Kamuhamukák

 

 

Heller Ágnes szerint „Jellemtelen ember lehet nagy író, csak bizonyosfajta jellemtelenség kell hozzá, nem bármilyen. Jellemtelen ember például lehet nagy filozófus. De a jellemtelenségnek az a formája, amikor az ember írni tud arról, ami nem a meggyőződése, ellentmond annak, hogy filozófus legyen. Ha valaki hazudik a tollával, nem író és nem filozófus, ha hazudik az ecsettel, többé nem festő, ha hazudik a vonóval, megszűnik muzsikus lenni. Viszont: ha a vonójával hazudik, még lehet filozófus.”

 

Itt azt akarja mondani a genuin nyanyus (Csintalan nyelvén: „filozófiai zseni”), hogy az alkotó lehet jellemtelen, méghozzá bármilyen vonatkozásban (férfi-, női stb. vonatkozásban egyaránt), csak épp egy „bizonyosfajta jellemtelenség”-gel nem lehet. Vagyis Heller pont az ellenkezőjét írja annak, mint amire gondol. Miért? Mert antitalentum. Szerintem olyannyira, hogy melbörniül sem tudna írni, héberül pedig még kevésbé, noha vérnősző cionistának vallja magát, legalábbis a Bicikliző kamuban, igen, csakhogy a tehetség nem elkötelezettség, még kevésbé származás kérdése, fecsegjen erről Czeizel Endre, amit akar.

 

Heller Ágnes szerint, „ha valaki hazudik a tollával, nem író és nem filozófus, ha hazudik az ecsettel, többé nem festő, ha hazudik a vonóval, megszűnik muzsikus lenni”.

 

(A filozófus vonójától ezúttal tekintsünk el!)

 

Lehet-e művész, lehet-e filozófus, aki művészként, filozófusként hazudik?

Heller válasza: nem lehet.

Az én válaszom: lehet.

Miért? Mert teljességgel lényegtelen, hogy valaki művész-e vagy sem, filozófus-e vagy sem, az a döntő, hogy miről szól, hogyan szól a tárgyi műalkotás. Heller Ágnest viszont (miként Babarczyt) nem a mű érdekli, hanem az alkotó.

Babarczy: „Hogyan képzelem el Richard Rortyt? Így: nagydarab, mosolygós férfi áll a nyelvfilozófia tanszék ajtajában…”.

Hogyan képzeli el Heller C. Wright Mills filozófust? Hasonlóképpen. Ezt állítja 1963-64 táján (egy 1969-es kiadású könyvében): „Mills gúnnyal és megvetéssel kezeli mindazokat, akik úgy vélik, hogy egy ťmodernŤ társadalomban olyan konzervatív fogalmak, mint ťjobb-Ť és ťbaloldalŤ – értelmüket vesztik. Az ő számára a kérdés így vetődik fel: hogyan maradhat az ember baloldali egy olyan társadalomban, amelynek nincs aktív és baloldali mozgalma”.

 

Ne legyen félreértés: Heller a könyvben elismeréssel ír Mills „magatartásáról”, „civilbátorságáról”, noha a fenti idézet szerint vagy Mills hülye vagy Heller hülye vagy mind a kettő. Tudniillik ne nagyon „gúnyolódjék”, ne legyen már oly „megvető” (Heller kedvenc minősítő szavai ezek!) az a filozófus, aki maga sem képes eldönteni (csupán „kérdésként vetődik föl számára”), hogy lehet-e valaki „baloldali” ott, ahol nincs baloldal! És különösen ne akarja megvetni a filozófus azokat, akik egyébként pontosan azt állítják, amit ő: „nincs baloldali mozgalom”!

Tehát nem az az értelmes kérdés (amelyről Heller – gyakorlatilag egész életében – hadovál), hogy minő „civilbátorság” kell „baloldalinak” lenni ott, ahol nincs baloldal, majd liberálisnak lenni ott, ahol megfeneklik a liberális doktrína (ez ugyanis nem a filozófus, hanem az üresfejű tovarisnyica problémája), hanem a valódi filozófus kérdései ezek: van vagy nincs baloldal?, ha van, miért van, mennyiben van?, ha nincs, miért nincs, mennyiben nincs?, illetve miért van (mégis), hogyha nincs és így tovább (vö. „csak ami nincs, annak van bokra”). Ezzel szemben – ismétlem – Heller tényként kezeli: „nincs baloldali mozgalom”, így a probléma számára az, hogy mit tegyen, miként legyen „baloldali” a szarkasztikus filozófus (megvetésileg, civilbátorságilag) ott, ahol annak semmi értelme. Már abban az esetben nyilván, ha a filozófus nem „baloldali” (vs. liberális) esőcsinálónak tekinti magát.

