:)) Ne áltasd magad. Reagálni fogsz.
A legtöbben nem bírják ki, hogy ne tegyék.
Be fogja neked bizonyítani, hogy itt és itt, ebben és ebben hibáztál, amott személyeskedtél, emitt nem ismerted el a rádbizonyított tévedést, hanem hajtottad a magadét - és, ha képes lennél majd elfogulatlanul, indulatmentesen, érdeklődve elolvasni, magad is látnád, hogy tulképp igazat ír. Valóban megtetted ezt is, azt is.
Csakhát...mégsem lesz igaza. Mert az emberi tényezőket, a normál, nem akadémikus vitahelyzet szokásos, konszenzuális jellemzőit figyelmen kívül hagyja.
Spirit, Nemo szentül hisz a maga igazában a vitát illetően, ebben senki meg nem tudja ingatni. Hogy mi ez az igazság, azt meg sem kísérlem leírni, mert bennem is csak homályosan körvonalazódott, megfogalmazni még nem tudom. Ha túljuttok a csörtén, levonod a konzekvenciákat, akkor egy idő után ezen ismeret birtokában érdemes vele újra felvenni a kapcsolatot, mert sokat tud, lehet tőle kérdezni, és adott határok között még vitatkozni is. Csak tudni kell, hogy meddig célszerű elmenni. :)