Gondoljátok meg válasz | 2011.03.05 17:09:57 © (21163)
… semmilyen értéket nem hajlandó elismerni környezetében. Ha egyszer nem képes önmagát becsülni, kénytelen ürügyet keresni, hogy lefokozzon mindennemű kiválóságot; a legnagyszerűbb emberekben is csak a hibákat, tévedéseket, fogyatékosságokat látja, mert azok folytonosan megalázzák jelenlétükkel.
©
Miért fáj neked, hogy Babarczy Eszter (mint kiválóság és legnagyszerűbb ember) megaláz engem a jelenlétével? A végleges jelenlétével.
babarczyeszter válasz | 2009.04.01 11:19:27 (14990)
Ezt a topikot véglegesen elhagyom. Köszönöm a beszélgetéseket, sokat tanultam. Találkozunk máshol, másképp.
©
Pontosan így vagyok én itt megalázva. „Jelenléttel” és „véglegesen”. Mármost, ha nekem ez nem fáj (illetve fáj, csak éppen jól esik ez a fájdalom, merthogy perverz mazohista vagyok, bizony!), tehát, ha nekem ez jó, akkor te miért problémázol rajta? Úgy döntöttél, hogy ez nekem mégsem jó?
Gondoljátok meg válasz | 2011.03.05 17:09:57 © (21163)
… hogy lefokozzon mindennemű kiválóságot; a legnagyszerűbb emberekben is csak a hibákat, tévedéseket, fogyatékosságokat látja…
©
A kiválóságok, a legnagyszerűbb emberek általában attól kiválóságok és legnagyszerűbb emberek, hogy nincsenek hibáik, tévedéseik, fogyatékosságaik (nyilván a kiválóságuk, legnagyszerűbbségük terén). Márpedig én azokkal az összefüggésekkel foglalkozom, amelyek révén a kiválóságok és legnagyszerűbb emberek kiválóságoknak és legnagyszerűbb embereknek tartják (hirdetik) magukat, illetve egymást. Kölcsönösen: Babarczy a „hazával” azonosítja Esterházy Pétert, olyan lénynek tekinti, aki nélkül nem élet az élet, akit a „cipője talpán” vinne magával Ámerikába is, majd (viszonzásul) Esterházy manifeszt elvarázsolódik Babarczy könyvétől, amelyet egyébként el sem olvasott. Ki merem jelenteni, ugyanis erre utal a „szinte egy ültő helyemben olvastam végig” vallomás. Ha egy ültő helyében olvasta végig, akkor gyakorlatilag nem olvasta el, ugyanis nem novellás, hanem kritikai esszékötetet tartott a kezében, amely tele utalásokkal (például), vagyishogy „egy ültő helyben” olvasva ellenőrizhetetlen a szöveg. Például: a „vesd össze” imperatívuszt azért írja az egyik kiválóság és legnagyszerűbb ember a másik kiválóságnak és legnagyszerűbb embernek, hogy ellenőrizhesse a szövegösszefüggést, értelmezhesse az állításokat, különösen akkor, ha az Élet és Irodalom kritikusa az „elvarázsolt” kiválóság és legnagyszerűbb ember.
Gondoljátok meg válasz | 2011.03.05 17:09:57 © (21163)
… semmilyen értéket nem hajlandó elismerni környezetében. Ha egyszer nem képes önmagát becsülni, kénytelen ürügyet keresni, hogy lefokozzon mindennemű kiválóságot; a legnagyszerűbb emberekben is csak a hibákat, tévedéseket, fogyatékosságokat látja, mert azok folytonosan megalázzák jelenlétükkel…
©
Hosszú, hosszú, hosszú… Mondhatni: bő lére („folyékony nőiségre”) eresztett hadova, mellébeszélés, süketelés! Tudniillik a kérdés konkrét, egyetlen szóval is lehet rá válaszolni, tudniillik a kérdés így hangzott: mihez ért Babarczy Eszter?
Itt azt írják, hogy filozófus. Ha pedig filozófus, akkor nyilván ért a filozófiához. Jó. Akkor a kérdés így hangzik: hol az a filozófiai mű, amely igazolja, hogy Babarczy Eszter filozófus, filozófusként is kiválóság és legnagyszerűbb ember?