 

Heller Ágnes szerint, „ha valaki hazudik a tollával, nem író és nem filozófus”.

 

Radnóti Miklós költő?

Heller válasza: igen.

Radnóti hazudik a „tollával”?

Heller válasza: nem.

Az én válaszom: olykor hazudik, olykor nem.

Ha pedig (tegyük föl) nekem van igazam, ha Radnóti versben is hazudik, akkor viszont miként áll a dolog hellerileg? Októberben költő? Januárban (amikor hazudik) nem költő? Májusban megint költő? Vicces volna.

Vagyishogy innen már csak az a kérdés: hazudik-e Radnóti a versében, vagy „csupán” téved.

Nyilvánvaló, hogy hazudik.

Radnóti „nem tudta”, másnak mit jelent e tájék, azt viszont tudnia kellett (tudta is!), hogy Magyarország 1944 januárjában (ekkor írja Radnóti a világirodalom egyik leghülyébb versét) nem megszállt, hanem szuverén ország. Abban az értelemben, hogy az elitje (nyilván figyelembe véve a „szorító realitásokat”, de végső soron) saját belátása szerint dönt. Márpedig a világ nagyobbik részének – szuverénmód! – hadat üzenő, mondvacsinált ürüggyel háborút indító, a megszállt területeket fölperzselő, a „hideg napokon” embereket mészároló, ennen munkaszolgálatosait megalázó (de facto kiirtó) náci-csatlós agresszor csak úgy lehet egy „lángoktól ölelt kis ország”, ahogyan – mondjuk – Heller Ágnes körbelocsolja magát politikai gázolajjal, meggyújtja a naftakarikát, majd a tűzkör közepén azt rikácsolja, hogy én egy lángoktól ölelt kis nagy filozófus vagyok!

 

A kérdés persze változatlan: Radnóti téved vagy hazudik?

 

Radnóti hazudik.

 

Aki legalább közepes érettségivel (a Biblia elemi ismeretében) azt állítja, hogy a bűn kollektivista kategória, aki azt állítja, hogy az Úr a Tízparancsolatban mint többes szám második személyt szólítja meg az embert, aki azt állítja, hogy bármely nép fasiszta nemzet, az nem téved, hanem hazudik! Ugyanis ekkorát tévedni nem lehet! Nem szólva arról, hogy Radnóti „szerint” a zsidótörvényeket megalkotó „nép” pontosan úgy bűnös, „akár a többi”, pl. az a nép, amely nem alkot zsidótörvényeket, pontosan úgy bűnös, „akár” a zsidótörvényeket elszenvedő nép. Kérdezem: lehet ekkorát tévedni? És válaszolok is mindjárt: nem lehet. Ekkorát csak hazudni lehet.

Miért hazudott Radnóti? Végül is mindegy. Hazudott. Szerintem azért, mert gyönge ember volt, féltette az egzisztenciáját, a tyúkszaros életét (ami persze egy fiatal ember estében valamelyest érthető, megérthető), féltette a még szarosabb kis előmenetelét. Radnóti (is) ezért katolizált, ezért minősíttette magát „magyar költőnek”. Ami egyébként külön agyrém, ti., ha máshonnan nem, József Attilától tudhatta: minden igazi műalkotás egyetemes. Nincs magyar költő, zsidó költő, cigány költő, piréz költő… Hanem költő van. Aki – adott esetben – magyar nyelven alkot. Radnóti félt, ezért hazudott a „tollával”, ezért írt az antiszemita, rasszista nacionalisták által is elfogadható, a revizionistáknak kifejezetten imponáló „hazafias költeményt”, irredentista kurzusverset. Kimondom a szót: kurzusgiccset.

Ma Radnóti a névadója az „antirasszista díjnak” (közbevetőleg: vajon miért kell az antirasszizmust díjazni, én nem öltem meg az anyámat – én miért nem kapok kitüntetést?!), miközben Hellerék jámbor birkanyájként bégetik a világirodalom egyik legidiótább versét, méghozzá – jellemző módon!!! – az árpádsávosokkal kánonban. Zsákon a foltja, foltján a zsákja.

