Keresztelő János nem lehet Illés reinkarnációja, mert azt a kapcsolatot, ami köztük volt, maguk a zsidók sem így értelmezték, és nyomukban az evangélisták sem. Lukács (1,7) közli az erre vonatkozó szóhasználat értelmét: "És ez [Ő]előtte fog járni az Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a fiakhoz térítse, és az engedetleneket az igazak bölcsességére, hogy készítsen az Úrnak tökéletes népet." A "lelkével" (pontos fordításban: "szellemével") nem emberi lelket, hanem a prófétai küldetéshez szükséges prófétai szellemet jelenti. Ehhez hasonlóan részesedett Elizeus is az Illés-féle szellemben (úgy, hogy előtte jó ideig párhuzamosan élt Illéssel):

 

2Kir 2,9-10

"És mikor általmentek, monda Illés Elizeusnak: Kérj tőlem, mit cselekedjem veled, mielőtt tőled elragadtatom. És monda Elizeus: Legyen, kérlek, a tebenned való léleknek kettős mértéke énrajtam. És ő monda: Nehéz dolgot kértél; mégis, ha majd meglátándasz engem, mikor tőled elragadtatom, meglesz, amit [kérsz:] ha pedig [meg] nem [látándasz,] nem lesz meg."

 

2Kir 2,14-15

"És vevé az Illés palástját, amely róla leesett, és [azzal] megüté a vizet, és monda: Hol van az Úr, az Illés Istene? És mikor ő is megütötte a vizet, kétfelé válék az; és általméne Elizeus. És mikor látták őt a próféták fiai, akik átellenben Jérikhónál valának, mondának: Az Illés lelke megnyugodt Elizeuson. És eleibe menének néki, és meghajták magokat őelőtte a földig"

 

Az Ószövetségben nem volt példátlan, hogy a prófétáknak Isten külön szellemi erőt adományozott. Jóval korábban egy hasonló esetet látunk, csakhogy ott az illető még el sem ragadtatott, hát még hogy meghalt volna:

 

4Móz 11,25-29
"Kiméne azért Mózes, és elmondá a népnek az Úr beszédét, és összegyűjte hetven férfiút a nép vénei közül, és állatá őket a sátor körül. Akkor leszálla az Úr felhőben, és szóla néki, és elszakaszta abból a lélekből, amely vala őbenne, és adá a hetven vén férfiúba. Mihelyt pedig megnyugovék őrajtuk a lélek, menten prófétálának, de nem többé. Két férfiú azonban elmaradt vala a táborban; egyiknek neve Eldád, a másiknak neve Médád, és ezeken is megnyugodott vala a lélek; mert azok is az összeírottak közül valók, de nem mentek vala el a sátorhoz, és mégis prófétálának a táborban. Elfutamodék azért egy ifjú, és megjelenté Mózesnek, és monda: Eldád és Médád prófétálnak a táborban. Akkor felele Józsué, a Nún fia, Mózes szolgája, az ő választottai közül való, és monda: Uram, Mózes, tiltsd meg őket! És felele néki Mózes: Avagy érettem buzgólkodol-é? Vajha az Úrnak minden népe próféta volna, hogy adná az Úr az ő lelkét őbeléjük."

 

Tehát szó sincs az emberi lélek átszármazásáról: a prófétai küldetéssel járó szellemi erőnek (ajándéknak) benne való folytatódásáról van szó.

 

---

 

"Jézus más kijelentése is igazolja azt, hogy a testet öltött lelkek szabad akarattal bírtak már leszületésük előtt is: Aki Istentől származik, az Isten beszédeit hallgatja, ti azért nem hallgatjátok, mert nem származtok az Istentől,? (János 8:47). Jézus szerint tehát ölthetnek ember testet ördögi szellemek is, mégpedig születés, nem pedig megszállás által." - Szó sincs arról, hogy itt bármely emberi léleknek preegzisztenciája és ebben az állapotában szabad akarata lett volna. A szövegrész csak a jelen időre nézve állítja a szabad akaratot, azaz inkább a jó cselekvésének hiányát.

