A zagyva troll, azaz Gyurica úr, olyan kiszámítható, mint a derékszög, úgy ugratható, mint egy debil majom és olyan szűkös és merev eszköztárral rendelkezik, mint Eliza, az online terapeuta.

Az eszköztár lényegi eleme az, hogy a zagyva troll egy szóba vagy egy attitűdbe kapaszkodva elővezet valamilyen fiktív ad hoc, a saját redvás szövegén kívül semmilyen megalapozottsággal nem bíró  értékrendet vagy ítéletet, és leprázni próbál, majd inkoherens és kínos fejtegetésekbe bonyolódik.

Most is, mint mindig. A seggről a zagyva troll interprtációjában lehet beszélni, a comb vonaláról nem lehet. Vagy fordítva. Teljesen mindegy.

A zagyva troll, ha veszem a fáradságot, és néhány méternyi szövegének első két ostobaságát felmutatom, a lepraszerepből kiesve a jó közelítéssel a rossz tolú és rossz szellemű újságírók sztereotípiáinak  legalantasabb, legszimplább, legnyavalygósabb vagdalkozásba fog, siránkozik, hogy őt a liberálisok gyűlölik, siránkozik, hogy kiragadták a szsvait, pedig azok csak afféle "publicisztikai fordulatok", siránkozik, hogy egy kedves, jó kedvben teremtett kisdarab nő részvétét nyilvánította, miután a zagyva troll értésre adta, hogy nem áll fel neki.

Az egyetlen felsimerhető tehetsége a zagyva trollnak, Gyurica úrnak, némi brutális, faragatlan, kocsmaszagú humoron kívül abban merül ki, hogy egyszerre tud sajnálatraméló és mégis megsajnáltahatlan lenni. És rossz, reménytelenül rossz, hibás, szuvas, savanyú szagú.