 

Radnóti zsidó Tamás bátya, és ez akár elfogadható is lehet, már úgy értem, bárki esetében, egyedül az abolicionista Stowe-ból érettségizett költőt teszi hazuggá a tény: nincsenek kollektív bűnök, nincs kollektív alávalóság; egyebek közt ezért indokolhatatlan a rabszolgaság intézménye is (vö. Stowe munkásságával).

 

Ha Radnóti hazudik, akkor a Nem tudhatom hazug vers? Nem hazug vers, hanem rossz vers. Azért rossz, mert Radnóti hazudik? Nem. Azért rossz, mert rossz. Ha a költő nem hazudik, akkor is írhat rossz verset. A költő valamely rossz alkotásának nem elkövetője, hanem épp ellenkezőleg: áldozata. Becsapta, megcsalta őt a múzsa, pontosabban: az ihlet. Felelőssé akkor tehető a költő morálisan, ha értésére adták: rossz, kártékony a műve, és mégis ragaszkodik a verséhez. Akkor bűnös. Miért? Mert, mondom, Radnóti baromságait máig bégetik a buta emberek, mentálisan ezen alapul pl. Rákosi hírhedt „szociálpatológiai” tézisének össznemzeti elfogadása is: a magyar bűnös, „fasiszta nép”.

Rákosi genezise Radnóti. Ez a „csel” a dologban: Rákosi minősítését a magyar nép (jelentős része, gyanítom: szinte mindenki) elfogadja, de nem Rákositól (őt elzavarta a nép), hanem Radnótitól. Miért? Mert Radnóti egészen infantilis (óvodás) módon másokra, a „többi nép”-re mutogatva, lényegében (ön)fölmentést, (ön)feloldozást kínál, s ami külön észveszejtő: egy nem létező kollektív bűn alól.

 

Heller: „Ha valaki hazudik a tollával, nem író és nem filozófus… Viszont: ha a vonójával hazudik, még lehet filozófus”.

 

Ha Radnóti hazudik a vonójával – magánügy. Hellernek semmi köze hozzá, különösen „férfivonatkozásban”. Kérdés ugyanakkor: ha Radnóti a „tollával”, a versével hazudik, nem lehet költő? Már hogy ne lehetne, hiszen néhány hónap múltán megírja a Majálist. Például.

 

József Attila hazudott, amikor a Nem, nem, soha! című (szintén) kurzusversét írta? Nem hazudott! Tizenhét évesen, közvetlenül Trianon után, jóval Teleki búcsúlevele előtt, tiszta szívvel alkotta a költeményt! Amitől az persze még lehet rossz vers. Lehet jó is. Hogy jó-e vagy rossz? Fölfogható úgy is, hogy gyónigézásan petőfieskedő, fölfogható úgy is, hogy jobb, mint bármely Petőfi-vers. Petőfi: „hol sírjaink domborulnak”; József Attila: „Ha eljő az idő – a sírok nyílnak fel” – szerintem ez utóbbi erőteljesebb, reálisabb kép; „Ha eljő az idő – a magyar talpra kel” – szerintem jobb, mint a „Talpra magyar”; „Ha eljő az idő – erős lesz a karunk” – szerintem jobb, kifejezőbb, igazabb, mint a „Jobban ékesíti a kart”; a „Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!” sor megható intimitása pedig Petőfinél egyszerűen nem létezik. Ám mindennek gyakorlatilag nincs jelentősége, mert akár így, akár úgy, a műalkotás közölhetetlen. Nem a vers miatt! Miként „közölhetetlen” (volna) Babarczyék árpádsávos címere, lobogója is – nem az árpádsáv miatt.

 

Egyébként a Nem tudhatommal való összevetésben nem is annyira a Nem, nem, soha!, hanem a Hazám című költemény vizsgálandó.

 

S mégis, magyarnak számkivetve,
lelkem sikoltva megriad –
édes Hazám, fogadj szivedbe,
hadd legyek hűséges fiad!

 

Ez ugyebár nem kurzusvers (és akkor még igen finoman fogalmaztunk).

