"A tudományban nem hinni kell."

Van itt egy érdekes jelenség. Amikor a tudomány hívei azt mondják, hogy a tudományban nem hinni kell, akkor általában olyan példákat hoznak fel, mint a földre lehulló alma, ami a gravitációt bizonyítja. Merthogy azt ugye mindenki látja, tehát tény. Nos, tény az, hogy az alma leesik. Ezt azonban egyik vallás sem tagadja, és nem állítják azt, hogy csak akkor esik le, ha hiszel benne. A tudománynak azonban vannak olyan területei is, amelyek a hétköznapi tapasztalástól igencsak távol vannak, és amelyeket egyetlen földi halandó számára sem igazol közvetlenül a saját szeme. Gondolok itt például a kozmosz legkisebb és legnagyobb léptékű vizsgálatára. A kvantummechanika vagy a kozmológia olyan határtudomány, amiben igenis hinni kell, mert itt nem tényekről van szó, hanem többé-kevésbé igazolt elméletekről.

A tudomány módszere az, hogy megfigyelések alapján munkahipotézist állít fel, és azt próbálja további - adott esetben irányított - megfigyelésekkel alátámasztani. De a munkahipotézis, més néven elmélet nem tény, és nem törvény. Hinni kell benne.

Ráadásul, a tudomány egyáltalán nem olyan idealizált valami, aminek beállítod. A hit és a várakozások nagyban befolyásolják egy megfigyelés eredményét. Ha a megfigyelés beleillik az elméletbe, akkor minden oké, de ha nem, akkor kételkedni kezdünk a műszer pontosságában, a módszer használhatóságában, a mintavétel jóságában, stb. Se szeri se száma az olyan publikációknak, amelyekből kimaradnak a bizonytalanságra és kételkedésre okot adó mérési eredmények. Ennélfogva egyáltalán nem igaz az, hogy a tudomány egzakt és objektív volna.