ösztöke
2011.02.10
|
|
0 0
2565
|
Az ünnep nem áldozat, ha áldoztak is az első szentély fennállásakor, hanem örök rendtartás, nem töröltetett el Krisztussal, Pál Filippiben (pogányok városa) is tartott kovásztalan kenyerek ünnep napját, sőt felhívja a figyelmet hogy ünnepeljünk, ráadásul a pünkösdöt (hetek ünnepe) is ünnepnek tartják sokan, holott az is Isten által megszabott ünnepnap, az ötvenedik a húsvét (páska) után. Sőt a Szent Szellem kitöltetése is ünnep-napon történt, Krisztus áldozata után. Az idők nem változtak meg (ha egyesek úgy is vélik, pl. az évszakok és a nap járása is ugyanaz, az égitesteket pedig Isten az ünnepnapok miatt is teremtette, benne van a genezisben), ti is ünnepeltek valami ember választotta napokat, pl. a mindszenteket (halottak napja) napját, mária-kultusz napjait. stb. Szóval, amikor Isten eltörölt volna minden ünnepnapot, amit rendelt, miért is csináltok saját napokat?? Csak nem valami hiányérzetetek miatt. (tudod, a lelkiismeret, amit akkor is létezik, ha az ember elnyomja) Az Istenét szépen félreteszitek, hogy a maguk által meghatározottat tegyétek, ... ezek mennek, és a bárányfelhők. |
Előzmény: R.Katolikus (2561)
|
|