Kedves Emese!
Felháborodásodat megértem, de azt kell mondjam, hogy nincs igazad. A két terület (értsd: elhanyagolt városrészek fejlesztése kontra városközpont kialakítása) nem egymásra épül, nem lehet vagy-vagy értelmezni, hanem mindkettőnek meg kell történnie. Sőt, talán egy városközpont kialakítása egy hangyányit fontosabb is.
Egy kulturált, rendezvényekre, találkozásokra alkalmas közterület egy párezres faluban is alapkövetelmény. Ennek hiányában a település lakói valóban csak ingáznak a munkahely-bevásárlóközpont-orvos-hivatal-otthon viszonylatban, de a társas (társadalmi) létezést megtapasztalni nem tudják. Tudom, ehhez elengedhetetlenül szükséges még pár dolog, mint a zebra, a buszmegálló, a kulturált lakóutca, a közvilágítás, a közrend és közbiztonság, a felszíni vízrendezés, stb. De ezek nem vagy-vagy, hanem ÉS kapcsolatban állnak egymással. Hihetetlen, de városunknak vannak olyan területei, ahol már-már rendezett állapotok uralkodnak. Tehát vannak közöttünk olyanok, akiknek már-már csak egy városközpont hiányzik. De nem csak nekik, mert erre az egész városnak is szüksége van, csak mások esetleg más prioritást gondolnak a dolgoknak.
A városközpontok rehabilitációja nem helyi találmány. Ilyen pályázatokat írtak ki, s boldog-boldogtalan ezért pályázott. Rengetegen nyertek is, nagyon sok "főtér" újul(t) meg az országban. Amikor beköszöntött a válság, akkor magam is javasoltam, hogy ezeket a pályázatokat le kéne állítani, mert jobb helyre is mehetne a pénz. Ezek a munkák ugyanis csak egyszeri munkahelyteremtő lehetőségek, s ilyen jellegű beruházásokat inkább konjunktúrában, s nem dekonjunktúrában kell végezni. De ez a hajó elment, ezt a pénzt megnyertük, ezt már meg kell tenni.
Az érdi városközpont projektnek más szemszögből van baja. Normális esetben valóban rehabilitációról lenne szó, de nálunk egy sosem volt területet hoznak létre. Még ez sem lenne baj. Ezeknek a fejlesztéseknek jellemzően gazdaság-, kereskedelem- és turizmusfejlesztő hatása lenne, azaz az érintett terület felértékelődik, kávézók, üzletek, éttermek nyílnak, létrejön egy agora. Nos, az érdi helyszín nem lehet ilyen, vagy csak hosszútávon és csökkentett minőségben. Ugyanis maga a terület olyan, hogy ott nehezen elképzelhető ilyen virágzás (Múzeum, Városháza, Polgárok Háza, illetve a túloldal beépítése), illetve ez a sétány a "semmibe" vezet (valamikor majd ott lesz a toronyház), s talán az is elmondható, hogy a semmiből vezet (a kőporos parkoló helyén egykor rendőrség épült volna, de hogy most mit terveznek oda, azt nem tudnom), ráadásul a Városháza elé a szabályozási tervben tervezett mélygarázs építésekor úgyis felszedik ennek nagy részét (akkora baj azért nincsen, jódarabig nem lesz ott mélygarázs).
Mindent egybevetve nem javaslom leállítani a futó "városközpont rehabilitációt", azzal semmilyen forrás nem szabadulna fel, sőt! Azonban követelnünk kell, hogy az oly sokat emlegetett alközpontokat is rendezzék végre! Hogy ne várjanak a csatornázásra, tessék a főbb problématerületeken elkezdeni a felszíni vizek kezelését, a zebrákat felfesteni, az életveszélyes Lőcsei műanyag körforgót szabályossá tenni és közvilágítással ellátni, normális kerékpártárolót tenni az új egészségház új, de kerékgyilkos tárolója helyett, akadálymentesíteni a közintézményeket, stb, stb, stb ... s ne csak mindig a központban történjenek dolgok.
Szerintem.