Az a szöveg volna a Nagy Bizonyíték, amelyben Babarczy „leiskolázza, hazavágja” Richard Rorty nyelvész-filozófust? Elhiszem; akkor viszont ezt tessenek kimondani a kiválóságok és legnagyszerűbb emberek részéről: Babarczy Eszter kiváló nyelvész-filozófus! Akinek persze (most derül ki!) azért vannak hibái, tévedései, fogyatékosságai. Nyilván a hibái is „originálisak”, „unikálisak”, s amelyek „koros guru” hibák, tévedések, fogyatékosságok (©Almási), s én ezt is elfogadom, ám épp ezért kérdezem: a két kiváló és legnagyszerűbb műkritikus (nevezett Esterházy ikon és Almási professzor) miért nem említ kritikájában legalább egyet a hibák közül? A kiválóságok és legnagyszerűbb emberek attól volnának kiválóságok és legnagyszerűbb emberek, hogy nékik a hibáik ellenére sincsenek hibáik? Mert, ha vannak, miért nem tanulhatunk belőlük? Nem szólva arról, hogy a legkevésbé sem a kiválóságok és legnagyszerűbb emberek hibáiról, fogyatékosságairól kell beszélnünk, különösen kritikailag, hanem a kiválóságok és legnagyszerűbb emberek műveiben föllelhető hibákról, fogyatékosságokról (is).
Az a vád ért itt engem, hogy „a legnagyszerűbb emberekben is csak a hibákat, tévedéseket, fogyatékosságokat látom”.
Először is: én nem az embert nézem, hanem a művet nézem akkor, amikor a műről beszélek. Akkor nézem az embert, ha az emberről beszélek. Másodszor: ha az elemzett műben vannak jó mondatok is, akkor azt én szívesen nyugtázom, respektálom, már amennyiben tetszenének idézni a műből jó mondatokat, merthogy magamtól olyat nem találtam.
Az ÉS kiválósága és legnagyszerűbb kritikusa így fogalmaz: „»A nagy esszéista az, akinek mindent megbocsátunk.« »Ha beszélhetek most olyan személyesen, ahogy Lukács tette 1910-ben…« – Én vevő vagyok az ilyen mondatokra, nem beszélve a sötéten habzó női ősmocsárról.”
Igen, csakhogy ezek nem pusztán rossz, hanem par excellence hülye mondatok.
Ez a topik épp erről szól: hogy Esterházy mire vevő, mire nem vevő, érdemben semmit (senkit) nem minősít. Mondom: érdemben! Hiszen Esterházy a saját hülye mondatára is vevő: „A hazaszeretet minőség kérdése”.
Babarczy írja a könyvében: „A nagy esszéista az, akinek mindent megbocsátunk”.
Csonka „gondolat”. Helyesen így hangoznék: A nagy esszéista az, akit mi magunk (kölcsönösen) nagy esszéistának kiáltunk ki, s akinek mi magunk (kölcsönösen) mindent megbocsátunk.
Gondoljátok meg válasz | 2011.03.05 17:09:57 © (21163)
… hogy lefokozzon mindennemű kiválóságot; a legnagyszerűbb emberekben is csak a hibákat, tévedéseket, fogyatékosságokat látja…
©
Jó, de miért ne tenném, amikor én nem vagyok „nagy esszéista”, sem oda, sem vissza?! Semminő kötődésem nincs senkihez (ilyen értelemben), sem lelki, sem egzisztenciális leköteleződésem nincs a mindent megbocsátásra. Világéletemben „furcsa” ember voltam, mindig abba rúgtam a legnagyobbat, aki „megbocsátani” (értsd: dicsérgetni, nyálazgatni) próbált (ennek racionalitásáról bővebben alább).
Gondoljátok meg válasz | 2011.03.05 17:09:57 © (21163)
… csak a hibákat, tévedéseket, fogyatékosságokat látja…
©
Ez tényszerűen hamis állítás. Ugyanis, ha csak erről a topikról vesszük József Attilát, Karl Marxot, Ancsel Évát, Szabó Lőrincet, Moldova Györgyöt, Hermann Istvánt, Kosztolányi Dezsőt, Ranschburg Jenőt, Illyés Gyulánét, Papp Zsoltot, Bata Imrét, Lukács Györgyöt, Friedrich Nietzschét, Eörsi Istvánt, Megyesi Gusztávot, a nickek közül Gördülő Kőt… hosszan sorolhatnám (ismétlem: csak erről a topikról!), szóval, ha csupán azokat vesszük, akik hirtelen eszembe jutottak, világossá válik: kizárólag olyanoknál látok csak hibákat, tévedéseket, fogyatékosságokat, akiknél csak hibák, tévedések és fogyatékosságok láthatók. Illetve így helyes: azok műveiben. (Hadd tegyem hozzá: még Faragó Vilmosról, Mester Ákosról sem csak rosszat írtam, jobbára azt persze, de nem kizárólag.)
