Hoppá, jól beleolvasva a topicon folyó vitákba ráeszméltem, hogy a véleményemben megfogalmazottakon/dilemmákon már jócskán túl van a fórum közössége, többször is... :) Ráadásul én a fórumosok már-már elképesztő fanatizmusához, minden forrás ismeretéhez képest csak egy egyszerű zenehallgató, Solaris-rajongó vagyok, aki az audio-digitális és vizuális csatornákon keresztül vagyok ismeretségben a Solarissal és a Solaris-ívású formációkkal (ez azt jelenti, hogy nem a koncertre járásomról vagyok híres...). Az újabb generációt reprezentálva én a Próféciák könyvével ismertem meg a Solarist, ami után egyből tudtam, hogy mindent be kell szereznem, ami kiadásra került tőlük. Érdekes, hogy én a Marsbélihez jutottam hozzá a legkésőbb, ami azért enyhén szólva paradox, mert nekem a Próféciák - 1990 - Marsbéli volt az útja a nagylemezek megismerésének... Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nálam úgy van, hogy a Solaris munkásságán belül is határozottan kétfelé válnak az anyagok aszerint, hogy nagylemez vagy koncert/archív. Én személy szerint mindig is a nagylemezeket részesítettem előnyben, valahogy sosem voltam elégedett, amikor olyan anyagokhoz jutottam hozzá, amelyek nem egységes koncepció szerint rendeződő archív anyagok + koncertanyagok (amelyeket már amúgy is jórészt ismertem) voltak. Ez biztos, hogy típus kérdése is, mert én más kedves zenei kedvenceimnél sem szerettem soha azt a műfajt, hogy "koncertalbum" és "válogatás". Azt hiszem egy-két ujjam is elég ahhoz, hogy megszámoljam, hogy mikor történt eddig olyan kellemes meglepetés, hogy az un. koncertanyaga valamelyik bandának azt váltotta ki belőlem, hogy WoW, ez jobb, több, mint az eredetiek. A válogatások és bootlegek kapcsán meg valahogy mindig maradt bennem mindig olyan érzés, hogy nem sok értelme van, mert már ismerem, vagy pedig nagyonis van értelme (archív, bootleg), mert nem ismerem, viszont nem úgy szól, ahogy kéne... Én a Solarisszal is így voltam, bár hozzáteszem, hogy velük egy hangyányit elfogult vagyok :) Nekem se az LA koncert se pedig az eddig kiadott archívok nem érnek fel a nagylemezek szinvonalához, vagy azért, mert túlzottan ismertem már előzőleg a számokat, és mi tagadás, belém égtek, már ragaszkodtam azokhoz, vagy pedig a felvételek minősége miatt, hol a mélyek, hol a magasok, hol a gitár, hol a dob, stb. kéne, hogy vérbőbb módon szóljon. Ehhez hozzátartozik az is, hogy a nagylemezeknél érzett egységesség+a koncepció átgondoltsága hihetetlenül hiányzik mondjuk az archív anyagoknál, bár azok úgy is sajátságosan izgalmasak a maguk jellegénél fogva, egyéni színfoltot képviselnek ebben a formában is. De kérdezem én, lehet hogy naívan... nem játszottatok el a gondolattal, milyen lenne, ha az ilyen archívokat a zenekar maga újra feljátszaná a kor technikai lehetőségeinek segítségével? Részemről én ezt a formát választanám!

Még szeretnék egy kicsit írni a nagylemezekről, ne haragudjatok a szómenésért, de úgy örülök, hogy rátaláltam a topicra, én azt hittem eddig, hogy a Solarist egyedül én szeretem, én még senkivel nem találkoztam, aki szintén oda lett volna értük, mondjuk ez lehet, hogy azért van, mert én alapvetően az a műélvező fajta vagyok, akinek az otthoni lemezhallgatás összehasonlíthatatlanul többet jelent, mint az oly sokszor mostoha körülmények között megszülető szinpadi "performanszok", ahol vagy hangos vagy halk, vagy kevesen vannak, vagy túl sokan, vagy másként játszák a számokat, vagy túl hasonlóan... nem is folytatom, már ebből is kitűnik, hogy rigolyáim sora végeláthatatlan... De egy jól átgondolt lemez, hát az maga a csoda... talán ezért van az, hogy nekem máig a Próféciák az etalon, habár a legkedvesebb témáim vagy a "feketén" vagy pedig a Marsbélin vannak. A Mars szvitt IV-VI. tétele azt hiszem, hogy még a Solaris számára is felülmúlhatatlan, ha lehet ezt így mondani... Az is érdekes, hogy ennek ellenére a nagylemezek közül azért nem a Marsbéli a kedvencem, mert szerintem a 3 nagylemez közül a Marsbéli az egyetlen, ahol a lemez közepetájt erősen visszaesik a szinvonal, de ezt úgy értem, hogy az elejéhez és a végéhez viszonyítva... az Apokalipszis E-moll szösszenet és Legyőzhetetlen nekem nem ér fel a két végpólusnál található trackekhez, pont a közepén bicsaklik meg számomra az album, de ez teljesen az egyéni véleményem. A "fekete" dupla anyag igen sokszínű, viszont a legjobb témák számomra itt találhatók, sőt a sokszinűségben az az egy a közös, hogy végig magas szinvonalú az anyag, nincs polarizálódás. Így tehát a Próféciák számomra azért a no1 mert ilyen konceptalbum és átgondoltság, egységesség + csillagászati magasságokba szökő zenei profizmus nincs még egy a világon, legalábbis számomra nincs, az biztos, nem tudom, hogy kiknek kéne zenét csinálni ahhoz, hogy ezt az albumot letaszítsa a piedesztálról... hát nekik főképp!!! együtt!!! újra!!!

UI: tájékozatlanságomra tekintettel meg tudnátok mondani, hogy tényleg várható-e a közeljövőben lemez vagy koncert? naívan szóltam, ne hökkenjetek meg nagyon... de komolyan, ti 100 hogy többet tudtok ezekről. Ja, és Debrecen tájékán... azt hiszem túl sokat kértem... de hát a remény!!!