A rézangyalát...! :)

 

Kezd egyre izgibb lenni, nem csalódtam Benned, jó buddhista mindenből kivágja magát! :)

 

Lehet, nem kellene most hirtelen lereagálnom, mert nagy téma és sok újdonságot tartalmazott számomra, de azért mégis írok pár kezdeti reakciót (pár oldalban... :) )

 

Most már értem, hogy miért olyan kemény dió különösen a buddhistákkal megértetni, hoyg Krisztus több, mint bármilyen (hangsúlyozom: BÁRMILYEN) más teremtmény, mivel felszínesen nézve simán bele lehet faragni a buddhák vonalába, ha akarjuk. Ami azt illeti, azok közül, akikhez elsősorban eljött Krisztus (a zsidók) és személyesen találkoztak vele, sokan szintén azt hitték, hogy Ő egy a próféták közül, az apostolok közül is egyedül Péter vallotta meg egyértelműen, hoyg többnek tartja Őt bármilyen embernél, és Krisztus mondta, hogy ezt nem ember, hanem az Atya nyilatkoztatta ki neki. Ezután egyébként meg is tiltotta, hogy elmondják, hoyg Ő a Messiás. Ennek felismerése valóban nem megy győzködésre, érvelésre, hanem az Atya nyilatkoztatja ki annak, aki erre a felismerésre személyesen befogadóképes. És aki ezt felismeri, annak a hite sziklaszilárd lesz, mert ezen a hiten alapszik az egész Keresztény Egyház és nem máson. Én sem fogom azt komolyan fontolóra venni, hogy Krisztus esetleg nem Istennel egyenlő, hanem egy frankó ember, mert az, hogy Ő Isten Fia szinte annál is erőteljesebb tapasztalat az életemben, mint hogy én létezem - és éppen ezért nyugodtan elcseverészhetek erről a témáról - amennyire erről el lehet cseverészni egy fórumon. :)

 

Akkor bányásszunk csak tovább... Először is hasznos dolog elhatárolni, hogy valóban itt egy látásmódbeli különbség van a keresztény és a buddhista antropológia között. Az emberség nem egyenlő a szamszárikus léttel vagy a bűnös léttel, és a bűn sem egyenlő a testtel. Pál Apostol ugyan ír a test lélek ellen való harcáról (Róma 7, érdemes az egészet elolvasni) és az ember meghasonlottságáról, ami a bűnbeesés következménye. Ezzel egy olyan diszharmónia, belső meghasonlottság jött létre az emberben, ami hogyha madártávlatból szemléljük a dolgokat, értelmezhető úgy is, hoyg nem pusztán egy vacak elromlása az emebrnek, hanem egyúttal Isten bölcs gondviselése is, hiszen az ember fizikai dimenziója meg tud halni úgy, hogy az az emebr lényegét nem érinti (vagyis a lelke továbbél), így a testbe átrendezve a rosszat, meg lehet szabadítani az emerbt a rossztól, miközben lelkileg újjászületik és örökli az örök életet, de mivel az emerb alapjábavéve testi-lelki lény, ez adja a kozmikus identitását, megkülönböztetve őt mindne más lénytől, ezért a teste is feltámad, miután a rosszat sírbavitte és romolhatatlan, halhatatlan, szent testünk lesz, és immár a teljes és tökéletes harmónia fog beállni minden tekintetben a test és a lélek között. Hihetetlen bölcsesség van ebben! Tehát ennek fényében lehet értelmeznia test és a lélek, romlottság-romolhatatlanság, jó-rossz, halál-feltámadás, stb. problémakörét - vagy legalábbis én így rakom össze a kirakót.

 

Krisztusról azt is írja a Biblia, hogy mindenben hasonló lett hozzánk, emberekhez - kivéve a bűnt! Tehát valóban a bűnnel nem fér össze az isteni természet (és múltkor idéztem, hogy nem a dolgok a rosszak, hanem a vágy lehet bűnös, tehát a vágytól a halálig el lehet jutni a jakabi keresztény logikával is), de a bűntelen emberi mivolttal (ami nem egyenló a szamszárikus léttel, hanem minden benne van, ami emberi és romlatlan) az isteni természet igenis "kompatibilis". Node, itt van a másik probléma, hogy a halál a bűn zsoldja, Krisztus pedig meghalt. Érdemes itt Jób történetét is belevenni a kirakóba, mert az ő története az, amivel Isten belevéste azt a logikát is az emberek agyába, hogy nem csak a bűnöst bünteti Isten, nem mindig a bűn következménye a szenvedés, hanem aki ártatlan, az is szenvedhet. Jób tulajdonképpen az ártatlanul szenvedő Messiás előképe volt, tehát erre a látszólag logikátlan dologra előre felkészítette Isten az embereket. A másik hasznos kirakóelem az, hogy Krisztus halála előtt vért verejtékezett. Egy orvosi leírásban olvastam régen, hoyg ez a rendkívüli jelenség akkor következik be, amikor elképzelhetetlen mértékű stressz éri az emberi szervezetet és a hajszálerek fala elreped. NOs, mivel Krisztus tisztában volt azzal, hoyg a testi halállal nem szűnik meg az ember létezni, bizonyára nem a testi haláltól való félelem miatt gyötrődött ennyire , ott annál jóval többről kellett, hogy szó legyen. Ez pedig semmi mással nem magyarázható, mint azzal, hoyg ténylegesen magára vállalta az összemberiség minden bűnét - és erről fogalmunk sincs, hogy mit jelenthet - és annak súlya alatt gyötrődött. Ha pedig ténylegesen magára vállalta, akkor ténylegesen meg is halhatott. Gyakorlatilag nem arról szólt tehát a történet, hogy ő ezzel az önfeláldozó tettével sok fölös pozitív karmát gyűjtött mások javára (és ez valóban ismételhető lehet), hanem inkább pont aról, hogy mérhetetlen negatív össz-karmát vett önmagára (és ezt valóban csak egyszer kell megtenni)! Olyan mértékű negatív karmát, amelly a végtelen Életet képes volt megölni! Nem végleg, mert az Élet erősebb, mint a halál, de olyan mértékben, hoyg a halála nem volt látszat halál, hanem ténylegesen meghalt a mi emberi halálunkkal. Amennyire valóságos volt az, hogy magára vállalta a bűneinket, annyira valóságos volt az Ő halála is!