Részint történelemfilozófiai, részint szociológiai tény: az ember magyarként számkivetett, s aminek nem csak Trianon az oka (vö. Herder „jóslatával”, Ady és Gördülő Kő „évezredes”, de legalábbis több évszázados szomorúságával, menekülni vágyásával), ti. a magyar az, aki nem szükségképpen hűséges fia a hazájának, és pontosan ezért „riad meg” „sikoltva” a „lelke”! Hiszen számkivetettségben nem élhetünk. Vagy hát alig-alig. Ezt Radnóti is tudja: a zsidó éppúgy számkivetett történelmileg, mint a magyar, sőt még „úgyabbul”; és Radnóti is ezért ír „hazafias”, odavágyódó költeményt. Csakhogy Radnóti lelke nem „sikolt” a versben, hanem Radnóti „lelke” ítélkezik: „bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép”.

Hangsúlyozom: ítélkezik! Méghozzá hülyén ítélkezik! Vagyis a vers agyrém a többszörös hatványon (most nem megyek bele minden részletébe), Radnóti verse „őspatkányosan” „meg nem gondolt gondolat”. Illetve annyiban meggondolt, amennyiben Radnóti hazudik.

 

Tehát. Ha Radnótit akarjuk megítélni (nem akarjuk!, de ha mégis), akkor kijelenthető: Radnóti költő. Hazudik? Nem hazudik? Tizedrangú kérdés, vagy inkább huszadrangú.

Ugyanakkor kijelenthető: Heller valószínűleg nem hazudik, ám ennek sincs jelentősége, merthogy szintén kijelenthető: Heller tehetségtelen. Intellektuálisan nulla. Heller nem több, mint egy szokványpolitikai szokvány-hömbörület, mint (mutatis mutandis) bármely Torgyán, Morvai, Szűrös, Pozsgay, Farkasházy, Bayer, Csintalan… s én – kövezzenek meg érte – Sándor Györgyöt is idesorolom. Erős a gyanúm: Sándor György éppúgy kamuzik, mint Esterházy. Ha elemezném őket, bizonyítani is tudnám, ámde nem akarom elemezni őket, így hát „felelőtlenül” jelentem ki: Kellér, Komlós, Hofi klasszikus, Sándor György nem. „Beethoven fiam, süket vagy?!”, „rátesszük Kisoroszit, hogy szemben legyen”… ez állítólag elvont, többrétegű, mély humor. Szerintem szimpla kamu, noha lehet, hogy szerintem is humor, csak azért nem tartom annak, mert Sándor György a Babarczy Eszterek, az Almási Miklósok humoristája, én pedig betegesen rühellem a sznobokat. Egy biztos: a „rejtekezés-bujkálásban” szükségképpen nincs humor. A humor a tisztalelkűséggel azonos. Márpedig az, hogy „ügyesen” kifundálom: én tudok valamit (például, hogy létezik valahol a „Majtényi sztrít”), majd átbaszom azt, aki a szituáció kifundáltságáról mit sem sejt, „csak” segíteni akar járókelőként egy másik „járókelőnek”, ez éppúgy nem humororalitás (hanem gyalázatos kamu-fundálás), miként az sem humor, hogy „Beethoven fiam, süket vagy?!”.

„Ééédesanyáám!!!” – ez logikailag is defektes, mint ahogyan minden Sándor György-poén az, s pontosan a morált, a logikát igyekszik pótolni a „mélyértelműség” legendája.

Az „entellektüelnek” annál magasabb a kultúrája, mennél mélyebben mutatkozik érteni a lapos semmit.

A magyar „magasentellektüel” sunyi szerzet. Mindig is az volt. „Bölcskari haverok”, „rejtekező-bujkáló” Babarczy Eszterek nyálnyúló tömege. Így hát épp az volna csoda, ha nem a „szemben levő csikóstokányok és Kisoroszik” váltak volna szállóigékké köreikben. Almási: „mi annakidején elájultunk egy Adorno- vagy egy Foucault-könyvtől”. Tanúsíthatom: pontosan így történt, ezek valóban ilyen ájulós emberek. Sándor Györgytől éppúgy ájultak el, mint József Attilától, azzal a különbséggel persze, hogy József Attilát nem értették, míg Sándor Györgyöt „mélyen értették”.

Ilyen volt a legendás hatvanas-hetvenes évek legendás „értelmisége”. Olyan volt, mint az ő Rajk-butikjában „bujkáló”, a Váci utcában „üldözött” politikai ellenzék. Kamu-üldözött oppozíció. Kamuveretes értelmiség kamu-elefántcsonttoronyban. Nem voltam köztük, de közelről láttam őket!

