz is a rabszolgája, rabszolgatartója. Tessék csak elolvasni: az egzisztencialisták is egyetértenek a kommunistákkal („alapvetően”, vö. Beauvoire: A második nem), csak a megvalósulás módjában tér el az egzisztencialista törekvés a különféle kommunista és főként kvázi kommunista történelemfordító kísérletektől. Hangsúlyozom: olvasni (nem nagyon hülyének lenni) akkor sem szégyen (szerintem), ha a tudósprofesszor a tévében igyekszik eminensen, liberál-Steinmann-ként megküzdeni a múltat eltörlő orbáni komonistákkal! Jó, elfogadom, nehéz egy Bánó-műsorban értelmesnek látszani, na de próbálkozni azért lehetne!

Már, hogy a kommunisták elméletileg megalapozottan énekelték az Internacionálét? Persze, drágáim, csakhogy énekelni mindenki énekelhet. Heller is, Schubert-dalokat is, az Internacionálét is, és jobban, mint Leslie Nielsen a Csupasz pisztolyban, ám ami lényegileg semmit nem jelent. Bajnai is énekelt. Igaz, dünnyögve-hümmögve, de meggyőződésből énekelt.

Most pedig félre a „zöld teóriával”, vegyük az „aranyló” praxist! Ha máshonnan nem, Hruscsovtól bárki tudhatja, hogy az úgynevezett kommunisták (írjuk így: komonisták) semmit nem akartak eltörölni (ha akarják, megtehetik, hála a polgári entellektüel Telleréknek, volt hozzá atombombájuk), hanem viszont utolérni akarták Amerikát. Nem eltörölni, professzor úr, hanem utolérni, nagyon nem mindegy! Ha jól emlékszem, 1985. november 7-e volt a befejezési határidő. Hangsúlyozom: Hruscsovék sem voltak kommunisták. Már ami a dolog lényegét illeti. Hogy a lelkük mélyén mit éreztek? Végképp el akarták törölni a múltat, vagy nem annyira végképp? Nincs jelentősége. Ez kocsmai filozofálás tárgya. Illetve még a kocsmai nívót sem üti meg, a HírTV-be, az Echo tévébe, az ATV-be való. És a többi tévébe nyilván.

 

Egyébként pedig egyszerűen nem értem: mi a pegazushalál megpatkolt faszáér’ kell kommunistázni orrba-szájba, még professzorilag is?! Mire jó? Ungvári valóban azt hiszi, hogy a kommunistázással Orbán jól meg lesz diszkreditálva? Ugyan már, gyerekek!

Mi a különbség a személytelenül stigmázott kommunista és a személytelenül stigmázott zsidó között? Szerintem azért jogos a kérdés, mert épp az Ungvári Tamások, Vásárhelyi Máriák, Bánó Andrások kérik ki maguknak, már szinte napi gyakorisággal, hogy Orbánék, Vonáék, Morvaiék őket kommunistázzák + zsidózzák = kunbélázzák le, szintén napi gyakorisággal! Így azután Ungvári, Gerő, Heller, Kövér, Bayer, Szíjjártó… egyazon szellemi nívón hörögve igazolják a Kommunista kiáltvány bevezető passzusának klasszikus érvényét. Ungváriék szánalmasan értik félre a „kísértet” szót, amikor a kommunizmuson „gúnyolódnak”, merthogy miért pont ezt ne értenék félre. Marxéknál a „kísértet” nem a kommunizmust, hanem az Ungvári Tamásokat jelöli. „Ein Gespenst geht um in Europa – das Gespenst des Kommunismus”… s innen már magyarul: „Akad-e ellenzéki párt [Gyurcsányék], amelyről kormányon levő ellenfelei nem híresztelték, hogy kommunista, akad-e ellenzéki párt [Ungváriék], amelyik nem vágta vissza a kommunizmus megbélyegző vádját [pl. Bánó műsorában]… reakciós ellenfeleinek?”

 

Örökérvényű szavak. Marxék lazán megírták, hogy a mindenkori Torgyán Józsefek, Morvai Krisztinák, Gerő Andrások, Ungvári Tamások milyenek voltak anno, s hogy milyenek lesznek száz, kétszáz, ötszáz, ezer év múltán is oda-vissza ostobázva, kommunistázva, zsidózva a parlamentben, a televízióban, az újságokban, mindenütt. És azért kommunistázik Ungvári, merthogy „a múltat nem lehet eltörölni”. Miközben úgy tesz, mintha nem tudná: más a bölcselet és más a forradalmi hevület, amely – paradox módon – jobban hasonlít a szerelmi lángoláshoz, mint a forradalmi filozófiához. Ha a trubadúrdal olyan, hogy attól nagyon, de nagyon meg lehet pörcenni libidóilag, sőt mintegy hülyéskedni is lehet tőle férfivonatkozásban, akkor a szerelmi dal szövege nem ostobaság, hanem nagyonis autentikus. Ezért azután Zsüti elvtárs alkotott szerelmes szövegeket is szakmányba. Például: „lehoznám néked a csillagokat is az égről”, ha nem is épp ezt, de számos hasonlót.

