Mottó: „Babarczy Eszter… olyan műveltséggel és originalitással” alkot, „mintha koros guru lenne.” (Almási Miklós)

 

 

Elhiszem. Épp ezért nézzük konkrétan is!

Koros Guru néni A ház, a kert, az utca című könyvében „háromféle magatartást, értékrendszert és irodalomértelmezést szeretne megvizsgálni” (103. o.), igen, nem tévedés, pontosan háromfélét szeretne, és amit egy koros guru szeretne, azt ő meg is vizsgálja! Tüzetesen megvizsgálja, s arra a bátor gurukövetkeztetésre jut, hogy a 18. századi Anglia „régi vágású úriemberei” nem az ő „szívének” a „legkedvesebb” úriemberei, merthogy – kérdezi az esszéista – „hol van már a jó társaság politikai morálja és jó ízlése? Ki használná manapság az ťerényes emberŤ kifejezést, s ha használná, ki tudná megmondani, mire gondol? Az erény helyett be kell érnünk az igazsággal, de ez az igazság aztán megfellebbezhetetlen és szilárd, s kimondása maga is erkölcsi és politikai aktus”.

Idáig jutottunk az elemzéssel, most pedig nézzük a további „vizsgálódást”: „És ha az igazság nem is annyira megfellebbezhetetlen és szilárd? Ha éppenséggel cseppfolyós, illékony és bujkáló természetű? Ha nem nagy és magasztos, hanem apróka és szinte frivol?” (108-109. oldal).

 

Tehát a „bátor, unikális esszéista” (©Almási) mindenekelőtt leszögezi: az igazság szilárd és megfellebbezhetetlen, majd rákérdez: „és ha az igazság nem is annyira megfellebbezhetetlen és szilárd?”, végül büszkén tekint ki „originális” (©Almási) fejéből: „látjátok, feleim, ennyire bátran és originálisan kérdeztem én bele a nagy lecsóba!”.

Belekérdezett. Roppant kérdéseivel falhoz szorította a fél világot plusz Susan Sontagot és a komplett szellemtörténetet. Igaz, ő állítja, hogy az igazság szilárd, na de ő is kérdezett rá unikálisan: mi van, ha nem szilárd? Hanem viszont cseppfolyós!

Azt sajnos elmulasztotta megkérdezni, hogy mi van akkor, ha az igazság sem nem szilárd, sem nem cseppfolyós; ámde szent meggyőződésem: szándékos a mulasztás, merthogy éppen ebben áll az elemző esszé originalitása! Az a szilárd, ami nem szilárd? Kérdőjellel! Originális a költői megállapítás, ti. A tanúban nem szilárdságról, cseppfolyósságról esik szó, hisz’ régóta tudjuk: Virág elvtárs szerint „az a gyanús, ami nem gyanús”; tehát a vak is látja: Babarczy tétele („az a szilárd, ami nem szilárd?”) nem pusztán a Virág elvtársi tézis továbbfejlesztése, hanem egy merőben új axióma!

Ez pedig már az Almási-féle folyomány: az az unikális, ami nem unikális.

 

Az igazság szilárd. De mi van akkor, ha nem szilárd? – kérdi Babarczy Eszter, s ami nagyjából olyan, mintha az originális szerző azt állítaná, hogy „a vaddisznó trappista cickányt hadarint a jegenyefára”, majd rögvest megkérdezné: „és ha nem is annyira a vaddisznó, hanem a pőrés tekenőlant, és ha nem is a fára, hanem a bugabélű szúpütyükére?”.

 

Csak állítani kell valamit (bármit), majd rákérdezni a dologra (bármit), és rögvest közli a szerzőről Esterházy Péter (az Élet és Irodalomban), „megértő ez a nő, meg akarja érteni”.

Micsodát? Hogy szilárd? Vagy inkább azt, hogy nem szilárd?

 

„És ha az igazság nem is annyira megfellebbezhetetlen és szilárd? Ha éppenséggel cseppfolyós, illékony és bujkáló természetű?”

 

Kérem, itt (mármint ezen a topikon) régóta nyilvánvaló: ami „éppenséggel cseppfolyós”, az részint Babarczy Eszter „nőisége”, szó szerint: „dionüszoszi folyékonysága” (178. o.), részint a szerző urogenitális lecsapódása (kicsurranása) az éjszakai serbliben, mert is folyékony!, míg ami illékony, az Babarczy seggének akusztikailag és nazálisan észlelhető mozzanata (tudományos kifejezéssel: fing), illetve ama „bujkáló természetű” jelenség nem egyéb, mint a „szívató nickek” özöne a Babarczy Esztert köztárasági elnöknek című fórumrovatban. Na most, megítélésem szerint, Babarczy guru-segge áll a legközelebb az igazsághoz, ám még az sem egészen azonos vele. Így hát Babarczy Eszter tovább kérdez, merthogy nem is volna ő unikális, originális esszéista, ha nem kérdezne megállás nélkül: mi van, ha az igazság „nem nagy és magasztos, hanem apróka és szinte frivol?”.

