ösztöke Creative Commons License 2011.02.10 0 0 2551

Barátom,

 

Mit sem törődök azzal, ha te sátánozol, legfeljebb egyéb tisztességtelen modorod mellett még Szellem káromlónak is tartalak. Amúgy természetes is ez, hisz Krisztust is Beliáltól valónak tartották a farizeusok és írástudók, és ugye a tanítvány nem nagyobb a Mesterénél, ha őt ennek tartották gyilkosai, tanítványait is, ígéret ez, és jó látni, hogy Isten ígéretei igazak. HalleluJaH!

 

Az meg igen gyenge érv a kovásztalan kenyerek ünnepe témájában, hogy beírod a keresőbe, hogy "búza", majd bemásolod a találatokat, és ilyenek jönnek ki: "Rúben kiment búzaaratáskor és talált a mezőn mandragóra bogyókat" (ennek semmi köze az ünnephez, ráadásul azt később Mózesen keresztül rendeli Isten, kb. 500 évvel később), vagy az áldozatok elkészítésére vonatkozók parancsok sem határozzák meg a kovásztalan kenyerek ünnepre készítendő tészta alapanyagát, hisz azok az áldozatokra vonatkoznak, amit a papok csinálnak (fizikai áldozat pedig már nincs, ideiglenes volt, Krisztusra mutatott), az ünnepet viszont az egész nép, a szegények is tartották. Természetesen egyetlen idézeted sem a kovásztalan kenyerek ünnepéről szólt, hogy Isten meghatározta volna törvényében, hogy milyen lisztből lenne. Amit idéztél, köze nem volt hozzá. Egyáltalán nem is nagyon vacakolhatott a nép ilyennel a kivonuláskor, mert gyorsan kellett elhagyni Egyiptomot. Másrészt, a kovásztalan kenyerek ünnepe a szegények kajája.

 

Természetesen a búza benne van az írásban számtalan helyen, és fontos is, mint jelkép is, de a törvény nem szól amellett, hogy a kovásztalan kenyerek ünnepére búza lisztből kell sütni kenyeret. Ezt kellett volna igazolni a törvényből, ahol ezt Isten meghatározza, ez nem ment.

 

(Mellesleg te tartod a kovásztalan kenyerek ünnepét, úgy ahogy Isten azt elrendelte? mert ha nem, nem is tudom miért is fontos számodra bebizonyítani, hogy milyen lisztből készítettek rá kenyeret, ha úgyis a törvény taposója vagy felekezeteddel együtt, akik úgy vélik megváltoztatják az időket és a törvényt)

 

Csá

 

 

Előzmény: R.Katolikus (2498)