Ostobaság? Ostobaság – mondja Ungvári professzor –, mert nem lehet a csillagokat lehozni az égről, már Almár Iván is megmondta. Jó. Értem én, csakhogy ez is viszonyítás kérdése. Tegyünk egy próbát! Ha Ungvári professzor expressis verbis letérdel Heller Ágnes elé, szívére szorítja mindkét férfitenyerét férfivonatkozásban (félreértés ne essék, nem ízetlenkedni akarok geront-erotikailag, hanem Heller Ágnes szellemét idézem), szóval, ha Ungvári letérdel a filozófiai zseni elé, majd énekelni kezdi, persze nem oly művészien, mint maga Heller a kedvenc Schubert-dalait a tévében, de azért elgajdolja valahogyan: „lehoznám néked a csillagokat is az égről”, nos, ha ez megtörténik, akkor van egy fogadásom: nem azt válaszolja majd a filozófus dáma (férfivonatkozásban), hogy: „ugyan már, ostobaságot beszélsz, Tamás”! Sőt. Kifejezetten elhiszi szerintem, természettudományos alapon is igazolva látja majd a férfivonatkozású nőideát: „igen, de facto le fogják nékem hozni még a csillagokat is az égről”!

Ennek ez a mechanizmusa. Főként férfivonatkozásban.

 

És – milyen az élet – Ungvári Tamás metaforikusan már le is térdepelt Heller lábai elé, azt mondta a tévében, hogy Orbánék hiába szeretnék, „nem tudják a Heller Ágit megtörni” (szó szerint idéztem).

Kiábrándítom Ungvári professzort: Orbánék nem akarják „Heller Ágit” megtörni, sőt épp ellenkezőleg, a „Heller Ági”-ra, mint köpőtáblára van igen nagy szükségük. Ha „Heller Ági” nem rikácsol elég hangosan, Orbánék tesznek róla, hogy elég hangosan rikácsoljon, vagyishogy legyen mire köpködniük azoknak, akiktől Orbánék valóban tartanak. Ők ugyanis a saját csahosaiktól tartanak igazából, attól félnek, hogy a Bayer Zsoltok, Czakó Gáborok, Hegedűs Zsuzsák, Csintalan Sándorok elfordulnak tőlük, sőt talán a végén még ellenük is horgadnak (ennek már látjuk jeleit). 

 

Orbánék most kormányoznak ugyebár. Ami roppant bűvészmutatvány a „köpőtáblák” fölállításával együtt is. Orbánék szuvas fából faragnak acélos vaskarikát. A csahosok pedig (egyelőre) úgy tesznek, mintha nem vennék észre, hogy figyelemelterelésül vicsorogtatják őket Hellerékre.

Orbán nem akarja „megtörni Heller Ágit”, mert Orbánnak nem célja, hogy Heller dicsérje őt „odaát” (pl. Cohn-Bendit fülébe), hanem Orbán ennek épp az ellenkezőjét akarja. És teszi is! Ha kell, maga megy neki Cohn-Benditnek személyesen. És nekimegy mindenkinek! Az arabok kivételével, de őket is csak azért „kíméli”, mert az arabok is szemben állnak „Cohn-Bendittel”. Nagyjából így koherens a „játék”.

Orbán nem akarja „megtörni”, nem akarja legyőzni azokat, akik, „ha nem is az a jó kifejezés, hogy genetikailag… rontanak rá a hazájukra”. És hogy kik ezek? Én le merem írni (mert én nem Tusnádfürdőn születtem), nos, kérném tisztelettel, ezek a zsidók, kérném tisztelettel! Vagyis: a kunbélák, a hazájukra rárontók, a szakállas bácsik, a Cohn-Benditek, a posztkommunisták, a síboló filozófusok és így tovább. Orbán őket nem megtörni, nem legyőzni akarja, hanem csak szépen, finoman, de jó hosszan, permanensen kívánja üldözni. Orbán úgy igyekszik kergetni a „genetikailag” rontó „filozófusokat”, hogy még csak véletlenül se érje őket utol. És én pontosan ezért nem használom Orbán keresztnevét, amikor róla beszélek. Hamisan csöngene.

Teljesen nyilvánvaló: győzelemre törve nem lehet fából vaskarikát (populista megszorítást, megszorító populizmust) farigcsálni. Ezért Orbán hatalmi filozófiájának lényege nem a végső győzelem, hanem a permanens harc, s amelynek épp az az alapföltétele, hogy ne legyen győzelem (persze vereség sem).