 

Egyszerű kérdés. Egyszerű rá a válasz: ami „nagy és magasztos”, az a kegyelmes dákóm, kérném tisztelettel, ám amely eszmetörténeti objektum az originális szerző szerint már nem áll föl, ezért hát legyen az bármekkora, és bármily magasztos, sajnos, nem jöhet számításba, mint „megfellebbezhetetlen igazság”. Legalábbis Babarczy Eszter számára nem. Marad tehát az, ami apróka és frivol.

Igen, csakhogy az igazság – és ezt már Almási Miklós filozófusprofesszornak mondom – lehet frivol is, lehet kézenfekvő is. Miként a cipő is lehet gumitalpú, lehet bőrtalpú.  A lényeget tekintve nincs jelentősége, ti. a bőrtalpú cipő is cipő. Sőt ugyanazon igazság lehet frivol, majd később nem frivol.

 

Évekkel ezelőtt azt állítottam (éppen itt, ezen a topikon), hogy Babarczy Eszter a lelke mélyén zsidógyűlölő. Mindenki hamis állításnak minősítette, még Triste is! (Gördülő Kő nem vett részt a vitában), mígnem aztán (Babarczy HVG-s nyilatkozatával) teljesen világossá vált: az állításom igazság. Nyilván korábban is az volt, csak akkor még frivolnak, sőt istenkáromlásnak tűnt, ezért (és másért is persze) igyekeztek az olvasók elhárítani maguktól a kellemetlen igazságot. Vagy pedig Babarczy állítása frivol, „megrökönyítő” igazság. Nincs harmadik alternatíva, lehet dönteni!

 

Már, hogy miként lehet ezt eldönteni? Érvek alapján. Nekem már évekkel ezelőtt megcáfolhatatlan érveim voltak, mikor például a Kertész Imre Nobel-díját „fikázó” Babarczy-cikket analizáltam, csak akkor ez még túl frivolnak tűnt, senki nem mert hinni a szemének. Miként ma is sokan vannak így, pedig hát el kéne dönteni: vagy arról van szó, hogy (1) Babarczynak a mai napig vissza nem vont állítása frivol igazság (mely szerint a magyarországi kibontakozást a rasszista antiszemitizmus garantálja), vagy (2) Babarczy Eszter a lelke mélyén (zsigeri) zsidógyűlölő, vagy (3) Babarczy Eszter originális, unikális filozófus, vagy (4) Babarczy Eszter hülye, vagy pedig (5) Babarczy Eszter hülye álfilozófus, ostoba zsidógyűlölő.

 

A következő a helyzet: intellektuálisan megcáfolhatatlan, megdönthetetlen érv: ahol valaki egy neonyilas párt hatalmi térnyerésében vizionálja Európa „szebb jövőjét” (EP-választások kapcsán hangzott el a kijelentés!), ráadásul, ha tapasztalja, hogy a „frivolságán” zsidóemberek „megrökönyödnek”, és mégis közzéteszi a baromságát (a HVG-ben), sőt vissza sem vonja, akkor ott bizony nem szimpla ostobaság, hanem tudatosság (értelemszerűen csakis zsidógyűlöletből – mert mi másból? – fakadó szándékosság) érhető tetten. Vagyishogy teljesen szükségtelen lélekbúvárként megkérdezni az illetőt: „te, Eszter, őszintén mondd meg, rühelled a zsidókat!?”, merthogy pontosan tudható: rühelli a szidókat, ugyanis ebben a vonatkozásban a HVG-s kijelentés kulcsa szó szerint így hangzik: „Sok jó ismerősöm megrökönyödésére véleményem szerint…” – magyarán: nem egyszerű habókosságról, meggondolatlanságról van szó, hanem kontrollált, visszajelzett „frivolság” (értsd: idióta provokáció) történt már a közlés pillanatában is. A cikk vissza nem vonása pedig „csak” a nyomaték.