 

De egyébként érdekes, hogy az "áldozat" motívuma minden vallásban megvan és a buddhizmusban is, és itt az egyik legletisztultabb, legszellemibb a formája. Egyébként egy ortodox teológus a buddhizmust a legfejlettebb pogány vallásnak tartotta. ;) Tök érdekes, hogy az emebriségben, akármennyire is eltérőek a nézetek az animizmustól kezdve a buddhizmusig, az áldozat eleme mindenhol megvan! Már csak azt kellene felismerni, hogy Krisztus volt minden tekintetben a tökéletes áldozat, mert ott maga Isten hozta meg ezt az áldozatot! :)

 

A 3 szint is tök érdekes, ez is többféle látásmódban benne van. Bár én keresztényként továbbra is azt mondanám, hogy van különbség Isten és ember között akkor is, ha lényegükben hasonlítanak, és továbbra is azt mondanám az én szemszögemből, hogy ha a buddhisták nem ismerték a keresztény Istent (mert azt jobban ismerték a zsidók, mint a hinduk), akkor természetes, hogy önmaguk istenképiségét azonosítják a végtelennel. De az, hogy ilyen mélyre ástak és ilyen tapasztalatokat szereztek, igen figyelemreméltó, és összhangba hozható azzal, amit krisztus és az általa idézett zsoltáros is mondott:

 

"Én mondottam: Istenek vagytok ti és a Felségesnek fiai ti mindnyájan:"

 

(bár tegyük hozzá a folytatást is: Mindamellett meghaltok, mint a közember, és elhullotok, mint akármely főember.)

 

Vagyis valóban van egyfajta lényegi hasonlóság az ember és Isten között, de a helyzet ennél szövevényesebb, és azt pont Krisztus személye teszi helyre. Ahol nincs meg ez a megkülönböztetés a született (és megtestesült) és a teremtett istenképmásság között, mert nem ismerik Krisztust, ott kimaradt egy lényeges kozmológiai momentum, ami pont a valóságos Istennel való szorosabb együttlétet teszi lehetővé az emerb számára. A passzív hasonlóság mellett egy aktív dinamikus szeretet-közösséget, egymásban lakozást. A 3-as felosztás további elemein még rágódom, de érdekesek. Egyébként inkább a nyugati gondolkodásra jellemző a test és a lélek dualisztikus megkülönböztetése (vagy akár csak testnek tekinteni az embert), keleten inkább hármasságról beszélnek, 3. elemként a szellemet vagy szívet véve az ember metszetének, alapjának, központjának, legfontosabb dimenziójának. Ez az Atya-Fiú-Szentlélek hármasságával is összecseng, de itt is résen kel lenni, hgy mit mivel hozunk párhuzamba milyen szinten, mert Istenben személyek szintjén van hármasság, az embereknél meg másban (ezt is kismillióféleképpen nevezik). Ugyanakkor az Egyetemes Zsinatok - a görög filozófiából is kölcsönzött fogalmakkal - megkülönböztetnek még Istenben és emberben természetet, lényeget, személyt, energiát, proszopónt, hiposztázist, physist, ousist, stb. (bár a listán valami ugyanaz magyarul és görögül, csak érzékeltetni akartam, hoyg nem olyan egyszerű a helyzet nálunk sem).

 

Egyébként az, hogy Krisztus után nem lett jobb a világ - és ezzel érvelnek általában a zsidók is - csak a felszín és nincs benne semmi meglepő, hsizen Maga Krisztus is előre megmondta, hogy nem lesz jobb a világ, sőt azt is mondta, hoyg vajon fog-e még egyáltalán hitet találni, amikor másodszor visszajön? Ez nem egy pesszimista sóhaj volt, mert olyan valaki szájából hangzott el, aki látja a jövőt. Azt is megmondta búcsúzó főpapi imájában, hogy nem a világért imádkozik, hanem a Benne hívőkért. Isten Krisztusban egy alternatívát kínált az embernek, egy olyan Utat taposott ki, ami az ember tökéletes és teljes (testi-lelki) megváltása és amely által az ember eljuthat a legszorosabb értelemben az addig távol lévő Atyához. Az embernek szabad elhatározására van bízva, hoyg rálép-e erre az útra. Ezen az úton lehet gyorsan és lassan is haladni, de a legkisebbeket sem veszíti el Isten azok közül, akik Vele akarnak élni, és esetleg nem nagy a tudásuk, nem sok az erejük, stb.