Para Szolvencia válasz | 2011.03.06 08:31:29 © (21166)
Akire Eszter rámutat, arról Esterházynak is van véleménye.
Előzmény: Gyurica úr (21094)
Na, kérem szépen, pontosan ez érdekel engem a legkevésbé. Még az olyan ember – rólam alkotott – véleménye sem izgat, akit tisztelek, s különösen nem a „pozitív” vélekedése! Egyébként bárkinek, aki képes fölérni ésszel e fontos filozófia lényegét, szívből ajánlom, ti. pontosan ez a lelki nyugalom kulcsa, ettől nem lesz „savanyú a szőlő”, ha majd óhatatlanul ellenérzéssel, közönnyel találkozunk. „Csak” némi örömérzetet kell érte áldozni. Ha képes vagy az általad is tisztelt, szeretett ember elismerését lepergetni magadról, akkor a rád szórt szenny (átok, közöny stb.), s ami a legfontosabb: a majdani csalódás is simán lepereg rólad. Ma valamiért tisztelnek, elismernek, és ez jó. Ám semmi garancia arra, hogy ugyanaz az ember ugyanazért holnap is tisztelni fog. A lelki békét nem a feléd áradó, hanem a belőled áradó tisztelet garantálja. És még csak nem is az ún. „kölcsönös tisztelet”, „kölcsönös szeretet”, hanem az egyoldalú, a Szabó Lőrinc-i „semmiért egészen” viszony.
Adyval szemben Szabó Lőrinc hívének, Jézusnak van ebben igaza. Ady így fogalmazta meg az örök boldogtalanság titkát:
De, jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak.
Ezért minden: önkinzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének
S lennék valakié,
Lennék valakié.
Aki magát akarja megmutatni, vesztes! Míg, aki azért „ír verset”, mert „sürgős szüksége van reá” (József Attila), nem szükségképpen vesztes. A jézusi „bölcselet” szerint az „örök boldogságot”, illetve az evilági konkrét boldogságot úgy nyerheted el, ha nem a szeretettségre, hanem a szeretésre törekszel. Ha szeretsz, nem az nyer vele, akit szeretsz (és itt tévednek el fatálisan az emberek), hanem a te szereteteddel csakis te nyerhetsz. Ha szeretsz, magadat is szereted értelemszerűen. Ha csak mások szeretnek, vesztettél. Még akkor is, ha valóban szeretnek, míg – mondom – a szeretettség részint ideiglenes, részint – az esetek döntő többségében – talmi állapot. Látszólagos. Az igazi szeretet nem tárgyi, hanem alanyi. Minden vonatkozásban! Nem a szeretettség, hanem a szeretés stabil. (A szeretet absztrakció, nem jelent semmit, konkrét a szeretettség, illetve a szeretés állapota.)
Gondoljátok meg válasz | 2010.12.18 15:28:37 © (20024)
… jobb, ha tőlem tudod meg. Egyesek csak szeretik, mások szeretik és tisztelik Babarczy Esztert és vannak, akik egyenesen imádják.
Előzmény: Gyurica úr (20023)
Nem szívesen volnék a helyében!
De, jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak.
Ismétlem: aki „magát” akarja megmutatni, akit nem az tesz boldoggá, hogy tud valamit, s azt képes formába önteni (majd közölni: leírni, lerajzolni, zeneileg megkomponálni stb.), vagyishogy képes megjeleníteni, amit tud, hanem csak a „maga” megmutatására (divatos szóval: celebségre) alkalmas – helyből vesztes!
Ezért (is) tartom itt kulcskérdésnek: mihez ért Babarczy Eszter?
Para Szolvencia válasz | 2011.03.06 08:31:29 © (21166)
Akire Eszter rámutat, arról Esterházynak is van véleménye.
Előzmény: Gyurica úr (21094)
Könnyű helyzetben vagyok, mert nem tartom Esterházyt a legnagyszerűbb embernek, kiválóságnak, de egyébként is, minden tekintetben érdektelen, hogy kire „mutat rá” Babarczy Eszter, s (ezáltal vagy nem ezáltal) kiről van, s miféle véleménye van Esterházy Péternek!
