Semmilyen fícsör kedvéért sem vagyok hajlandó több olyan filmet megnézni életemben, még jó filmet se (nemhogy ezt), amiben bármilyen szinten benne van az a fordulat, hogy egy ép elméjű személyt a gonoszok diliházba csuknak, ahol valószínűleg senki nem hiszi el, hogy az illető normális, de mindenképpen a gonosz orvosok sokkal őrültebbek mint az ápoltak, akiket az elvetemült pszichiáterek kényük-kedvükre lobotomizálnak és elektrosokkolnak.

Ehhez képest egy vámpír és egy nemvámpír szerelméről filmet csinálni egy friss és Nobel/Oscar/stb.-díjra méltó ötlet.

Annyira fájdalmasan

1. hazug

2. lerágott csont

ez a klisé, hogy egyszerűen nincs az a filmművészeti zsenialitás vagy eredeti björkszámokból álló soundtrack, aminek a kedvéért hajlandó lennék még egy ilyet végigülni.

Inkább elmegyek forradalmárfilmesnek, és csinálok egy olyan filmet, amiben az elmegyógyintézetet úgy ábrázolják, hogy abban keményen dolgozó ápolók vannak, akik szerencsétlen embereken próbálnak segíteni, és bár sokszor nem sikerül, néha azért egy kicsit igen, és az illetőknek kicsit jobb lesz az élete.