 

Hej de közel kamuország,

itt terem kamukenyér,

kamuablak kamurácsán

kamunótát ráz a szél.

 

Kamutéren, kamuréten

kamuhősök küzdenek,

kamuszanatóriumban

sírnak kamubetegek.

 

Kamutanártól kamulány

kamuábécét tanul,

gaz kamu a kamubörtönt

rúgja irgalmatlanul.

 

Megépül a kamumalom,

lesz sok kamumajonéz,

győzve győz a győzhetetlen

győzedelmes kamuész.

 

Kamupóznán kamukirály

kamunyelven szónokol,

egyiké kamumennyország,

másiké kamupokol.

 

Babarczy, Almási, Heller,

Esterházy meg Vajda,

kamuszövegeket vartyog,

lelkét kamura hajtja.

 

Kamuvacsoraemléktől

zúg a kamureterát,

kamubuták kelepelnek,

balra át és jobbra át.

 

Révületes kamuarcot

vágnak kamuhamukák,

kamukézben kamufegyver,

kamuzóké a világ.

 

Babarczy éppúgy „rejtekező-bujkáló” „magasértelmiségi”, mint Sándor György (mint Esterházy), s nyilván éppúgy (értsd: oly módon) „unikális, originális jelenség”: a könyvének minden mondata kamu. Persze mélyen a Sándor György-i camouflage-ok nívója alatt. De, ha már Almási genuin Babarczyjánál tartunk, ne adjuk alább Hellernél, aki szerint „választ keresünk a ťhogyan gondolkozzunk, hogyan cselekedjünk, és egyáltalában, a hogyan éljünk?Ť kérdésére, s ennek  a válasznak genuin filozófiai válasznak kell lennie. És ha igen nehéz is filozófusnak lenni, a filozófusnak kötelessége, hogy választ adjon ezekre a kérdésekre, vagy legalábbis, hogy mindent megtegyen azért, hogy megválaszolja őket: szuverén, autonóm választ kell adnia...”.

 

Ha „nehéz filozófusnak lenni”, akkor ne tessék vele erőlködni! Csak lazán, könnyedén, horribile dictu: tehetségesen! Ha viszont mégis (valami okból) nagyon muszáj Hellernek „genuin filozófiai válaszokkal” előrukkolnia, akkor rukkoljon elő! Voltaképpen, ki nem szarja le?!

Hát, mi tagadás, van olyan ember, aki nem szarja le, például Vajda professzor. Őt ugyebár Hellerék törölték képen a „kommunista uralom” idején (s bizony nagyot kaphatott a professzor a többi professzortól, ti. azóta is keményen totylik liberális búrájának megröccent veleje), merthogy Vajda Mihály így reflektál az idézett szövegre: Heller „nem veszi észre, hogy egy ilyen válasz szükségképpen egyetemessé tesz valami olyasmit, ami szükségképpen partikuláris”.

 

Na bazdmeg! Mi a partikuláris? És milyen „ilyen válasz”? Heller nem válaszol semmire, csak azt magyarázza permanensen (és a Nagy Senkikre jellemző módon), hogy kéne mᒠvalamit „válaszolni”. „Szuverén, autonóm választ kéne adni”. Mi köze ennek az egyetemességhez? Miért ne lehetne az autonómia egyetemes? Miért volna az? Mi köze a kettőnek egymáshoz? Miért „szükségképpen partikuláris” az autonómia? Vagy nem a szuverenitásra vonatkozik Vajda kritikája? A „genuin” jelzőre vonatkozik? Jó, akkor ezt kérdezem: ha az „originális” Babarczy Eszter lehet egyetemes (sőt még a segge is lehet kozmikus), akkor egy „filozófiai válasz” miért ne lehetne az? Csak a „hivatalosan” annak tekintett műalkotás egyetemes? A filozófia „szükségképpen” nem lehet költői (művészi) meghatározottságú? Na, de könyörgöm, ilyet ma (Goethe, Marx, Nietzsche, Madách, József Attila óta) már csak az intellektuálisan nagyon silány koponyák állítanak!

Vajda (Vállalkozó) Mihály filozófus szerint „Nincs valóban filozófiai válasz. A valóban filozófiai válasznak nem az igazat és a jót kell megtalálnia, hanem azt kell mondania, vigyázz, igazságod mellett rengeteg egyéb igazság is létezik; próbálj meg úgy gondolkodni, úgy cselekedni és általában úgy élni, hogy ezt szem elõtt tartod”.

