1,25 millióért tapsoltak Orbánnak Megjelent: 2011.03.19. 07:16 Frissítve: 2011.03.19. 07:18 Fizetett statiszták álltak a miniszterelnök mellett március 15-én a Nemzeti Múzeumnál. © kormany.hu
A „feladatkörre szakosodott" és megfelelő tapasztalattal bíró cég biztosította a tapsoló statisztákat Orbán Viktor köré, a miniszterelnök március 15-i, ünnepi beszéde alatt - tudta meg a Népszabadság.
A lap értesülései szerint a szervezők 1,25 millió forintot fizettek a statiszta-szervező cégnek az ötszáz szereplő biztosítására. A kérdés azután vált központi témává, hogy az origo.hu internetes hírportál által forgatott és bemutatott videóban a Nemzeti Múzeumnál megrendezett március 15-i ünnepségeken résztvevő fiatalok közül többen arról nyilatkoztak, hogy fejenként kétezer forintot ígértek nekik a megjelenésért, szerződés nélkül, feketén.
A márciusi eseménysorozatot - ahogyan már a tavaly október 23-i rendezvényeket is - a Hungarofest Kft. szervezte. Ez a non-profit kft. közel egymilliárd forintos keretből koordinálja idén az állami ünnepségeket.
A Népszabadságnak adott tájékoztatás szerint az idei ünnep nettó 56 millió forintos költségkerettel valósult meg, s ez harmada a tavalyinak. Ebből a statisztákra 1,25 millió forintot költöttek. A Hungarofest által megbízott cég ötszáz statisztát biztosított, azaz fejenként 2500 forintot kaptak a