Gyurica úr válasz | 2011.02.05 22:17:50 © (21006)

Állapotot nem lehet pontosan leírni, mert itt egy nyelvi paradoxon működik: az állapot voltaképpen nem állandó, hanem változó. Vö. egyazon folyóba se lehet kétszer belelépni; tehát nem pontosan, legföljebb, miként magad írod: „pontosabban”, illetve: „legpontosabban” (ahogy mondani szokás). A „legpontosabb” viszont – és ez is nyelvi paradoxon – éppen azt jelenti, hogy nem pontos.

Előzmény: Gördülő Kő (21004)

 

A „nyelvi paradoxon” és a „nyelvészeti paradoxon” fogalmak nem ugyanazt jelentik, méghozzá messze nem ugyanazt!

 

A zagyva troll persze ismét a katatóniásan rögzült eszközrendszerének a legócskább darabjával él: "az A nem azonos a B-vel, tehát...."  Miközben B-ről szó sem volt, és nem érti se A-t sem B-t... ami a szövegből teljesen nyilvánvaló.

 

A fogalmazás, a túlerőltetett, ugyanakkor erőtlen fokozás, amelynek a végéről a hangulat kedvéért nem hiányozhat a felkiáltójel sem: "nem ugyanazt jelentik, méghozzá messze nem ugyanazt!" - nem más, mint koncentrált tehetségtelenség, végletes tehetségtelenség és leépülés.

 

De legyen ez az ő baja. Ami az értelemmel bírókat és azt alkalmazni hajlandókat érinti,  az annak a leszögezése, hogy megint mekkora ökörséget írt.

 

Még ha a szenvelgően tudálékos szövegében foglalt állítás igaz vagy legalább megfontolandó volna, amiképpen persze nem az, azaz hogy az "állapot" nem állandó", hanem változó (vesd össze 'halmazállapotváltozás)', amint azt leírtam, akkor sem állna fönn az, hogy az állapot szó tövének, illetve a szó - amúgy  rosszul értelmezett - jelentésének vélelmezett ellentéte bármilyen "nyelvi paradoxont" valósítana meg.

 

Az "állapot" szó, a statusnak felel meg, tövében is, jelentésében is. Az állapotot pedig a nyelvi közmegegyezés, árokparti vagy útszéli filozofálgatásra hajlamos nímandok véleményétől teljesen függetlenül, állandónak értelmezi. Akkor sem beszélnének persze egyébként értelmes emberek "nyelvi paradoxonról", ha ez nem így volna, ugyanis a  nyevi jel jelentése önkényes, lehetnek ugyan előzetes várakozásaink azzal kapcsolatban, hogy egy adott szó alapját képzeő szótő mit fog jelenteni, de semmilyen szükségszerűen fennálló  kapcsolatról nincsen szó.

 

Azaz semmi nyelvi paradoxon. Az általa idehozott, de a szövegösszefüggésből kitűnően szintén nem értett "nyelvészeti paradoxonhoz" a dolognak aztán végképp semmi köze.

 

A  nyelvészet ismeretes módon a nyelvvel foglalkozik, de nem azonos a nyelvvel, hanem annak leírását, elemzését és modelljeit dolgozza ki,  tehát esetleges paradoxonai a nyelvészeti fogalmak vagy modellek körében értelmezhetők, nem pedig az egyes szavak (hibás) értelmezései közötti (vélelmezett) ellentmondásokban.

 

Így például "nyelvészeti paradoxon" lehet a velünk született nyelvi kompetencia általános jellege illetve az egyes nyelvek belső determinációjú szabályrendszere között, netán a történeti összehasonlító nyelvészet eljárásmódjában paradoxnak látható az, hogy későbbi szinkron szóalakokból rekonstruálunk egy feltételezett alakot, amelyről pontosan tudjuk, hogy nem szükségszerűen felel meg egy valóban létezett alaknak, mégis ebből vezetjük le a valószínűsíthető, de nem dokumentált alakokat és így tovább. Az nem "nyelvészeti paradoxon" (persze egyáltalán nem paradoxon), hogy az 'állapot' szó töve (pontosabban képzési bázisa) az áll- szótő.

 

(A „metafizika ezoterikus ágazatának” képviselőit az imént soroltam, kihagytam a milétoszi, püthagoreus gondolkodókat, a neoplatonikus Prótinoszt, Prokloszt, kihagytam Rouessau-t, Diderot-t, Schellinget, Herzent, József Attilát és – nem emlékszem már, de legendás szerénységem okán biztosan – kihagytam a sorból elbűvölő magamat is! Most pótoltam.)

 

A zagyva troll megtisztelő körbe helyezi magát. Ebben semmi meglepő nincs, hisz aki jószerivel semmit nem ért, annak jószerivel semmilyen eszköze nincs az önmaga teljesítményének a megítélésére, s így igen könnyen képes magát tehetséges és jelentékeny emberek közegébe látni.

 

És persze itt se értett semmit. Az érintett hozzászólásból kitűnik, hogy nem a magy metafizikus gondolkodókról volt szó, hanem azokról a nyelvtudományt nem ismerő, de vélelmezett nyelvi "paradoxonokból" vagy leíró sajátosságokból ezoterikus következtetéseket levonni hajlamos népszerű szerzőkről, mint Czakó Gábor s ilyenek, hogy teszem azt 'a magyar néplélek titkainak sorsszerű egyedülvalóságára mutat az, hogy van tárgyas ragozás és számnevek után egyes számot használ' meg iefféle butaságok. Mint amiket a zagyva troll zagyvált az "állapot" változékonyságában fölfedezett  "nyelvi paradoxonról"....