 

Az én igazságom (mely szerint Babarczy zsidógyűlölő) frivol? Nem frivol, noha az volt korábban, amikor Tristéék még nem Babarczy kijelentésein, hanem az én állításomon rökönyödtek meg. Provokatív voltam? Az voltam, mert akkor még Babarczy „morálisan disztingvált” embernek számított Tristéék szerint. Vagyis ebben különbözik az igazság a cipőtől. A bőrtalpú cipő ti. nem katarzis, nem „utólagos fölismerés” révén válik gumitalpúvá, hanem – esetleg – akkor, ha a suszter átalakítja. Babarczy viszont nem átalakult az évek folyamán, hanem manifesztálódott. Lényegi különbség, döntő szempont!

 

Minden frivol igazság, minden igazságtartalommal bíró blaszfémia előbb-utóbb banális igasággá válik, azzá lett Kopernikuszé is, Brunóé is, Galileié is… Egyébként ez is egy abszolút igazság! Józanésszel senki nem vitatja. Csak két esetben. Vagy akkor, ha rá tud mutatni évezredes „frivol igazságra”, vagy akkor, ha az illető originális, magát nem hivatalosnak tekintő szellemtörténész. Akinek fogalma nincs arról, mi a szellemtörténet, ti. nincs, aki elmagyarázza néki. Babarczy bácsikája „nemzetközi szaktekintély” (erre kapja a pályázati pénzeket), ami pedig (mármint hogy „nemzetközi szaktekintély”) azt jelenti, hogy Vajdáék valamikor jól pofán baszták egymást (Heller Ágnes szerint), ti. intellektuális síkon eldönthetetlen volt számukra: „akkó’ mostan érvényes a markcizmus-e még úgy ahon van vagy neme érvényes-e mᒠúgy ahon van?!” Ezen töprengtek, törték a fejüket hosszan, majd – heuréka! – Vajda Mihályt orrba vágták, mint cirkuszos a (bicikliző) majmát (vs. paraszt az ökrét), s így történelmileg eldőlt a kérdés: nem érvényes! Meer’ ho’ a zigasság rellatív! Így döntöttek. Ettől váltak „nemzetközi” (értsd: emigráns) „szaktekintélyekké”. És ez nem túlzás, vagyis tőlem játszhatunk komoly fórumozósdit, összevethetjük pl. a „parvenü” (értsd: „áruló”) Hermann István bármely mondatát a „pária” (értsd: neofita) Heller bármely mondatával. Zsírozzunk! Minden jó Heller-mondatra teszek száz jó Hermann-mondatot! Illetve ez így nem fog menni, mondjuk inkább: minden majdnem jó Heller-mondatra… (A Fazikasék is beszállhatnak a játékba!!! Privát válasz egy SMS-re: nem szégyen „tisztelni” Hellert, soha nem állítottam az ellenkezőjét, de az se szégyen ám, ha valaki érdemben is képes megvédeni tisztelete „tárgyát”.)

 

Szerintem nem véletlen, hogy ma Babarczy Eszter, mint par excellence Vajda-ivadék és pedagógiai Almási-termék (nem hivatalos szellemtörténész) egyáltalán nem konyít a logikához. Kotkoda filozófusként kérdezi: mi van, ha az igazság „nem nagy és magasztos, hanem apróka?”.

 

Jó kérdés. Csupán a torka véres. Mert vagy rosszak a jelzők, vagy pediglen originálisak, ezt nem tudom; elvileg nem kizárt, hogy Almási professzornak van igaza (ő a professzor, ő a szaktekintély), ám amíg nem bizonyítja, amit állít, addig élek a gyanúperrel: Babarczy Eszter mondata rossz, egészen silány.

Az igazság nem nagy és nem kicsi (hülyécske kifejezéssel: „apróka”), hanem az igazság lehet bonyolult és lehet egyszerű. Például az az ítélet, amely szerint „Babarczy Eszter ostoba zsidógyűlölő”, bonyolult, de abszolút igazság. Abszolút, mert be van bizonyítva, mert cáfolhatatlan, illetve bonyolult, mert a bizonyítási eljárás viszonylag összetett és hosszadalmas. Ugyanakkor léteznek egyszerű (olykor egészen banális) abszolút igazságok, nem sorolom, több milliárdnyit ismer belőlük az emberiség.

 

Míg a Nagy Lecsó mélyére tekintő originális Babarczy Eszter rendíthetetlenül kérdez: „És ha az igazság… nem nagy… hanem apróka?”

 

Apróka. Mint a kis Vuk. Vagy inkább nem apróka? Egy biztos: az Esterházy szerint „kisdarab nő”, illetve az apróka kisróka esztétikai analizáló készsége, intellektuális képessége nagyjából azonos szinten mozog, s amivel persze messze nem akarom a kutyafélék családjához tartozó bájos ragadozókat megbántani, különösen nem szeretném még Fekete István síron túli átkait is árva fejemre vonni!