Volt már szó erről korábban, legkönnyebben úgy lehet utánanézni, ha beütjük az 'iroda, dolgozó, dolgozószoba' szavakat a 'Gyorskeresés innen' mező felé.
Az alaprajzon (6842) igazán egyvalami nem stimmel, a dolgozószoba ablakának eszerint az ebédlőre kellene nyílnia. Van viszont egy rövid bevágás (1) a 'Mrs. Lipton rosszulléte' c. részből, ami eldönti a kérdést. Ebben a hátsó folyosó látható, a hallba nyíló ajtó mellett közvetlenül balra ott található az is, ami a dolgozószobába vezet.
Az a folyosó, amelyikre ezen az ajtón át lehet eljutni, szükségszerűen egy hirtelen kanyart vesz, habár mi ezt nem láthatjuk. Három körülmény támasztja ezt alá: van egyrészt a feljebb vázolt ablak-probléma. Másodsorban a folyosó nem' ütközhet' bele a személyzeti lépcsőbe, ami a főlépcső alól indul, úgy, hogy 90 fokos szöget zár be vele. Harmadrészt: a dolgozószoba bejáratával szemben látni lehet egy ajtót (2), ami cselédlépcső folyosójára nyílhat.
A fentiek alapján kb. ilyen lehet az első emelet alaprajza:
Van viszont két dolog, ami ezt módosíthatja. A cselédlépcső aljával szemben egy ajtó nyílik (3), ami vezethet akár a kamrába, akár egy másik helyiségbe is; a lényeg az, hogy a háznak ebben az irányban is van kiterjedése, a földszinten legalábbis mindenképpen. Van valami, ami viszont még ennél is több fejtörést okoz: a második emeleten a Lord szobájába az egyik folyosó végénél lehet eljutni, ahol jobbra és balra is nyílik egy ajtó (4). Ha az első emeleti hátsó folyosó párhuzamosan fut ezzel a második emeletivel (miért is ne?), akkor a Lord szobája (5) ugyanúgy túlnyílik az étkező falának síkján, mint ez a bizonyos földszinti, ajtó mögötti helység (3).
Ez alapján újra el lehetne helyezni egy kanyart az első emeleti hátsó folyosóba, kb. így:
Ezzel csak egy probléma van: a Lord ajtajának közvetlenül a személyzeti lépcső ajtaja fölött kellene elhelyezkednie. Így viszont arra kelleni gondolni, hogy a szoba hosszában pontosan akkora, mint a lenti étkező - ami alighanem valószínűtlen. A folyosó mindkét szinten véget ér a kétfele nyíló ajtóknál (2, 4), ezt mindenképpen figyelembe kell venni.
(Rajongásból ez talán egy kissé sok, térképőrülteknek viszont meg se kottyan - várom az ötleteket...)
A képek:
1 3 5
2 4