Én két részre bontanám a vasút problémáját, remélem jól gondolom:

1. A vasút hosszú ideig jelentős közlekedési szerepet töltött be, akkor ugyanis még nem voltak - megbízható, olcsó, sorozatgyártásra érett - motoros járművek, amelyek a dúsgazdagok hobbihülyeségein túl is nem csak alternatívát, de nagyon jó alternatívát nyújtottak volna. Ez ugyebár a vasút aranykora, amikor építésével jelentősen elősegíthette az országok fejlődését, az árumozgás beindulását, kis túlzással a jelenlegi gazdaságok alapjait valahol a messze régenben vasúton gördítették a helyszínre. Később, a belsőégésű motoros járművek fejlődésével és terjedésével létrejött egy újabb közlekedési forma, amely olyan szintre fejlődött, hogy a vasútnak keresztbe tudott tenni. Könnyen-gyorsan szállított háztól házig magánszemélyt vagy árut, és úgy tűnik, hogy a vasutat kiütve ez vált a legrövidebb út megoldásává (A--B), amelyből elég nehéz kiütni, lévén két pont között a legrövidebbet elég nehéz überelni (de nem lehetetlen). Alant elég jól ki lett tárgyalva a közút előnye, amely érvényesül is. Emellett a vasút - mint minden, alternatív megoldás - csak akkor tud életben maradni, ha garantál valamilyen előnyt, amely a közútnál nem úgy vagy nincs meg, és ezzel meg tud nyerni elég embert, hogy használják. Sajna, mint tömegközlekedés, az esetek nagy részében a busz jobb, teherszállításra pedig sajnos megint csak a kamionok, jobbak. Lényegében ez egy vesztett játszma: a múltat már nem lehet visszahozni, és szvsz ez az, amely sok fejben a probléma megoldását akadályozza: a megoldás nem az, hogy felégetjük az újat, felrobbantjuk a hidat, gőzhajót, stb, mert az jobb, mint mi, hanem megpróbálunk versenyre kelni vele. Az elsődleges piacon már aligha fog menni, a másodlagoson azonban (tömegközlekedés, áruszállítás bizonyos formákban) valós alternatíva továbbra is a vasút, nem véletlen, hogy még vannak sínek a világban. És ekkor jön a másodlagos probléma

2. a hanyag kezelés, amelyet a MÁV-nál is megfigyelünk, és könyvtári + fórumos története a világirodalom mennyiségével vetekszik. A piaci lehetőségekett ki nem használó, vagyonát elkótyavetyélő, nem piacgazdasági alapokon működő cég azt a vonatot is elszalasztja, amelyre esélye lenne felszállni, ha már az előzőt lekéste. Sikertelen cég, a legtöbb, kapitalistább országban egy percet sem működhetne tovább, vagy legalább is csak rendkívül különleges helyzet esetén.

Azt is akarnám írni, hogy kíváncsi vagyok, vajon a haldokló dolgok (cégek, üzleti folyamatok) automatikusan megtalálják az őket felszámoló és végleg kinyíró döglegyeket (amit a mávnál is látunk), vagy ez egy helyi csoda? De nem írom, mert nyílván más perspektívából kell nézni: ahol jól működik egy cég, ott jól végzik a dolgukat, a döglegyek pedig a rossz cégekre jutnak rossz szakemberek formájában. Filozofálni lehet, hogy ez nem egyenlő a halállal, mert van lehetőség az újragondolásra, vérfrissítésre, és lényegében egy cég életében a vég mint olyan akár hasznos is lehet, megállítja az erőforrások pazarlását, és vagy gyökeres gondolkodásmódváltás (átgondolást) eredményez, vagy csődbe megy, és megszűnik. De vajon a MÁVot milyen formában lehetne kihúzni abból az inkompetencia által telenyálalt gödörből, amelybe nyakig beleragadt?

bocs az általánosításért és a pongyolaságért.