 

Hogy miért nem szabad valójában az emberi akarat, arról Pál sokat ír a Római levélben, ahol e rabságot a testi létformával köti össze:

 

Rm 7,14-15
"Mert tudjuk, hogy a törvény lelki; de én testi vagyok, a bűn alá rekesztve. Mert amit cselekeszem, nem ismerem: mert nem azt mívelem, amit akarok, hanem amit gyűlölök, azt cselekeszem."

 

Rm 7,18
"Mert tudom, hogy nem lakik énbennem, azaz a testemben jó; mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom."

 

Rm 7,22-24
"Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint; De látok egy másik törvényt az én tagjaimban, mely ellenkezik az elmém törvényével, és engem rabul ád a bűn törvényének, mely van az én tagjaimban. Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből?"

 

Itt Pál a természetes, újjászületetlen ember állapotát írja le általános alanyhoz hasonló nyelvtani formában. Ebből most azt emelem ki, hogy ezt az állapotot ő nem valami preegzisztens szellemi lény testbe zártságaként tárgyalja, hanem a testnek abban az értelmében, ami az Ádámtól örökölt gyarló emberi természetet jellemzi:

 

Rm 5,12
"Annakokáért, miképpen egy ember által jött be a világra a bűn, és a bűn által a halál, és akképen a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek vétkeztek"

 

Ebből a rabságból a Szentlélek általi új élet szabadít ki, melynek kezdete a hitvalló bemerítés (tehát nem a testi "leszületés"). A bemerítés közösségválallást jelent Jézus halálával és feltámadásával:

 

Rm 6,4
"Eltemettettünk azért ő vele együtt a keresztség által a halálba: hogy miképpen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképpen mi is új életben járjunk."

 

Itt tehát egy evilági esemény, a hitre jutás és az ezt kísérő bemerítés az, ami átlépést jelent a halálból az életbe. Semmi szó nem esik preegzisztens szellemlények állítólagos preegzisztens szándékáról, ami ezt megelőzi.

 

---

 

"Aki az (eszményi), kitűnő magot veti, az az Emberfia, A szántóföld pedig a világ, a kitűnő (eszményi) mag a királyság fiai, a vadóc (konkoly) pedig a gonosz(ság) fiai. Az ellenség pedig, aki a vadócot (konkolyt) veti, az ördög (Máté 13:37-39)." - Itt semmi utalás nincs az ember esetleges preegzisztenciájára, netán "leszületésére." A mag-hasonlat csakugyan szellemi származásra utal, de nem a testet öltésre, hanem a hitre jutásra. Itt van János leveléből egy, a mostanival egészen összecsengő szóhasználatot tartalmazó szakasz:

 

1Jn 3,8-10

"Aki a bűnt cselekszi, az ördögből van; mert az ördög kezdettől fogva bűnben leledzik. Azért jelent meg az Istennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa. Senki sem cselekszik bűnt, aki az Istentől született, mert benne marad annak magva; és nem cselekedhetik bűnt, mivelhogy Istentől született. Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki igazságot nem cselekszik, az egy sem az Istentől való, és az
[sem], aki nem szereti az ő atyjafiát."

 

Itt tehát előfordul a származás fenti kettőssége, továbbá a megmaradó mag képe (kissé eltérően a példázat Jézus-féle értelmezésétől, ahogy azt Máténál találjuk). De hogy miféle mag teszi Isten gyermekévé az embert, arra a közeli folytatás világít rá:

 

1Jn 3,15
"Aki gyűlöli az ő atyjafiát, mind embergyilkos az: és tudjátok, hogy egy embergyilkosnak sincs örök élete, ami megmaradhatna őbenne."