 

Tessék elolvasni! Vajda azt állítja, hogy „nincs valóban filozófiai válasz”. Majd rögtön, a rákövetkező mondatban leírja, hogy milyen a az „valóban filozófiai válasz”, amely az előző mondatban még kategorikusan nincs. Akkor most van vagy nincs?! Mindegy, a lényeg: ha ez a „valóban filozófus” valóban csak annyit tud mondani a filozófiáról, mint bármely liberális gimnáziumi pedellus („az igazságod mellett rengeteg egyéb igazság is létezik”), akkor én az efféle „valóban filozófusi válaszokat” megszámítom Magyar Bálintéknak tizedáron! Ennél a Vajdánál unalmasabb, hitványabb bögyörő alig-alig akad ebben az unalmas országban. Megvénült a jámbor, és még mindig nem képes kiszakadni a dogmából (mint olyanból). Most épp a „liberalizmus” agyalágyult hiszekeggyét fújja: „igazságod mellett rengeteg egyéb igazság is létezik”.

Kérdezem: ez nem abszolút igazság? Ha nem, akkor miért tételezi Vajda abszolút igazságként? Ha abszolút igazság, akkor miért állítja Vajda, hogy nincs abszolút igazság? Vagy csak Vajda igazságán kívül nincs „rengeteg egyéb igazság is”?

A politikai-ideológiai nézet-toleranciának kb. annyi köze van a filozófiai-logikai igazsághoz, mint Babarczy Eszter segge-lyukának az 500-as Steyer-Puch boxermotorjához. Semennyi.

 

Vagyis nagyjából ennyit ér a Vajda-féle, Heller-féle „páriák”, „üldözöttek” filozófiai zseni-tudománya.

És pénzben kifejezve? Annyit, amennyit a haverek adnak érte. Vagyis messze nem az a döntő, amit Orbánék állítnak: Hellerék „szabálytalanul” jutottak állami forrásokhoz, ti. könnyen lehet, hogy ez egyszerűen nem igaz, de ha igaz is, akkor sem ez a probléma, hanem az a probléma, hogy Vajdáék a semmiért nyalták föl a hatalmas pénzeket. „Hatalmas pénzeket” mondok, merthogy Hellerék tudományáért 20 Ft is sok.

 

Ancsel Éva nem par excellence költő, ám rogyásig tudnék tőle (filozófiai műveiből) idézni olyan mondatokat, amelyek megfelelnek a költői műalkotás (vagyis az egyetemesség) kritériumainak, és – milyen érdekes – éppen azok az igazán érvényes megállapításai! Ancsel Éva attól szuverén (filozófus), hogy költői. És nem attól, hogy szuverénkedik. Sőt: aki szuverénkedik, nem szuverén, hát hiszen éppen azért szuverénkedik (szegény Babarczy „megrökönyít”), mert nem szuverén, csak nagyon szeretne annak látszani.

 

Sokan állítják, ezen a topikon például (talán Gördülő Kő kivételével) mindenki, hogy Babarczy (amott Heller) azért „buta” (butuska), mert olykor butaságokat beszél. Pedig ez éppen fordítva van: Babarczyék azért beszélnek butaságokat (mást se, egy-két közhelyigazság kivételével), mert születetten (genuin) buta emberek. Vehetjük bármely szövegüket, bebizonyítom! Sokszor még a lapos frázisokat sem tudják normálisan megfogalmazni.

 

Heller szerint ő „pária”-zsidó (ami azt jelenti – Hellernél –, hogy valódi zsidó), míg Hermann „parvenü”-zsidó (amit azt jelenti – Hellernél –, hogy valójában nem zsidó). Legyen a vonómon bármily kurta (vs. hosszú) a lóbőr, akkor se értem! Pedig szó szerint ezt mondja Heller a Bicikliző kamuban. Na most, Hermann azért „parvenü” („jellemtelen”, „nem zsidó” stb.), Heller szerint, mert eladta a tehetségét a mocskospiszkosoknak, míg Heller azért „pária”, Heller szerint, merthogy ő viszont nem volt hajlandó áruba bocsátani – a tehetségtelenségét. Szerintem. Ráadásul a teljes igazság az, hogy amíg a mocskospiszkosok vevők voltak a primitív tovarisok szövegeire is, addig Heller is boldogan eladta, odaadta magát, majd amikor kezdett finnyásodni a mocskospiszkosok valaga, amikor már nem volt szükség a durva nyelvcsapásokra (sőt ellenkezőleg, ahogy telt-múlt az idő, egyre inkább a minőségre, a tehetségre figyeltek), nos, akkor lett Hellerből engesztelhetetlen „pária”.

