Megnéztem egy több, mint húsz éves térképet is: az is föltünteti a Széchenyi teret. A probléma számomra egyéretelműen a földhivatali ingatlan-nyilvántartás pontatlanságából ered. Az sok esetben abból következik, hogy a régi, manuális (kézzel írt) nyilvántartásokat pontatlanul vezették át a számítógépes nyilvántartásba vétel során a rendszerbe (90-es évek eleje). Volt oilyan ügyem, hogy a kézzel írt születési dátum utolsó évét (például 3-as helytt 8-ast írtak, "elnézték") különböző születési bizonyítványokkal, rokoni kapcsolatokkal, közjegyzői iratokkal kellett bizonyítani, s mindazt az ügyfél költségére. Sokszor előfordul az is, hogy a lakcímkártyán más házszám szerepel, mint a tulajdoni lapon, vagy a helyszínrajzon. Van olyan szolgáltató, amelyik el sem fogadja. Ilyenkor aztán kezdődhet a magyarázkodás.
Mindenki tudja, hogy a Sándor utcának a Diósdi út felől "nincs" baloldala. A Széchelyi tér elnevezés a 60-as évek elejére, a gimnázium építésének megkezdéséhez köthető. Hogy mennyire tér az alőtte való parkoló, az már kérdéses. A Széchelyi tér egy épületből, a gimnáziumból áll.
Vagy: a régi patika, most Központi Kávézó Budai út. A mások oldal a Kálvin tér, beleértve a református templomot, a mögötte lévő biztosítót, az a melletti lakóházat, és a PROFIT, mind az öt épület 1. szám alatti. (A közöttük lévő a közjegyzők: Hivatalnok utca, a Horváth Fogadó: Diósdi út) majd a tuloldalon a régi buszmegálló épülete ismét Kálvin tér volt . Például a volt Takarékszövetkezet Kálvin tér 5. szám). Egyszerűbbek: a művelődési ház melleti bekötő úton épület volt, lebontása után megszünt a 9-es házszám. Más: a számítógépről letölthető helyszínrajzon az Alsó utcában olyan helyrajzi szám szerepel (tertmészetesen a hozzá tartozó épület föltüntetésével, amelyik 15 éve nem létezik:22769 hrsz
A probléma felvetése jogos, de tele vagyunk hasonló anomáliákkal, mindenki találna a saját környékén ilyesmiket. (A Tóni csapás sem ott van, ahol a téreképek jelzik.)
Az átvezetésnek meg úgy kelllene történnie, hogy az elfogadott névadás vagy módisítás határozatát az önkormányzat megküldi e földhivatalnak. A pontatlanságokról a hivatal ad ki igazolást. Lényegében egyet értek a leírtakkal, de elsősorban a földhivatali ingatlan-nyilvántartás kataszttrófális.