 

Ez a mag tehát az örök élet. Persze nem valami preegzisztens emberi élet, azaz mikor már az emberben van, akkor a múlt irányában nem örök, csak a jövőben örök (az ideális esettípust tekintve, akiről János szeret beszélni). És erről az örök életről számos egyéb helyen tanít a Biblia. Ugyanebben a János-levélben pl. itt:

 

1Jn 1,1-3
"Ami kezdettől fogva vala, amit hallottunk, amit szemeinkkel láttunk, amit szemléltünk, és kezeinkkel illettünk, az életnek Ígéjéről. (És az élet megjelent, és láttuk, és tanúbizonyságot teszünk róla, és hirdetjük néktek az örök életet, amely az Atyánál
vala és megjelent nékünk;) Amit hallottunk és láttunk, hirdetjük néktek, hogy néktek is
közösségtek legyen velünk, és pedig a mi közösségünk az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal."

 

Tehát az örök élet Jézusban volt kezdetben az Atyánál, nem pedig az emberek valamiféle preegzisztens szellemi létformájában. A vele való közösség ma a hirdetett igében való hit által érhető el.

 

A szóhasználat megértéséhez elengedhetetlen a János-evangélium prológusának olvasása is:

 

Jn 1,1-5
"Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge. Ez kezdetben az Istennél vala. Minden őáltala lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Őbenne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága; És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt."

 

Ez Jézusról, a preegzisztens Igéről (Logoszról) szól, aki egyben Isten is. Emberi preegzisztenciának nyoma sincs.

 

Jn 1,9-14

"Az igazi világosság eljött volt [már] a világba, amely megvilágosít minden embert. [Vagy: Az igazi világosság az Ige volt, ami megvilágosít minden e világba jövő embert.] A világban volt és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt. Az övéi közé jöve, és az övéi nem fogadák be őt. Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek; akik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születtek. És az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal."

 

Innen nyilvánvaló, hogy az Istentől születés a testi születés után történik vélelmezhetően érett, döntésképes korban, tehát nem valamiféle reinkarnációs "leszületés" útján. Elsajátítása a Jézusban való hit által történik, mert őbenne van a kegyelem és igazság teljessége. Módszere a (hitvalló) bemerítés (Jn 3,5): "Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába."

 

1Jn 1,15-18

"János bizonyságot tett őróla, és kiáltott, mondván: Ez vala, akiről mondám: Aki utánam jő, előttem lett, mert előbb volt nálamnál. És az ő teljességéből vettünk mindnyájan kegyelmet is kegyelemért. Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem [pedig] és az igazság Jézus Krisztus által lett. Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú [megbízhatóbb szövegváltozat szerint: az egyszülött Isten], aki az Atya kebelében van, az jelentette ki [őt.]"

 

Tehát nem valami preegzisztens jó szellemek "leszületésekor" történik az Istentől születés, hanem amikor a Jézusban (személyében, életében és tanításában) kijelentett ige prédikálását hittel fogadja az ember.

 

---

 

"Ő pedig így válaszolt: minden növényt, amelyet nem az égi Atyám ültetett, gyökerestül ki fognak tépni. (Máté 15:13). Bizonyítékok ezek arra, hogy vannak szellemi lények, akik azzal a szándékkal születtek le a földre, hogy itt Isten akaratát tegyék, és vannak olyanok, akik nem ezért születtek le." - A fentiekből látszik, hogy nem szellemi lények "leszületéséről" van szó, hanem rendes, nem preegzisztens földi embereknek isteni üdvösségmaggal, örök élettel való felruháztatásáról Jézusban, aki kegyelemmel és igazsággal teljes lévén maga az örök élet.

 

"A szeretet Istene nem teremthetett ördögöt. Aki azzá vált, az saját, helytelen gondolkodása következtében lett azzá." - Az biztos, hogy nem ördögnek teremtette. De ennek és az általad írt folytatásnak nincs bizonyító ereje a reinkarnációra nézve.