Én pedig rámutattam, hogy nincsen olyan, hogy "a görög", hanem különböző görög szövegkiadások vannak, és félrefordításokról csak akkor lehet beszélni, illetve azokat tudományosan kimutatni (illetve e kimutatásra diadalittasan mutogatni, ahogy te tetted), ha az ember Károlit a saját alapszövegével, vagyis a TR-szal hasonlítja össze. 

 

Értelek. Világos lett számomra a lényeg,lehet,hogy az én hibámból,de akkor elbeszéltünk egymás mellett. Ha ez miattam történt,akkor bocsánat.

 

Nem így kell Károli félrefordításait kimutatni, ezért forrásodra való hivatkozásod szövegezésével módszertani hibát követtél el.

 

Elnézést kérek.De nem én írtam a cikket, csak ideillőnek találtam.

 

jó okuk van fenntartani a lélekvándorlás ellen kimondott anathémával való egyetértésüket.

 

Tehát,a reinkarnáció,mint tétel egy létező dolog volt már akkor is,máskülönben nem ment volna a vita róla...

 

 

"Az Ó- és Újszövetség embere magától értetődőnek tartja az újra testet öltés gondolatát. Például majd’ egy tucatszor fordul elő a szövegekben, hogy Illés próféta eljön Keresztelő Jánosban, vagy Jézusban ölt testet. Az Újszövetségből azonban az első három században szinte mindenünnen kigyomlálták a reinkarnációra utaló részeket. 325-ben a Niceai zsinaton lezárták a kánont, és ez azt is jelentette, hogy a kor egyházfői csak azokat a szövegeket fogadták el hitelesnek, amelyek megegyeztek az akkori hitvilágukkal és érdekeikkel. Rögzítették a Credót – a Hiszekegyet is, de ebből szintén kihagyták az újra testet öltés eszméjét. Ugyanakkor az egyházatyák, az igazi misztikusok, Szent Ágoston, Alexandriai Kelemen, Órigenész, vagy Bonaventura mindig kacérkodtak a reinkarnáció gondolatával, s rejtjelezve beleszőtték tanításaikba. Órigenésznél például a lélek nem az ember földi életével kezdődik, és nincs számára a halál után örök kárhozat. Az egyház hittételeinek kialakulására azonban hatalmi, politikai szempontok árnyéka vetült. Jusztiniánusz császár úgy kívánta a Konstantinápolyi iskola, és ezzel a Bizánci Birodalom hegemóniáját megerősíteni, hogy a rivális Alexandriai iskola egyháztanítóit sorra elítéltette. 553-ban a Konstantinápolyi zsinat a császár hatalmi nyomására Órigenészt 11 pontban elmarasztalta. Anatémának, eretnek tanításnak bélyegezték minden reinkarnációra utaló tantételét."
(Dúl Antal teológus)

 

Dúl Antal tanulmányait 1967-től 1972-ig a Római Katolikus Hittudományi Akadémián végezte. Ami azért is meglepő,mert pont a katolikus egyház ellenzi a reinkarnációt leginkább.

 

Hitemet továbbá,hogy mire is alapozom a reinkarnáció valósságát,még ezzel tudnám alátámasztani ,ha nem gond,hogy megemlítem,ezt leírtam egy másik topicba is,persze ez az alátámasztás már csak zárójeles kiegészítés:

 

A héber történész, Josephus  szerint  a zsidóknak  három vallási csoportjuk volt.  Ezek az esszénusok,  farizeusok  és a szadduceusok  voltak.  A szadduceusok  hitték,  hogy  a lélek is  meghal,  mikor  a test  meghal, de a másik  két csoport,  a farizeusok  és az esszénusok  hittek  az újjászüle­tésben. A zsidók hitték, hogy egy ember, aki már élt, újból életre kelhet,csak ennek a kimenetelét nem tudták.

(Sokminden változott azóta emberi törvénykezések formájában,így pl az is,hogy csak anyai ágon lehet vki zsidó,holott a rómaiak előtt a zsidóság származtatását apai ágról származtatták,lásd: Ábrahám,tehát nem csodálkozom,hogy a reinkarnáció is máshogy van manapság feltüntetve.)