Sokan csodálják a bűvészeket. Én úgy hat-hét éves koromig ámuldoztam rajtuk, vagyis addig, amíg azt hittem, a bűvész varázsló. Amikor viszont megtudtam, hogy a bűvész valójában trükk-mester, olyasmit „varázsol”, amit – némi túlzással – bárki megtanulhat, kiábrándultam belőle. Még Rodolfót sem szerettem igazán. Nem a bűvészet vonz, hanem a varázslat. Kérdezem ezek után: varázsló-e az az ember, akit Babarczy (tárgyalt) könyve is „elvarázsol”? Szerintem még bűvésznek is gyönge.
Kóklernak nevezzük az olyan bűvészt, aki határozottan közli: „vevő” valamely mű két (külön megnevezett) mondatára, majd ugyanott azt írja, hogy a könyv egésze (benne az a rengeteg mondat, melyekre már nem annyira vevő) „elvarázsolja” őt. Vagyishogy ami különlegesen, kitüntetetten jó, arra Esterházy csak „vevő”, s ami az összegész (értsd: átlagosan jó, illetve átlagosan közepes), már egészen „elvarázsolja”. Esterházy a vevőséget stilárisan az elvarázsoltság alá rendeli. Kérdezem: miféle stiliszta az ilyen stiliszta? Válaszom: kókler stiliszta az ilyen stiliszta.
Maximum másodosztályú bűvész.
Esterházynak van egy bon mot-ja, amely szerintem közel műalkotás értékű, így szól: „földet vissza nem veszek”. Ez egy ironikus, enyhén önironikus, történelmileg bájosnak tekinthető megjegyzés. Csakhogy. Személyesség nélkül nem él meg. Szemben például az igazi varázsló mondatával: „Másként ejtjük a szót, / fejünkön másként tapad a haj”. Ez – dacára annak, hogy pro forma a „város peremén” élő emberekről szól a vers – egyetemes érvényű kijelentés. És pontosan ez a varázslat lényege.
Ráadásul Esterházy szövegét épp az „relativizálja”, gyöngíti, amire az érvénye alapozódna: a grófi személyesség. Mert nehogy már Esterházy ne akarja visszavenni azt a javadalmat, amelyet a faterja réges-rég „elkártyázott” (morálisan). Vagyis Esterházynál az is szar, ami jó lehetne. Amíg az igazi varázsló túllép e mai kocsmán, s még azon is túl: a „proletárköltő” túllép a „proletárságon” is (vö. a Halász Gábornak írt levelével), addig Esterházy még az értelemig sem jutott el, nyilván nem is igyekezett oda, kókler-bűvészként grófi-arisztokrata unikalitásából, szimpla különlegességéből él. Nem állítom, hogy könnyű megküzdeni egy Esterházy névvel, hanem azt állítom, hogy Esterházy nem is akar megküzdeni a nevével, sőt éppen nem koloncnak, hanem ellenkezőleg: mankónak, szellemi protézisnek tekinti azt, még az álneve is hivalkodó, az „esti” nem igazi álnév.
Gondoljátok meg válasz | 2011.03.05 17:09:57 © (21163)
… hogy lefokozzon mindennemű kiválóságot; a legnagyszerűbb emberekben is csak a…
©
Sem Esterházyt, sem Babarczyt nem tartom kiválóságnak, még kevésbé tartom őket legnagyszerűbb embereknek. Ez baj? Ha igen, miért baj? Merthogy igenis ők itten a legnagyszerűbb emberek? Ki állítja ezt? Ők állítják? Saját magukról? És egymásról? Rendben van, vigyék egymást egymás talpán Ámerikába, hozzák onnan egymást haza, s akár egymás talpán, akár egymás seggében, egy szavam nincs rá, csinálják; kizárólag arról beszélek, hogy e kollektív talpasság nem bizonyíték az intellektuális, művészi, emberi nagyszerűségre, azt csak a mű igazolhatja.
Babarczy könyvének minden mondata silány (kivétel nélkül mindegyik!), míg számos mondata a „kiváló és legnagyszerűbb” szerző elképesztő tudatlanságáról, korlátoltságáról, olykor par excellence prosztóságáról árulkodik.
Ez az állításom. Lehet cáfolni! Tényekkel! Bárki hozzáférhet a könyvhöz, bárki elolvashatja, bárki regisztrálhat nicket, elvileg bárki megcáfolhatja, amit állítok, miszerint: a könyv úgy rossz, ahogyan van.
A kérdésem tehát változatlan: mihez ért Babarczy Eszter? Nem azt kérdeztem, hogy mennyire kiváló és legnagyszerűbb ember Babarczy Eszter, hanem azt kérdeztem: mihez ért Babarczy Eszter!? Melyik az a tárgy, amelyhez ért? Legalább valamelyest.