Az okosok szerint mindez azért van így, mert Orbánnak úgymond „lelki lételeme a harc”. Alapvetően nem ezért van, Orbán lelke itt mellékes tényező. Orbán hatalmi filozófiájának „lételeme a harc”, jobbára az álharc (a vicsorogtatás, köpködtetés), s a híres „szürkeállomány” csak ezt nem veszi észre. Nem veszik észre, hogy Heller semmivel sem több e harcos bábjátékban, mint Orbán kezén az egyik obligát figura. A másik, a Vitéz László (most) ama Budai nevű bábú, őnéki kiabál a művészetkedvelő vásári jónép: „vigyázz, Gyula, ott van a hellerördög a hátad mögött!” – mire Vitéz (Budai) László megfordul hirtelen, és: „nesze neked, nesze neked, tolvaj hellerördög!”. De nem ám, hogy agyonüti a szerencsétlent Vitéz László a számonszedő palacsintasütővel, dehogy üti agyon! Pontosan tudja a bábos ember: holnap is lesz vásár, holnap is mulattatni kell, művészi izgalomban kell tartani az istenadta népet. Ilyenformán tehát Hellerék (olykor Ungvári is) engedelmesen szolgálnak a Mesternek a Mester két varázsló kezén. Végső soron így „töri meg” Orbán Hellert, vagyishogy a „zseniális filozófus” nem egyéb, mint Orbán egyik vicces kis vásári instrumentuma. Szerintem nem véletlen Csintalan idézett jelzős szerkezete, ti. akkor ördög igazán az ördög, ha rettentően démoni: rengeteg a („lopott”) pénze és „zseniális filozófus”.

 

Döntő kérdés: miért nem azt teszik Orbánék Hellerékkel, amit én, miért nem intellektuálisan alázzák őket porig? Nyilván azért, mert nem értenek hozzá, ám ha konyítanának is valamicskét a dologhoz, akkor se tennék. Merthogy nem áll érdekükben, s így nem is áll szándékukban a „kulturálisan fölsőbbrendű” lény szellemi deheroizálása, a „király”, a „filozófus zseni” intellektuális „meztelenségének” megmutatása. Ismétlem: Orbánék nem megtörni, legyőzni, megsemmisíteni akarják a „kunbélákat”, hanem „csak” küzdeni, harcolni ellenük besenyő-vitézül. És megállás nélkül. És annál dicsőségesebb a „harc”, mennél démonibb az ellenség (morálisan is, intellektuálisan is), mennél nagyobb a hamis nimbusza. Na most, akik ezt nem veszik észre, azok, kimondom a szót: korlátolt emberek. Írjon róluk Czeizel Endre (szintén genetikailag), amit akar, ez teljesen nyilvánvaló.

 

Végezetül megismétlem, mert így lesz a szöveg tárgyszerű: az ostobán kommunistázó, szánalmasan ostobázó (az orbáni bábjátékban magukat Vitéz Lászlóknak képzelő) médiaharcosok között Ungvári az, aki még viszonylag épkézláb fazonnak tűnik. Képzelhetjük a többit!

Illetve nem is kell képzelődni, föntebb olvashatóak a szövegek, a szerzőikről éppen most írtam jó sokat, szerető szívvel, kedvesen, decensen. Fönntartom tehát: ha Babarczy Eszter tudni akarja, milyen lesz 80 esztendős korában, tekintsen rá Heller Ágnesre! Olyan lesz. Már most olyan. Nem csak a segge, hanem az egész lénye. Mint a segge. És amely segg pontosan olyan, mint az agresszív-barom férjének fizikai terrorja ellen magában-kussolva „tiltakozó” humanista-liberális Heller Ágnes.

Hogy durvák ezek a szavak? Durvák. Lehetek persze finomabb is, ám akkor kérdezni vagyok kénytelen. Tristétől például, ő szeret itt moralizálni.

Tehát. Heller ugye „páriának” tekinti magát, ráadásul olyan páriának, aki kérlelhetetlenül „veti meg” az általa „parvenünek” („árulónak”, „jellemtelennek”, „gonosznak”) minősített embereket. Na most, kérdezem: miféle pária, miféle Gyugyu az, aki nemhogy nem próbálja megvédeni a másik szerencsétlen „páriát”, amikor tettleg ront rá két eszelős Tomoceuszkakatiti egy sötét lukács-sikátorban, hanem még csak meg sem szólal, hogy: „jaj, ne bántsátok már, egyedül van a jámbor!”? Hanem viszont a „pária” „magában” helyteleníti a fizikai agressziót. Attól pária.

Ne legyen félreértés, én aztán pontosan tudom, mit jelent, ha ketten-hárman vernek egy embert, számos alkalommal voltam effélének részese, s nemcsak elszenvedője, szenvedtetője is (a Szajnán nincs könyörület!), ám én nem is tekintem magam páriának, nem tekintem magam Gyugyunak. Tomoceuszkakatitinek sem.

 

Gyurica úrnak tekintem magam!