babarczyeszter válasz | 2010.11.17 11:13:40 (18728)

Részemről azonban, függetlenül attól, hogy tudom, hogy ki vagy, nem fenyeget a veszély, hogy feltárok bármit abból, amit tudok. Netán bemásolom ide a nekem személyesen írt elektronikus leveleidet.

Előzmény: Gyurica úr (18726)

 

 

Irkálhatsz bármit, szőröskeresztről, bőröskeresztről, semmi jelentősége, ti. amíg a fönti fenyegetőzésedet nem váltod valóra („csak” revolverezel a „bemásolással”), addig nincs nagyon nagy baj. Csupán nagy baj van. És pontosan azért, merthogy fenyegetőztél. Tehát ez is olyan húzásod volt, melyet a büdös életben nem tehetsz (nem is akarod persze, de ha akarnád, se tehetnéd) jóvá. És nemcsak bennem, mert az sag' schon, hanem másokban sem!

Mert vagy arról van szó, hogy blöffölsz, és akkor minden tekintetben volnál itten szar ember kérlekszépen (tisztességed ne essék szólván), vagy valóban vannak olyan dehonesztáló dokumentumaid, ismereteid, amelyekhez a bizalmam révén jutottál, nos, akkor is szar ember vagy (újabb tisztesség ne essék szólván), és végső soron mindegy is, mondjuk ki nyíltan! Miért? Mert ha „csak” megfordul a fejedben, hogy visszaélsz mások bizalmával, sőt ezt tudatod is (zsarolási szándékkal), akkor már csak egy választásod marad: imádkozni, hogy e sorokat ne olvassák olyan emberek, akik bizalmára, emberségére még számítasz; már, ha egyáltalán mondanak néked a kiemelt szavak valamit. Tudniillik, aki ezek után még megbízik benned valaki, rád bízza valamely titkát, az csak buggyant fazon lehet. Hisz nyilvánvaló: te is olyan ember vagy, aki nemcsak az ületi tárgyalásaira, de tán’ még a szerelmi randijaira is bekapcsolt hangfelvevő készülékkel jár, hogy a partnere, társa bizalmát bármikor fölhasználhassa ellene (vagy bárki ellen).

 

Azért írok erről (nyilván nem Babarczy Eszternek, ő ugyanis – meggyőződésem – egy szót nem ért az egészből), mert a bizalom, illetve a megbízhatóság az, amelyet (a dolog természetéből adódóan) csak egyszer lehet eljátszani, elszórakozni, eltékozolni. Szinte bármi (sőt talán „szinte” nélkül: bármi) jóvátehető az életben (idő kérdése), míg akár a bornírt bizalmatlanság (pl. a féltékenység), akár a bizalommal való visszaélés (pl. a megcsalás) olyan törést okoz az emberi lélekben, amely elméletileg is, gyakorlatilag is reparálhatatlan. És még jó, ha „csak” személyes viszonylatban, vagyis nem kizárt, hogy pl. Babarczy fönt idézett galád szövege személyes érintettség nélkül is okozhat súlyos törést, sérülést valakiben („hát ilyenek az emberek?!” stb.).

Hogy akkor miért idézem a szöveget? Azért, mert aki itt olvassa, az én kommentárommal együtt olvassa, márpedig egy közel teljes élettapasztalat mondatja velem: addig szinte bárkiben megbízhatsz (s itt indokolt a „szinte” határozószó!), amíg ki nem derül az illetőről, hogy olyan ember, mint Babarczy Eszter. Ha viszont nyilvánvalóvá vált valakiről, hogy álhatatlan, csalárd, szélhámos, alattomos, onnantól már csak különösen nagy kockázatok árán bízhatsz benne, illetve általában az történik, hogy úgy teszel, mintha bíznál, ám ami más (szintén katasztrófával járó) lelki töréshez vezethet.

 

Ezért döbbentem meg, amikor azt olvastam (plusz hallottam a tévében), hogy Ranschburg Jenő sem a bizalom és a bizalmatlanság „dialektikájáról” beszél, hanem vulgárisan papol a bizalomról, búsong afölött, hogy: „napjaink világából fájón hiányzik a bizalom”.

 

Hiányzik, persze, hogy hiányzik. De miért hiányzik? Ranschburg professzor nem ad a kérdésre választ, meg sem kísérli a feleletet, hanem (pszichológus professzorként) dőrén, primitíven prédikál arról a tévében, hogy bíznunk kell, emberek, bíznunk kell egymásban, mert bízni kell, bízni kell, bízni kell… merthogy a bizalom érték! Míg a bizalmatlanság nem érték.

 

Fölteszem a kérdést Ranschburg professzornak (sőt, ha tudnám a címét, el is juttatnám hozzá ezt a szöveget, mert az ő válasza – ellentétben Almási professzoréval – érdekel), szóval fölteszem a kérdést: ha a bizalom kizárólagos érték (legalábbis a bizalmatlansággal szemben), akkor egy pszichológus tudós hogyan minősíti Babarczy Eszter fönt idézett hozzászólását?

Másként kérdezem: ha valóban az a helyzet, hogy „napjaink világából fájón hiányzik a bizalom”, akkor annak mi az oka?

Nem éppen az a probléma, hogy az emberek az olyan kedves(kedő), nyájas, nyálas, nyúlós, takonyszerű-modorú embereket kedvelik, sőt szeretik, mint amilyen Babarczy Eszter, s aki egyszersmind (a mázgája alatt) nyilvánvalóan (olykor önleleplezetten) megbízhatatlan, sőt alattomos? Nem inkább ez a gond?

 

Tessék elolvasni ezt a topikot, Professzor úr (persze ne tessék, ez csak egy szónoki fordulat!), szóval, a lényeg, hogy engem itt mindenki gyűlöl, par excellence „rühell” (talán Gördülő Kő kivételével, de ebben sem vagyok egészen biztos), ám az már egészen bizonyos, hogy bárki rám bízhatja bármely titkát, mert ha hagyom, hogy rám bízza, akkor az olyan, mintha egy svájci bank trezorjában zárta volna el.

 

Tehát a kérdésem: lát-e szükségképpeni korrelációt egy pszichológus tudós a szerethetetlenség és az állhatatosság, illetve a szerethetőség és az állhatatlanság (szélsőségesebb esetben a szélhámosság) között? Kimondható-e minden tudományos, intellektuális aggály nélkül, hogy a bizalom érték, míg a bizalmatlanság nem érték?