 

A  Kabala  az  a  szent  szöveg,  amelyről  azt  állítják,  hogy  a  héber Szentírásban elrejtett titkos   bölcsességet  tartalmazza. Ezt a  középkor rabbijai   az  ősi  tanokból  vezették le.  A reinkarnáció  gyakran megjelenik  a Kabalában, és a haszidizmusban ez továbbfejlődött. E  tanítások szerint  az  összes  emberi léleknek közös  eredete  van, az  első  embertől (Adam Kadmon). Az Adam az egy gyűjtő fogalom, embert jelent héberül,nem pedig keresztnevet. Ádám lelkének  részei   (nitzotzoth) alkotják  az  egyé­ni lelkeket. Ádám  eredendő bűne összezavarta a  magasabb és  alacsonyabb rendű  lelkeket. Ennek  következtében minden  egyes léleknek keresztül kell  mennie az  inkarnációk  során  mielőtt visszatér Istenhez. Az  ókori   zsidók   hite  szerint Mózes  Ábelnek, Ádám fiának a rein­karnációj a  volt.   Messiásuk  pedig  mag a  Ádám reinkarnációja,   aki egyszer már eljött mint  Dávid.

 

A  korai   kereszténység egyik  filozófusa,   név szerint  Origenész   (i.u. 185-254),   akit a történészek az  egyik  legjelentősebb egyház­ atyának  tartanak,  a  Contra Celsum-ban írja:  „Megfelel-e  valami  jobban  az értelemnek,  minthogy   minden  egyes  lélek valamilyen  rejtélyes  okból egy testbe  kerül, és ez  az  érdemeknek és az  előzőleg  elkövetett  cse­lekedeteknek  megfelelően történik?  A  lélek,  amely   természeténél fogva anyagtalan  és láthatatlan, nem  létezhet  anyagi  helyen  anélkül, hogy  ne  volna teste,  amely  megfelel  e  hely  természetének; követke­zésképp  ezt  a testet,  amelyre  korábban  szüksége volt,  de amely  a to­vábbiakban megváltozott  állapotában nem megfelelő  többé, leveti egyszer és  egy  másikra cseréli. " ( Reinkarnáció a korai kereszténységben. )

 

Szent  Ágoston  (i.u.   354-430)   a  Contra Academicds-ban Platón   re­inkarnációját tárgyalja:  „Platón üzenetét, amely  a legtisztább és a leg­ ragyogóbb  az  összes  filozófia  közül,  a  tévelygés sötétsége  végül szétdarabolta és most  főleg Plotinusnál tündököl, Platón  egy követőjénél, aki annyira hasonlít  mesterére,  hogy  azt gondolhatnánk, együtt éltek, vagy  méginkább  —  az őket   elválasztó  hosszú   időre  való  tekintettel, Platón újjászületett  Plotinusként.”

 

A  XV.  századi   Firenzében,  Italiában, a  Medic i ház  védelme alatt  Platón tanai és a reinkarnáció  fogalma újjáéledtek.

Georgius Gemistust (1355-1450) tartják az első  filozófusnak,  aki Platón tanait újra  bevezette  a  nyugati  világba. Gemistus írta: „Ami  bennünket illet, a  lelkünk  halhatatlan és  örökkévaló… Halandó por­ hüvelyhez  kapcsolódva az Isten egyszer az egyik, másszor a másik testbe  küldik, acélból, hogy  a  halandó és  halhatatlan  elemek egyesü­lése  az  emberi  természetben hozzájárulhasson  a  mindenség  egészé­nek  egységéhez.”

 

A  rómaiakkal Ennius,  a  költő,  ismertette meg  a  karmát.   Annales-ei- ben  Ennius elmondja, hogyan jelent  meg  neki  álmában Homérosz, és mondta el  neki, hogy  két  testüknek egyazon lelke  van.  Vergilius  (i.e.70-19)   az  Aeneász-ban írja:   „Ezen  lelkek mindegyikét,   ezer   évi  bo­lyongás   után,  megidézi az  isteni  gondviselés az ítélőszék elé  a  Léthe folyóhoz. Ezen  az  útón elfelejtik  előző   földi  életüket, és  újra  meglátogatják  a  világ  boltozatos birodalmát,  készen   arra,  hogy   ismét   élő testbe térjenek  vissza.”