Tisztelt Polgármester Úr / Kedves András!
Kezdhetném kedvesen, kezdhetném úgy, ahogyan azt az elfogadott tiszteletkörök megkívánják. De nem teszem, mert borzasztóan csalódott vagyok! Így, in medias res…:
Mi ez már megint? Mi ez a pökhendi, sehová nem vezető hatalmi arrogancia, mely az elmúlt hónapokban jellemzi a kommunikációjukat? Mit kommunikáció? Tudatos és tetten érhetően rátarti kioktatás, sértő és módfelett alpári viselkedés.
Önnek nem szóltak? Ön nem tudta, hogy amit alpolgármesterei – Segesdi és Tóth „urak” – tesznek, ahogy ők a közmegszólásaikban megnyilvánulnak, az, az ön szavazóit sérti?
A szavazók voltak azok – mondjuk igen kevesen, de még is többségben -, akik önt feljogosították arra, hogy ezt a minden ízében remegő, széteső – félben leledző várost vezesse? Vezesse! Ne félre vezesse!
Ön hatalmi arroganciával, érthetetlen destrukcióval áll/állt elébe azon felkéréseknek, melyek az elmúlt négy és fél év cselekedeteit kérték számon önön és az ön által vezetett szervezeten! Nem, hogy nem válaszolt úgy, ahogy azt egy felelős vezetőnek tennie kell, hanem nem is válaszolt. Az, hogy ön szerepel az összes olyan „sajtó – mellék – termék” címoldalán, szalagcímében és videó - visheiben, még nem jelenti azt, hogy hiteles az, amit ön mond. Sőt! Azt sem, hogy az ön által megbízott „kommunikátorok” mantrázása valamit is bizonyít, vagy kommunikál! Lassan oda jutunk, hogy a sok fizetett hirdetés, a sok felmerülő gyanú, a sok megválaszolatlan kérdés okán, az egész érdi vezetés egy semmitmondó, félrevezetően sekélyes kommunikációs csőd főszereplője!
Nyílt levelem oka pedig nem más, mint az a döbbenetes, sértő és megalázó nyilatkozat, melyet az ön alpolgármestere merészelt megtenni!
Kikérem magamnak a gyanúsítást, hogy adócsaló lennék!
Nem kell részleteznem mi indított arra, hogy ezt leírjam. Azért nem, mert ezt a gyalázatos nyilatkozatot,
- Ön is végig hallgatta, hiszen ott ült a nyilatkozattevő mellett!
- Bizton ön is együtt él vele, hiszen,azóta már országos médiákban is olvasható!
Ennek okán, kérem fontolja meg a következőket!:
- Érdemes lenne, egy jól előkészített és minden érdeklődő érdi polgár számára elérhető, részvételt biztosító közmeghallgatáson választ adni a sok – sok kérdésre, melyek az elmúlt időszakban felmerültek. Még akkor is, ha ez nagyon nehéz, ha ez „ciki”, ha ez kellemetlen!
- Olyan fórumot létesíteni, mely objektív, lekövethető, számon kérhető! Még akkor is, ha ez nagyon nehéz, ha ez „ciki”, ha ez kellemetlen!
- Úgy kommunikálni a lakossággal, ami objektív, lekövethető, számon kérhető! Még akkor is, ha ez nagyon nehéz, ha ez „ciki”, ha ez kellemetlen!
- Felelős vezetőjévé válni ennek a városnak úgy, hogy az objektív, lekövethető, számon kérhető legyen! Még akkor is, ha ez nagyon nehéz, ha ez „ciki”, ha ez kellemetlen!
- Azonnali hatállyal eltávolítani a pártkatonákat a szervezetéből, oly módon, ami objektív, lekövethető, számon kérhető legyen! Még akkor is, ha ez nagyon nehéz, ha ez „ciki”, ha ez kellemetlen!
- A város, annak lakóinak javáért tenni, dolgozni úgy, hogy az objektív, lekövethető, számon kérhető legyen! Még akkor is, ha ez nagyon nehéz, ha ez „ciki”, ha ez kellemetlen!
A fenti hat pont szerintem olyan lehetőség az ön számára, mely megszilárdíthatja az ön elfogadottságát, az ön hitelességét megerősítheti, az ön személyét egy hiteles, elkötelezett és valóban a közért, a városért tenni akaró városvezető szerepébe segítheti.
Addig is:
Tekintve, hogy az ön alpolgármesterei több ízben, egyértelműen és számon kérhetően nevetséges, gyermeteg és sértő, megalázó magatartást folytattak Érd lakosaival szemben!,
Távolítsa el őket, szólítsa fel őket lemondásra!
Ha ön egyetért azzal, amit az alpolgármesterei tettek, akkor ön is mondjon le, és szorgalmazza időközi választások kiírását Érden!
Őszinte köszönettel a majdani és persze azonnali intézkedéseiért,
Érd Emese (ön úgy is pontosan tudja, hogy én ki vagyok!)