Alapvetően egyformák vagyunk. Mindannyian bűnre hajló természettel jöttünk a vliágra, és sokszor engedtünk/engedünk is a természetünknek. Akik megismerik Krisztust, és belátják bűnösségüket, és kérik, hogy Isten bocsásson meg nekik, valamint elhatározzák, hogy szakítanak is a bűneikkel, azok sem többek, jobbak, mint mások, csak elindultak a jó úton. A bűn súlyos dolog. Olyan tartozás Isten felé, amit nem tudunk visszafizetni, úgyhogy Isten kegyelme által élhetünk. Erről beszél Jézus az adós szolga példázatában is (Mt 18:23- ). Mindenkinek rendelkezésére áll a megtérés lehetősége, tehát ezért sem vagyunk különbek. Hajlamosak vagyunk érdemekre tekinteni, de akit ez megkísért, érdemes elgondolkodnia ezen:

"Némelyeknek pedig, kik elbizakodtak magukban, hogy ők igazak, és a többieket semmibe sem vették, ezt a példázatot is mondá: Két ember méne fel a templomba imádkozni; az egyik farizeus, és a másik vámszedő. A farizeus megállván, ily módon imádkozék magában: Isten! hálákat adok néked, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek, ragadozók, hamisak, paráznák, vagy mint ím e vámszedő is. Bőjtölök kétszer egy héten; dézsmát adok mindenből, a mit szerzek. A vámszedő pedig távol állván, még szemeit sem akarja vala az égre emelni, hanem veri vala mellét, mondván: Isten, légy irgalmas nékem bűnösnek!  Mondom néktek, ez megigazulva méne alá az ő házához, inkább hogynem amaz: mert valaki felmagasztalja magát, megaláztatik; és a ki megalázza magát, felmagasztaltatik."