Pusztán időbeni egybeesésről volna szó? Szerintem nem. Ha ugyanis én nem kőműves művezető vagyok a „kommunista uralom” idején, hanem a döntéshozó mocskospiszkosok közé tartozom, bizony, magam sem lettem volna vevő a Heller Ágnesekre. Nota bene nem a „szuverenitásuk”, hanem az intellektuális korlátoltságuk miatt.

 

Hogy miért merem ezt ily határozottan állítani? Tárgyi szövegek alapján merem állítani. Vegyük példának a fentebb idézett kijelentést, ám ezúttal nem a férfiak, hanem Almási Miklós Babarczy Eszterének vonatkozásában: Heller szerint „a válasznak genuin filozófiai válasznak kell lennie”.

Babarczy: „Sok jó ismerősöm megrökönyödésére véleményem szerint a magyarok bölcsen választottak, és nemhogy katasztrófa nem várható, de június 7-én kezdődött a szebb jövő Magyarországon”.

 

Babarczy válasza genuin válasz a történelmi kihívásra? Nagyon genuin. Tudniillik azt még maga Morvai Krisztina sem állítja, hogy elkezdődött már a szebb jövő, Bogár László még kevésbé.

És? Akkor most mire megyünk e „genuin [originális] filozófiai válasszal”? Semmire. Miért nem megyünk vele semmire? Merthogy igaza volna Vajdának? Vagyishogy az efféle „válasz szükségképpen egyetemessé tesz valami olyasmit, ami szükségképpen partikuláris”? A francokat. Vajda „kritikája” nem filozófia. Tehát. Babarczy idézett „válasza” azért nem „genuin filozófiai válasz”, mert Babarczy nem valódi intellektus, hanem Babarczy egy „hülye-picsa”, miként mondani szokás. Heller pedig „egy hülye nő”. A „férfiak vonatkozásában” is hülye, míg Babarczy inkább az ominózus férfi-bráner-vonatkozásban az.

 

Vajda: Heller „nem veszi észre…”.

Eddig van igaza Vajdának. Csakhogy. Ha Heller „nem veszi észre”, akkor vajon mire föl kap jaó sok laóvét az államtól? A „filozófiailag zseniális” észre nem vevésére?

 

Egyébként Heller semmit nem vesz észre; fogalmazzuk így: semmit nem ért a körötte „nyüzsögő észleletekből”! Heller alapvető tévedése az, hogy az „igazat beszél vs. hazudik” viszonypárra igyekszik fölfeszíteni, mintegy keresztre feszíteni a „pária filozófust” (értsd: az intellektust), míg a helyes reláció (Hellerrel és Vajdával szemben) az igazolható, bizonyítható vs. bizonyítottan hamis (téves) viszonypár volna. Heller, Babarczy (egyébként Almási is) ott téved, hogy a szuverenitásból (sőt az erkölcsösségből) eredezteti az igazságot (szerintük csak a szuverén, becsületes ember mondhat igazságot, illetve a bátor civil szükségképpen igazságot állít), noha ez éppen fordítva van: az igazság megfogalmazásának intellektuális igénye, de még inkább: sikere (az ítélet bizonyítottsága) teszi szuverénné a gondolkodót. Míg a tisztesség itt egyáltalán nem játszik, miként a személyes igazság (az „én igazságom”, a „te igazságod”) sem játszik!

Annál önállóbb az intellektus, mennél differenciáltabbak, mennél összetettebbek, komplexebbek az abszolút igazságai, vagyishogy mennél inkább képes meghaladni a banalitásokat.

Az abszolút, de csak közhelyigazságokat megfogalmazó ember nem intellektus. Míg az abszolút, ráadásul közhely-baromságokat rikácsoló „filozófus” németül Unter-vertandeskraft, magyarul: Heller Ágnes. Más szóval: Babarczy Eszter. Magyarán pedig: hülye-picsa-nő.

Na most, hogy a Fazikasék nehogy megint rám pirítsanak, leszögezem, Vajda, Almási pediglen: hülye-picsa-hím.

 

És így már szalonképes vagyok genderileg is!