A silányságnak és tehetségtelenségnek van egy szűkös eszköztára, amelynek minden elemét szükségszerűen alkalmazza az, akinek nem telik többre.

 

Ha valaki fogékony efféle  magyarázatokra, ebben lehet sorsszerűséget, a lealacsonyodás stációinak kikerülhetetetlen egymásutánját látni Én inkább a logikai illetve argumentációs hibatípusok korlátozott számának és a hazugság és silányság terjesztéséhez nélkülözhetetlen alkalmazásának együttes hatásával magyarázom a jelenséget.

 

Akárhogyan van is, Gyurica úr,  ennek az egész szánalmas eszköztárnak  láthatóan mindinkább  átlátszóan hibás és méltatlan elemeihez nyúlsz.

 

Most éppen azt a már a magukra valamit adó szélsőséges lapokban is csak végszükség esetén alkalmazott megoldást látjuk, amelyben az, aki nem képes tárgyszerűen kifejtett érvekre válaszolni (Gyurica úr és a "nyelvi paradoxonok", Gyurica úr és a változó  "állapotok"), az évekkel ezelőtti, és egymástól évekkel elválasztott, tökéletesen más tartalmú kijelentésekkel kapcsolatos (egyébként, mondani sem kell, hibás) ítéletre hivatkozva tagadja meg a konkrét megállapítások érdemi vizsgálatát. Azaz hogy "nem hihetünk Gyurcsánynak abban, hogy rossz a hiánycél meghatározása a 2011-es költségvetésben, mert öt éve azt mondta valakiknek, hogy "tessék, el lehet menni". és így tovább.

 

Ez itt körülbelül az, aminél a fantáziám morálisan és intellektuálisan silányabb argumentációt nem ismer. Az argumentum ad hominem egy irrelevanciával (ignoratio elenchi) és ezen belül is tárgyi tévedéssel súlyosbított alakja. Na de e tekintetben, a lealacsonyodás stációinak feltárásában Gyurica úr még tartogathat meglepetéseket, úgyhogy ne siessük el a dolgot.

 

De amennyire képtelen a zagyva troll az ő szánalmas szenvelgését ("nyelvi paradoxon")  tárgyszerű megállapításokkal leíró észrevételekre érdemben válaszolni, én még erre a silány argumentum ad hominemre is válaszolok, részben elfogadva azt, hogy az, amit hét illetve öt év távlatából és egy sokszereplős polémia végtelen folyamából kiemelve diadalmasan lobogtat, bizonyos szempontból valóban helyesbítésre szorul.

 

Mert miről is van szó?

 

Arról, hogy, ha a zagyva troll helyesen húzza elő az őrizgetett hozzászólásaim közül a szöveget, akkor ezelőtt hét évvel azt mondtam volna rá, ismétlem, egy sokszereplős vita kontextusában, egy rég elsüllyedt szövegére, hogy "egy mocskos szájú szarházi antiszemita", majd két évvel később azt állapítottam volna meg, hogy nem az.

 

Eltekintve most attól, hogy az egész idézési metódus, amely nem vet számot e sokszereplős vita és vitafórum műfaji sajátosságaival, nyilvánvalóan hibás, mert miért ne lehetne feltételezni valakiről - persze ha nem Gyurica úrról van szó - akár értékrendbeli fejlődést két év alatt? Vagy miért ne lehetne feltételezni azt, hogy az illető két év távlatában megfogalmazott két állítása volt egymással ellentétben, és ehhez képest a reakcióm pontos volt, figyelembe véve, hogy nem jegyzek meg minden nímandot évekre...? Szóval, persze hogy hibás az érv.

 

De én is vétkeztem.

 

Vétkemet azóta rég  felismertem és elméleti rendszerbe foglalva is kidolgoztam azokat a tanulságokat, amelyeket ez a példa is mutat, nagyon sok egyéb mellett. Nagyon leegyszerűsítve itt a dolgot, pusztán arról van szó, hogy a szövegekben mindig szövegeket kell látni, és nem engedhető meg az, hogy a szövegek tartalmából érvényes ítéleteket alkossunk a szövegek szerzőinek belső motivációira nézve. Az elemzés egy igen elvont és összetett szintjén persze lehetséges ilyen ítéletek megfogalmazásával megpróbálkozni, tehát szövegei alapján például biztonsággal állítható, hogy Gyurica úr silány és leépülő intellektus,  de a szövegek elsődleges tartalmi vizsgálatából nem szabad arra következtetni, hogy a szövegek megfogalmazójának a fejében valóban azok az állítások és egyéb kognitív tartalmak vannak, mint ami a szövegeiből kiolvasható. 

 

Azaz ha nem azt mondtam volna, 2005-ben, még az általam kidolgozott  új elméleti keret, a  "publicisztika nyelvi fordulata" előtt, hogy Gyurica úr vagy melyik klónja "antiszemita" illetve 2007-ben, hogy nem az, hanem azt mondtam volna, hogy "ez és ez a szöveg antiszemita tartalmakat hordoz", illetve "ennek a másik szövegnek a kifejthető  tartalma az, hogy a megfogalmazója  kifejezetten ellenáll minden ilyen gyanúsításnak, sőt, elzárkózik az effélétől", akkor helyesen jártam volna el.

 Hogy aztán valaki hogy számol el a maga inkoherenciáival, illetve, felismeri-e őket egyáltalán, az már nem a szövegek olvasójának a dolga.